Az Elszállt egy hajó a szélben valójában inkább egy igen személyes megemlékezés a korszakról, az underground kultúráról, a Kex koncertjeiről, de leginkább az együttes frontemberének különleges, színes és szórakoztató személyiségéről, megspékelve anekdotákkal, humorral és vicces jelenetekkel – ebből az is élénk képet kaphat a Kexről, aki nem volt, vagy későbbi születése miatt nem is lehetett részese az eseményeknek.
Baksa-Soós 1971-es disszidálása után más úton indult el. Először Essenben járt grafikaszakra, majd Düsseldorfban tanult festő-grafika, illetve szobrászat-kerámia szakon olyan mesterektől, mint Gerhard Richter és Joseph Beuys. Képzőművészeti végzettsége ellenére inkább összművésznek nevezhető, hiszen zenél, fest, rajzol, szobrokat készít, sőt, naplókat (szövegeket) ír. Magyarországon nem ez az első kiállítása. Először 1996-ban a Dorottya utcai (mára már megszűnt) galériában (ahol a művész állandó jelenléte színesítette a tárlatot), majd 2007-ben a székesfehérvári Csók István Képtárban mutatkozott be.
A most a Paksi Képtárban kiállított anyag jellegzetessége, hogy a tárlat felépítésében Baksa személyesen nem vett részt, hiszen 2012 óta állandó ápolásra szorul. A bemutatott anyag két részből épül fel; egyrészt a székesfehérvári Szent István Király Múzeum gyűjteményében őrzött (még a 2007-es kiállítás után megvásárolt) művekből, illetve a Cseh Tamás Archívum különgyűjteményében őrzött, 2016-ban bekerült munkákból (Cseh Tamás a Kex egyik koncertjének szünetében lépett fel először).
A kiállítás előkészítésében részt vevőknek (Beöthy Balázs, Cseh András és Izinger Katalin) nem új vagy másféle interpretációval kellett megbirkózni, hanem egy világképet, egy szellemiséget megidézni. Baksa-Soós ugyanis nem műveket készített, hanem világot épített, s ebben a „galaxisokat, állatokat, planétákat, ásványokat, napokat, növényeket, csillagokat” individuális, baráti élőlényekként jelenítette meg, s ezekből a kicsiny és kedves elemekből jeleneteket, mindig változó kompozíciókat állított össze, otthonos galaxisszeletkéket, melyben újból és újból felbukkannak SYS, a Planétaszemélyiség sokszínű szellemtestei.
A kiállítás célja tehát Baksa rituális és varázslatos univerzumának megidézése volt – ehhez Kaszás Tamás installációi adják meg a keretet. Így a csarnoktérben megjelennek sátrak, sámándobnak tűnő farönkök, illetve különleges, „agyagszereplőkkel” benépesített dobozterek is. Ezt egészíti ki egy nagyobb válogatás Január Herceg szövegeiből – a művész több mint harminc éven át mindennap minimum 3–4 naplóoldalt teleírt –, néhány zászló, illetve az úgynevezett diamesék és némi hanganyag.
A meghatározhatatlan műfajú és sajátos (a művésszel szólva néha „borzi, borzi, borzalmas”) helyesírású szövegekből némi képet kaphatunk a „pionyír művészlelkész” világképéről („Tavasz van, a nap hozzánk lövelt vitaminjaival, fényével, melegségével fuzionál itt a planétaszemélyiségben minden. […] Újonnan kell tanulnom az életet: a szemlélődést, néha csak létezni. de egyesülve a közös élettesttel. Annyira, hogy a semmittevés ne semmi legyen, hanem az élet, [és] így is utazás maradjon”).
A diamesék a „Meseút” részei, a Meseút pedig az emberiségnek a világ egészével egykor alkotott egysége, amikor elérjük a szinkronicitást, és minden egyszerre, folyamatában létezik, amikor eggyé válunk a makrokozmosszal, s elérjük a teljességet. A diamesék valójában egyfajta (és utólagos) képi válogatások, vagy (mű)részletek Január Herceg szobrocskákkal benépesített világából. A kivétel egy kísérleti film, a Dr. Nerves Pillenről szóló és a Dedy hajóról szóló diamese, melyet 1998-ban a művész maga készített, illetve a könyvként megjelent Terra Forming (2000). Ez a rendszer persze nagyon is személyes, és értelemszerűen a maga teljességében át sem élhető. Voltaképpen mindegy, hogy az újból és újból felbukkanó asztronauta egyfajta szférikus vezető, s az is, hogy a sok kutyaszobor ihletője Szuli lehet, Baksa-Soós gyermekkori farkaskutyája, amelyet egy ízben még pizsamába is beöltöztetett.
Sokkal érdekesebbek és izgalmasabbak a dobozuniverzumok, s bennük a körömnyi dobókockák, kisujjnyi és különös meselények (gitárt szorongató fa, hátán agancsot vagy tüskéket viselő bociszerű állatka, csodálkozó ufó), furcsa állatok (nap-jaguár, holdkompot szimatoló kutya) és tárgyak (gyöngyökkel teleszórt pici koporsó). Békés, vidám és kedves terek telis-teli annyi apró részlettel, hogy azokkal órákig nem lehet betelni. Kicsit irigylem is a rendezőket, hogy a kezükben tarthatták a meselényeket. Nekünk marad a nézés – erre viszont ne sajnálják az időt.
Paksi Képtár, nyitva: szeptember 20-ig
