Aj Vej-vej szabadtéri projektje New Yorkban

Jó kerítés, jó szomszédság

  • Kőszeg Fanni
  • 2018. január 14.

Képzőművészet

Bartók Béla a Park Avenue-n, Anne Frank Jackson Heightsban jön szembe New Yorkban, Aj Vej-vej hatalmas kültéri kiállításán. Megnéztük, mit mond a menekültekről a világhírű képzőművész, ha egy egész metropolisz áll a rendelkezésére.

Donald Trump – akárcsak legnagyobb európai rajongója, Orbán Viktor – minél több kerítést és falat szeretne építeni a háborúk és a nyomor elől menekülő tömegek elrettentésére. A Trump által beígért, „big and beautiful”-nak, vagyis nagynak és szépségesnek nevezett falat egyelőre nem sikerült megépíteni a mexikói határon, ám ettől még a jelenlegi amerikai kormány bevándorláspolitikáját nagyon is a határzárás vágya határozza meg. Európában szintén gyors tempóban emelkednek a kerítések: a Reuters szerint a berlini fal leomlása óta 1200 kilométernyi migrációellenes fal és kerítés épült szerte a kontinensen. Ezeket nagyrészt 2015 óta építették az érintett országok, mintegy 500 millió eurós ráfordítással.

A téma, mondhatni, a határon hevert: Aj Vej-vej, a világhírű kínai képzőművész és ellenzéki akti­vista a kerítést választotta New York-i közösségi projektje kiindulópontjául, amivel az évek óta tartó menekültválságra és a Trump- és Orbán-féle nacionalista politikára kívánt reflektálni. A projekt ironikus nevéhez – Good Fences Make Good Neighbors (Jó kerítés, jó szomszédság) – Robert Frost Mending Wall című versének egy sora, a versben idézett közmondás adta az inspirációt.

A kültéri kiállítást alkotó több száz fotó, poszter és kerítést formázó installáció február 11-ig látható New York közterein és utcáin. Az ambiciózus rendezvényt a Public Art Fund nevű, kortárs képzőművészeti projektekkel foglalkozó nonprofit szervezet szponzorálta némi közösségi finanszírozás segítségével. (A Kickstarteren közel 100 ezer dollár gyűlt össze mintegy ezer támogatótól.) A művész egy két és fél órás dokumentumfilmet is forgatott a menekültválságról: 2016-ban 23 ország több mint 40 menekülttáborát látogatta meg a stábjával, ebből az anyagból született a Human Flow, amelyet a kiállítás megnyitása után nem sokkal kezdtek vetíteni a New York-i mozik.

 

Kalitka a diadalívben

A menekültek témája már jó pár éve foglalkoztatta a jelenleg Berlinben élő alkotót. A migráció kora gyermekkorától végigkíséri az életét, mindössze egyéves volt, amikor a családot 1958-ban munkatáborba küldték, majd kitelepítették, mert Aj Vej-vej édesapját, Aj Csinget, a neves költőt a kínai nép ellenségének nyilvánították. Csak Mao halála után, a hetvenes években költözhettek vissza Pekingbe, a nyolcvanas évek elején Aj Vej-vej pedig már az Egyesült Államokba tartott, 1981 és ’93 között Amerikában, azon belül is főleg New Yorkban élt. A művészi életben ekkor még nem sokra vitte, jobbára utcai portrékat rajzolt turistáknak. New Yorkba immár a világ egyik leghíresebb képzőművészeként tért vissza, persze csak azután, hogy négyévnyi hányattatást követően visszakapta útlevelét a kínai hatóságoktól.

A New York-i kiállítás Manhattan szívében, a Washington Square Parkban nyílt meg. Aj Vej-vej a park legfőbb látványosságát (ha nem számítjuk az elmaradhatatlan sakkozókat és a közelben strázsáló, galambokkal borított hajléktalant), az 1892 óta itt magasodó, a párizsi diadalív mintájára készült márvány boltívet szemelte ki céljainak. Ide, a diadalív alá építette fel a kiállítás központi alkotását: egy 12 méter magas, 6 méter széles, ezüstszínű fémkalitkát, amelyből egy ölelkező emberpár sziluettje van kivágva. Ámbár könnyen lehet, hogy nem is ölelkeznek, hanem valami mást csinálnak, finoman úgy is fogalmazhatnánk, hogy a műalkotás nyitva áll a különböző interpretációk előtt.

