Nem csak az életművére korábban vak nagyközönség ért egyet abban, hogy amit Király létrehozott, arra nem létezik egzakt fogalom. Alkotásai határterületeken mozognak, mozgó szobrok, a testet is anyagnak használó rendszerek, jelmezek és díszek. Épp emiatt nem is magukban értelmeztük őket eddig, hanem képzőművészeti megmozdulások, performanszok keretében. Timár Katalin kurátornak talán az lehetett a tárlat igazi tétje, hogy ezt a burjánzó, korábban mindig erős és érzéki látványvilággal megtámasztott-kiegészített univerzumot darabjaira bontsa, és egy letisztult múzeumi környezetbe helyezze el. A kiállítás nagy élménye, hogy hiába szakadtunk el a korábbi körítéstől, Király szellemisége és munkáinak időtálló csillogása nem bizonyul talminak. Bebizonyosodik, hogy ezek az álmok igenis megállnak önmagukban, s megmutatják egy másik arcukat is.
A kiállításon végig a ruhák állnak a középpontban, melyek pár (még az alkotó életében, a kétezres évek elején) rekonstruált darabon kívül eredetiek. Király egyedi anyaghasználata és a rossz tárolási körülmények miatt nem egyenletes a ruhák minősége, de a nem tökéletes (például a nejlonzacskókból összeszerelt és ezért szakadozó, barnuló) darabok esetében ez érthető, és egyáltalán nem rontja az összhatást. Teremről teremre változik a tér és a hangulat, mégis egységes egészet alkot, megidézve és egyben értelmezve az adott korszakok hangulatát (díszlet: É. Kiss Piroska). Az első teremben két kifutó fogadja a látogatókat, ezzel is kiemelve, hogy Király gondolkodása mindig előadás-központú volt. A teret átszelő nagyobbik színpadon Király minden korszakából látunk egy-egy kreációt. A lapruhától a kábelruhán át, a kivágott (Király mindig hangsúlyozta, hogy nem géppel, hanem körömollóval nyesi a hatalmas anyagdarabokat) kollekciók darabjait szemlélve érdekes egyben látni ezt a fekete-fehér-arany-bronz világot. Ez ütközik az utolsó bemutató, az Elle Fashion Show 2013-as Tűzruhájával, és a többi kirobbanó és vitális piros öltözékkel. Két fotó keretezi a mozdulatlan, bizarr glamourt: egyik Szilágyi Lenke felvétele az anyag miatt eleve rövid életre ítéltetett lepkeruháról, a másik pedig a Stern magazin híres fotóján a sötét geometrikus kollekció nehéz bársonyaival. Csupa véglet, csupa szenvedély. A következő, „fekete terem” a látomásszerű gondolkodás grandiózus és lélegzetelállító megtestesülése.
Itt nincsenek Skodák
Királyból – bár megpróbálta – a hivatalos művészképzők nem kértek. Dekoratőrnek tanult, ám hamarosan elkészültek első saját munkái, melyek bemutatására a lakásán szervezett partikat – ezekből később hagyomány lett. Nekik állít emléket a terem, ahol a lakásából hozott díszletek (Király folyamatosan járta a világ ócskapiacait, így kerültek hozzá ezek a furcsa kalitkák és a sarokba állított, egyenetlen felszínű asztal) is segítenek elérni, hogy visszalépjünk az ő világába. 2010-ben Krasznai Zoltán fotóssal készítette el ezt a fekete alapú munkát, melynek címe A hölgy kissé bogaras volt. Ez a munka is tanúsítja, hogy Király a kezdetektől szeretett más alkotókkal együttműködni. Korábban is dolgozott filmesekkel és művészekkel, többek között Bódy Gáborral, Xantus Jánossal, Bachmann Gáborral, a Bizottsággal, az URH-val vagy épp a Kontroll Csoporttal. A Krasznai-dokumentáció (videón) is mutatja, mennyire fontosak voltak neki ezek a kapcsolódások, melyek sajnos nem tudták igazán kinőni önmagukat, ahogy ezt a kiállítás központi terme, a nagy berlini, Claudia Skoda által rendezett bemutatót megidéző szoba is modellezi.
