Kiállítás

Obama: An Intimate Por­trait

  • Gál Krisztián
  • 2018. január 14.

Képzőművészet

Nem véletlen, hogy Berlin, azon belül is egy egykori zsidó leányiskola épületében lévő Museum The Kennedys ad otthont a tárlatnak. John F. Kennedy volt az első elnök, aki tudatosan használta az egyre népszerűbb fotóriportokat saját politikai brandjének formálására. Berlin ráadásul a XX. század második felében számtalan ponton kötődik az amerikai elnökökhöz: JFK 1963-as Ich bin ein Berliner beszéde, Ronald Reagan 1987-es üzenete Gorbacsovnak, hogy bontsa le a falat, később pedig Barack Obama, a 2008-as elnökválasztási véghajrában, még szenátorként tarthatott beszédet a Siegessäulénál (Győzelmi oszlop) kétszázezer ember előtt.

Pete Souza a Reagan-adminisztráció fotósaként ott volt a nevezetes beszédkor a Brandenburgi Kapunál. Később a Chicago Tribune munkatársaként fotózta Obamát a szenátori időszakában, nem véletlen, hogy a már megválasztott Obama őt kérte fel, legyen a Fehér Ház főfényképeszeként az elnöki periódus krónikása. Obama minden hivatalos és nem hivatalos programján részt vehetett, a titoktartási követelmények miatt hangrögzítésre nem alkalmas fényképezőgéppel dolgozott. Az eredmény közel 2 millió kép, naponta átlagban 3 ezer fotó. Souza az első öt és fél évben nem is vett ki szabadságot, egyetlen pillanatról sem akart lemaradni.

Ebből a gazdag anyagból állt össze az a 65 kép, amelyek egészen egyedülálló betekintést, bennfentes érzetet nyújtanak az Obama-elnökségbe: legyen szó a vízipisztolyozó családapáról, a válságszobában az Oszama bin Laden elleni akciót figyelő főparancsnokról, vagy a Bajor-Alpokban egy padon ülő és Angela Merkel kancellárral diskuráló államfőről.

A tárlat nem elégszik meg a képek kiállításával, Souza apró anekdotái, visszaemlékezései tovább színesítik az anyagot, hogy mekkora kihívás is lehetett a világ legbefolyásosabb emberét és mindennapjait fotózni.

Museum The Kennedys, Berlin, látogatható: 2018. március 4-ig

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.