A kritikusokat megosztotta a projekt. A művész ambícióját többnyire mindenki elismerte, és a téma fontosságához sem férhetett kétség, a műértők inkább azt kifogásolták, hogy a kiállított művek nem keltették fel a figyelmet, vagy ha mégis, jórészt kontextus nélkül voltak prezentálva. Ezek szerint New York lakóinak, azoknak a szerencséseknek, akik még sosem voltak menekültek és a menekültválság elszenvedőivel sem kell túlzottan azonosulniuk, egy kicsivel több magyarázatra lett volna szükségük. A nem hivatalos kritikusban – e sorok írójában – is némi kételyt ébreszt az ölelkező kalitkapár: öcsém gyerekkori krikszkrakszát juttatta eszembe, melynek az ifjú művész, miután szigorú óvónője kérdőre vonta (a feladat egy vörös macska lerajzolása volt), az „összekapcsolt szellemek” címet adta.

Hivatalos magyarázat híján azonban a legvalószínűbbnek mégiscsak az ölelkező pár tűnik, a mellettem lézengő kínai turistákhoz azonban hiába is fordulnék, őket a legkevésbé sem hozza lázba honfitársuk alkotása, szelfibotjaik irányából legalábbis erre lehet következtetni. Velük ellentétben a helyszínre kiérkező kisiskolás osztály komoly lelkesedést mutat, az ifjú emberek lelkesen szaladgálnak a kalitka körül, és tanári utasításra meg is próbálják lerajzolni azt. Hát, igen, van, akinek vörös macska jut, van, akinek Aj Vej-vej kalitkája.

 

Közel a Trump Towerhez

A Manhattanbe, Brooklynba, Bronxba és Queensbe kihelyezett több mint 300 alkotás között találni más nagy méretű installációkat is: ilyen a Gilded Cage-nek (díszes ketrecnek) nevezett 15 méter magas és 8 méter átmérőjű, inkább narancssárgának, mint aranynak látszó madárkalitka a Central Park délkeleti csücskénél. Trump aranyozott manhattani felhőkarcolója, a kivagyiság monumentális emlékműveként is értelmezhető, csillogó-villogó Trump Tower és New York legdrágább ékszerüzletei, szállodái csak egy ugrásra vannak a kalitkától. A művész azonban nemcsak nagy méretű, turistacsalogató installációkban utazik, hanem buszon is: a New York-i buszmegállók hirdetési felületeit is magáévá tette, a reklámok helyén most menekülőket ábrázoló fényképek fogadják a buszra várókat.

Nemcsak a buszmegállók változtak meg, hanem a megszokott városkép is: kerítések tünedeznek fel szerte a városban, hol az épületek oldalán, hol a tetején, hol pedig két épület között. A lámpaoszlopokra híres és ismeretlen, régi és új migránsok és menekültek fekete-fehér portréi kerültek: a huszadik század első felének európai bevándorlói jól megférnek Aj Vej-vej menekülttáborokban készült fotóival. Anne Frank Jackson Heightsban, Bartók Béla a Park Avenue-n „jön szembe” a gyanútlan járókelővel. Bartók mellett Robert Capa, André Kertész és Moholy-Nagy László is helyet kapott a Magyarországról kivándorolt hírességek arcképcsarnokában, de Joseph Conrad, Sigmund Freud, Marc Chagall és Marléne Dietrich is felbukkan a New York-i utcákon sok más híresség mellett.

 

Ne nyúlj a karácsonyfához!

Amikor Aj Vej-vej a nyolcvanas években New Yorkba költözött, úgy tervezte, hogy hamisítatlan New York-i művészként tör majd a világhír felé. Egy interjúban elmesélte, hogy azért költözött az East Village-be, a 7. utcába, mert ez akkoriban egy „igazi, kemény New York-i utca volt”. (Manapság havi 2500 dollár alatt aligha lehet egy pici lakást bérelni a környéken.) Mint tudjuk, New York nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, de a városra nem orrolt meg, épp ellenkezőleg: a kerítéses projekt épp annyira szól a menekültekről, mint magáról New Yorkról, a kiállítás egyben a városhoz szóló elégia is.

Ám elégia ide, emelkedettség oda, nem minden New York-i volt lenyűgözve a világhírű művész nagyívű projektjétől. A Washington Square Association, vagyis a helyi lakosok érdekképviseleti szervezete már a felállítása előtt tiltakozott Aj Vej-vej ezüstös fémkalitkája ellen. A környék lakóit a menekülteknél is mélyebben érintette a karácsony gondolata, és az a félelem, hogy Aj projektje miatt a park egy másik szegletébe kell áthelyezni megszokott karácsonyfájukat, amelynek évről évre a boltív alatt volt a helye. Emellett úgy ítélték, hogy az USA első elnökét ünneplő híres emlékművet nem szabad „politikai célokra” felhasználni. Végül sikerült letörni a luxuszúgolódást, és a lakók elégedetten nyugtázhatták, hogy a szívükhöz nőtt karácsonyfát a Public Art Fund saját költségére a park egy másik pontjára szállíttatta.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.