Kiállítás

Obama: An Intimate Por­trait

  • Gál Krisztián
  • 2018. január 14.

Képzőművészet

Nem véletlen, hogy Berlin, azon belül is egy egykori zsidó leányiskola épületében lévő Museum The Kennedys ad otthont a tárlatnak. John F. Kennedy volt az első elnök, aki tudatosan használta az egyre népszerűbb fotóriportokat saját politikai brandjének formálására. Berlin ráadásul a XX. század második felében számtalan ponton kötődik az amerikai elnökökhöz: JFK 1963-as Ich bin ein Berliner beszéde, Ronald Reagan 1987-es üzenete Gorbacsovnak, hogy bontsa le a falat, később pedig Barack Obama, a 2008-as elnökválasztási véghajrában, még szenátorként tarthatott beszédet a Siegessäulénál (Győzelmi oszlop) kétszázezer ember előtt.

Pete Souza a Reagan-adminisztráció fotósaként ott volt a nevezetes beszédkor a Brandenburgi Kapunál. Később a Chicago Tribune munkatársaként fotózta Obamát a szenátori időszakában, nem véletlen, hogy a már megválasztott Obama őt kérte fel, legyen a Fehér Ház főfényképeszeként az elnöki periódus krónikása. Obama minden hivatalos és nem hivatalos programján részt vehetett, a titoktartási követelmények miatt hangrögzítésre nem alkalmas fényképezőgéppel dolgozott. Az eredmény közel 2 millió kép, naponta átlagban 3 ezer fotó. Souza az első öt és fél évben nem is vett ki szabadságot, egyetlen pillanatról sem akart lemaradni.

Ebből a gazdag anyagból állt össze az a 65 kép, amelyek egészen egyedülálló betekintést, bennfentes érzetet nyújtanak az Obama-elnökségbe: legyen szó a vízipisztolyozó családapáról, a válságszobában az Oszama bin Laden elleni akciót figyelő főparancsnokról, vagy a Bajor-Alpokban egy padon ülő és Angela Merkel kancellárral diskuráló államfőről.

A tárlat nem elégszik meg a képek kiállításával, Souza apró anekdotái, visszaemlékezései tovább színesítik az anyagot, hogy mekkora kihívás is lehetett a világ legbefolyásosabb emberét és mindennapjait fotózni.

Museum The Kennedys, Berlin, látogatható: 2018. március 4-ig

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.