Ez a legszomorúbb tér, mert azt vizualizálja, hogy esélye sem volt kitörni a kelet-európai keretekből, hiába volt ez Király karrierjének a csúcspontja. Ne feledjük: itthon eleve hátrányból indult az, aki művészi vízióit a divaton keresztül szerette volna kifejezni. A nyugati gondolkodással ellentétben bármi, ami a divathoz köthető, felszínesnek, talminak volt beállítva, az így elért siker pedig értéktelennek. Gyakorlatilag nem létezett a tudatos divatviselkedés sem, és mindezek következményei messzire nyúlnak.
Király Tamás munkáit a nyolcvanas-kilencvenes évek nyugat-európai avantgárd vonulataiba lehetne beilleszteni, olyan alkotók sorába, mint például Vivienne Westwood, Comme des Garçons vagy Jean-Paul Gaultier, akik elutasították a tömegfogyasztásra szánt öltözékeket, eszméjük az alkotói minimalizmus volt, kreativitásukat pedig alapvetően befolyásolja a trash esztétikája. Csak míg Király nyugati kollégái folyamatos versenyhelyzetben voltak, nemzetközi bemutatkozási lehetőségekkel és piaci beágyazottsággal, Király itthon elzártan alkotott, ami persze tervezői zsenijét nem korlátozta, de kizárta az ütközésekből, együtt gondolkodásokból kinövő szárnyalás lehetőségét.
Claudia Skoda divattervező alapította Kreuzbergben a hetvenes években a legendás Fabrikneu művészkollektívát, ahol David Bowie, Eno vagy Iggy Pop is rendre megfordult, így nem meglepő, hogy éppen Skodát kérték fel, rendezze meg 1988-ban a nagyszabású Dressater – dressed to thrill című avantgárd divatbemutatót a Kelet- és Nyugat-Berlin találkozásánál lévő egykori pályaudvar (ma kiállítótér), a Hamburger Bahnhof épületében. Király itt egy közel negyven darabból álló kollekciót vonultatott fel. Látványos show volt: a modellek vasrudakkal balanszíroztak, tűzijáték kísérte a vonulást, Steven Brown (Tuxedomoon) zenélt – ő akkoriban hihetetlenül nagy sztárnak számított. Skoda így emlékezik Királyra: „Különleges karizmája volt: Paprika-Dalínak hívtam. Kicsit emlékeztetett Salvador Dalíra. Paprikafüzéreket hozott Berlinbe, azokat viselve táncolt körbe-körbe.” Az esemény gazdag dokumentációja mutatja, hogy nem csupán díszletpaprikákról volt szó, hiszen a show utáni partin paprikás krumplit szolgáltak fel, és pálinkát gyűszűben. Skoda ekkor látta Királyt utoljára, ami szomorúan mutat rá arra, hogy a rá irányuló figyelem csak pillanatnyi volt, hiszen nem születtek belőle kooperációk. Skoda megerősíti, nincsenek csodák.
A purhab megmaradt
A további termekben kapunk egy kis ízelítőt a New Art Studio nevű punkbutik világából, amely a Petőfi Sándor utcában működött, és Király mellett Kováts Nóra és Koppány Gizella vitték az üzletet. Olykor mozgott a kirakat, azaz élő modelleket állítottak ki benne, és innen indultak a híres divatséták is a Váci utcába. Az egykori kis üzlet készletéből egyetlen (fél) pár fácánláb fülbevaló, sok-sok tükörkitűző (Király fekete zakójának állandó díszítőelemei) és jó néhány hatalmas arannyal lefestett purhab fülbevaló maradt meg.
Ludwig Múzeum, a kiállítás nyitva: szeptember 15-ig
