Donald Trump – akárcsak legnagyobb európai rajongója, Orbán Viktor – minél több kerítést és falat szeretne építeni a háborúk és a nyomor elől menekülő tömegek elrettentésére. A Trump által beígért, „big and beautiful”-nak, vagyis nagynak és szépségesnek nevezett falat egyelőre nem sikerült megépíteni a mexikói határon, ám ettől még a jelenlegi amerikai kormány bevándorláspolitikáját nagyon is a határzárás vágya határozza meg. Európában szintén gyors tempóban emelkednek a kerítések: a Reuters szerint a berlini fal leomlása óta 1200 kilométernyi migrációellenes fal és kerítés épült szerte a kontinensen. Ezeket nagyrészt 2015 óta építették az érintett országok, mintegy 500 millió eurós ráfordítással.
A téma, mondhatni, a határon hevert: Aj Vej-vej, a világhírű kínai képzőművész és ellenzéki aktivista a kerítést választotta New York-i közösségi projektje kiindulópontjául, amivel az évek óta tartó menekültválságra és a Trump- és Orbán-féle nacionalista politikára kívánt reflektálni. A projekt ironikus nevéhez – Good Fences Make Good Neighbors (Jó kerítés, jó szomszédság) – Robert Frost Mending Wall című versének egy sora, a versben idézett közmondás adta az inspirációt.
A kültéri kiállítást alkotó több száz fotó, poszter és kerítést formázó installáció február 11-ig látható New York közterein és utcáin. Az ambiciózus rendezvényt a Public Art Fund nevű, kortárs képzőművészeti projektekkel foglalkozó nonprofit szervezet szponzorálta némi közösségi finanszírozás segítségével. (A Kickstarteren közel 100 ezer dollár gyűlt össze mintegy ezer támogatótól.) A művész egy két és fél órás dokumentumfilmet is forgatott a menekültválságról: 2016-ban 23 ország több mint 40 menekülttáborát látogatta meg a stábjával, ebből az anyagból született a Human Flow, amelyet a kiállítás megnyitása után nem sokkal kezdtek vetíteni a New York-i mozik.
Kalitka a diadalívben
A menekültek témája már jó pár éve foglalkoztatta a jelenleg Berlinben élő alkotót. A migráció kora gyermekkorától végigkíséri az életét, mindössze egyéves volt, amikor a családot 1958-ban munkatáborba küldték, majd kitelepítették, mert Aj Vej-vej édesapját, Aj Csinget, a neves költőt a kínai nép ellenségének nyilvánították. Csak Mao halála után, a hetvenes években költözhettek vissza Pekingbe, a nyolcvanas évek elején Aj Vej-vej pedig már az Egyesült Államokba tartott, 1981 és ’93 között Amerikában, azon belül is főleg New Yorkban élt. A művészi életben ekkor még nem sokra vitte, jobbára utcai portrékat rajzolt turistáknak. New Yorkba immár a világ egyik leghíresebb képzőművészeként tért vissza, persze csak azután, hogy négyévnyi hányattatást követően visszakapta útlevelét a kínai hatóságoktól.
A New York-i kiállítás Manhattan szívében, a Washington Square Parkban nyílt meg. Aj Vej-vej a park legfőbb látványosságát (ha nem számítjuk az elmaradhatatlan sakkozókat és a közelben strázsáló, galambokkal borított hajléktalant), az 1892 óta itt magasodó, a párizsi diadalív mintájára készült márvány boltívet szemelte ki céljainak. Ide, a diadalív alá építette fel a kiállítás központi alkotását: egy 12 méter magas, 6 méter széles, ezüstszínű fémkalitkát, amelyből egy ölelkező emberpár sziluettje van kivágva. Ámbár könnyen lehet, hogy nem is ölelkeznek, hanem valami mást csinálnak, finoman úgy is fogalmazhatnánk, hogy a műalkotás nyitva áll a különböző interpretációk előtt.
A kritikusokat megosztotta a projekt. A művész ambícióját többnyire mindenki elismerte, és a téma fontosságához sem férhetett kétség, a műértők inkább azt kifogásolták, hogy a kiállított művek nem keltették fel a figyelmet, vagy ha mégis, jórészt kontextus nélkül voltak prezentálva. Ezek szerint New York lakóinak, azoknak a szerencséseknek, akik még sosem voltak menekültek és a menekültválság elszenvedőivel sem kell túlzottan azonosulniuk, egy kicsivel több magyarázatra lett volna szükségük. A nem hivatalos kritikusban – e sorok írójában – is némi kételyt ébreszt az ölelkező kalitkapár: öcsém gyerekkori krikszkrakszát juttatta eszembe, melynek az ifjú művész, miután szigorú óvónője kérdőre vonta (a feladat egy vörös macska lerajzolása volt), az „összekapcsolt szellemek” címet adta.
