Kiállítás

Puklus Péter: Life is techno

  • Margl Ferenc
  • 2018. március 1.

Képzőművészet

A művész egyéni kiállításán üresnek ható térbe érkezünk, ahol a drótfalra erősítve fogad minket a kiállítás címét szinte olvashatatlanságig absztrahált betűkkel adó szöveg: Life is techno.

A sommás kijelentés fejezetcímként funkcionál Puklus 2016-ban megjelent, regényméretű photobookjában, amely egy kelet-európai család 20. századi történetét meséli el. A kiállítás anyaga azonban már a tavaly nemzetközi díjjal jutalmazott The Hero Mother – How to Build a House sorozathoz kapcsolódik. Bár a címmel ellentétben a Trafó Galériában az apa-fiú kapcsolat kerül a középpontba, míg a sorozat teljesebb fotóanyagából IKEA-s összeszerelési utasításokra festett vázlatok formájában láthatunk térben is elkülönített ízelítőt.

A kiállítás gerincét a sárgás tetőzsalukra látványosan szegekkel rögzített fotók adják, amelyek nagy méretben, tervrajzmásolat készítéséhez használt papírra lettek kinyomtatva. A képeken többször visszaköszön az apa alakja, de a Puklusra jellemző absztrakt, strukturalista kompozíciók is megjelennek. A minőségi romlást okozó hordozó és az építkezési anyagok beemelése kikezdi a precizitást és az esztétikai sterilitást, amelyet a képeken megjelenő kompozíciók alapvetően magukénak tudhatnak. A komponáltság legerősebb ellenpontját azonban a már említett, radikális firkaként megjelenő vázlatok adják.

Fontos komponense még a kiállításnak a vezeték nélküli fejhallgatón hallgatható zenei összeállítás, amelyet Puklus a fia számára, a születésekor kezdett el gyűjteni négy évvel ezelőtt. A kiállítás steril térben elhelyezett intim betekintés – kiváló kezdőpont a Puklus művészetével megismerkedni vágyóknak.

Trafó Galéria, megtekinthető március 11-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.