Képzőművészet

Drótszamár és fémdömper a világmegváltás rögös országútján. A Kultúrgorilla dizájnműhely bringás kiállításán jártunk.

Hogyan függ össze a négyigenes népszavazás Leninnel, az állapotos Szabadság-szobor a kockát tojó tyúkkal?

A Montparnasse féktelen hercege a budai Várban mutogatja aktjait. Kritika.

Fiatalkorom egyik legmeghatározóbb és egyben legviccesebb élménye egy Tundravoice-koncert volt Szentendrén, köztük a feledhetetlen, Repülő pingvinek a tundra felett című szám.

Öt nappal 1941. szeptember 7-én bekövetkezett halála előtt, a munkaszolgálatban végleg legyengült, tüdőbeteg Vajda Lajos – mint özvegye, Vajda Júlia írta korabeli feljegyzésében – „kijelentette, hogy percig nem marad tovább a kórházban, vigyem haza magamhoz”.

A Széll Kálmán tér története alcímet viselő kiállítás a Kiscelliben szóbeli visszaemlékezések, személyes relikviák és képzőművészeti munkák segítségével, sok-sok széttartó, de igen szórakoztató részlettel állítja elénk azt a komplex jelenséget, amit „moszkvatérként” érzékeltünk.

A kiállítás címe: Egy önéletrajz. Így, határozatlan névelővel.

A japán művész installációja a legutóbbi Velencei Biennálé leglátogatottabb és legkedveltebb munkája volt. Most Szent­endrén hozta létre új művét húszezer kulcsból és rengeteg vörös fonalból. Építés közben beszélgettünk vele.

„Daedalus építőművész, mind közt a legelső, készíti, összezavar jeleket, s vet a szemnek ezernyi csalfa cseles csapdát a tekergő tévutak által.” (Ovidius: Átváltozások. Devecseri Gábor fordítása)