Hivatalos magyarázat híján azonban a legvalószínűbbnek mégiscsak az ölelkező pár tűnik, a mellettem lézengő kínai turistákhoz azonban hiába is fordulnék, őket a legkevésbé sem hozza lázba honfitársuk alkotása, szelfibotjaik irányából legalábbis erre lehet következtetni. Velük ellentétben a helyszínre kiérkező kisiskolás osztály komoly lelkesedést mutat, az ifjú emberek lelkesen szaladgálnak a kalitka körül, és tanári utasításra meg is próbálják lerajzolni azt. Hát, igen, van, akinek vörös macska jut, van, akinek Aj Vej-vej kalitkája.
Közel a Trump Towerhez
A Manhattanbe, Brooklynba, Bronxba és Queensbe kihelyezett több mint 300 alkotás között találni más nagy méretű installációkat is: ilyen a Gilded Cage-nek (díszes ketrecnek) nevezett 15 méter magas és 8 méter átmérőjű, inkább narancssárgának, mint aranynak látszó madárkalitka a Central Park délkeleti csücskénél. Trump aranyozott manhattani felhőkarcolója, a kivagyiság monumentális emlékműveként is értelmezhető, csillogó-villogó Trump Tower és New York legdrágább ékszerüzletei, szállodái csak egy ugrásra vannak a kalitkától. A művész azonban nemcsak nagy méretű, turistacsalogató installációkban utazik, hanem buszon is: a New York-i buszmegállók hirdetési felületeit is magáévá tette, a reklámok helyén most menekülőket ábrázoló fényképek fogadják a buszra várókat.
Nemcsak a buszmegállók változtak meg, hanem a megszokott városkép is: kerítések tünedeznek fel szerte a városban, hol az épületek oldalán, hol a tetején, hol pedig két épület között. A lámpaoszlopokra híres és ismeretlen, régi és új migránsok és menekültek fekete-fehér portréi kerültek: a huszadik század első felének európai bevándorlói jól megférnek Aj Vej-vej menekülttáborokban készült fotóival. Anne Frank Jackson Heightsban, Bartók Béla a Park Avenue-n „jön szembe” a gyanútlan járókelővel. Bartók mellett Robert Capa, André Kertész és Moholy-Nagy László is helyet kapott a Magyarországról kivándorolt hírességek arcképcsarnokában, de Joseph Conrad, Sigmund Freud, Marc Chagall és Marléne Dietrich is felbukkan a New York-i utcákon sok más híresség mellett.
Ne nyúlj a karácsonyfához!
Amikor Aj Vej-vej a nyolcvanas években New Yorkba költözött, úgy tervezte, hogy hamisítatlan New York-i művészként tör majd a világhír felé. Egy interjúban elmesélte, hogy azért költözött az East Village-be, a 7. utcába, mert ez akkoriban egy „igazi, kemény New York-i utca volt”. (Manapság havi 2500 dollár alatt aligha lehet egy pici lakást bérelni a környéken.) Mint tudjuk, New York nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, de a városra nem orrolt meg, épp ellenkezőleg: a kerítéses projekt épp annyira szól a menekültekről, mint magáról New Yorkról, a kiállítás egyben a városhoz szóló elégia is.
Ám elégia ide, emelkedettség oda, nem minden New York-i volt lenyűgözve a világhírű művész nagyívű projektjétől. A Washington Square Association, vagyis a helyi lakosok érdekképviseleti szervezete már a felállítása előtt tiltakozott Aj Vej-vej ezüstös fémkalitkája ellen. A környék lakóit a menekülteknél is mélyebben érintette a karácsony gondolata, és az a félelem, hogy Aj projektje miatt a park egy másik szegletébe kell áthelyezni megszokott karácsonyfájukat, amelynek évről évre a boltív alatt volt a helye. Emellett úgy ítélték, hogy az USA első elnökét ünneplő híres emlékművet nem szabad „politikai célokra” felhasználni. Végül sikerült letörni a luxuszúgolódást, és a lakók elégedetten nyugtázhatták, hogy a szívükhöz nőtt karácsonyfát a Public Art Fund saját költségére a park egy másik pontjára szállíttatta.
