Power/Erő

  • - krusovszky -
  • 2013. március 1.

Képzőművészet

A fenntartható fejlődés mint fogalom, társalgási téma vagy hivatkozási alap enyhén szólva a könyökünkön jön ki, s így az erre felhúzott fotográfiai projekt sem borzolja azonnal kedélyünket. Persze maga a probléma jelentős, de a róla való beszéd gyakran megreked egy propagandisztikusan ötlettelen mederben. Nem így a genfi magánbank által 2008-ban életre hívott Prix Prictet díjazottjai. A komoly előkészítés és válogatás eredményeként összeállt anyag friss, okos és kíméletlen módon szembesít "az új évezred környezeti és társadalmi kihívásaival". A képek jó része a szociofotó, a riport és a fotó-esszé határvidékén kalandozik, de egyikből sem hiányzik a művészi ambíció és az átgondoltság.

Daniel Beltrá a Deepwater Horizon katasztrófája után örökítette meg az olajfoltokat nagy magasságból - itt a képek szépsége kerül feszültségbe a rettenetes témával. A díjnyertes francia Luc Delahaye haiti fosztogatókról készített felvételén pedig, mint egy Goya-képen, egyszerre ül ki az arcokra a düh, a félelem és az életben maradás olykor bizony ordas ösztöne. De remek Robert Adams munkája az amerikai tarvágásokról, vagy Edmund Clark két felvétele az üres guantánamói börtönterekről. A huszonhárom kiállított kép mellett impozáns albumból tájékozódhatunk a bővebb anyagról. Ebben szerepel például Jun Po Yang megdöbbentő képe a meztelenül dolgozó kínai szénbányászról és az egyetlen magyarként bezsűrizett Dezső Tamás Éjjeliőre is. Kritikaként legfeljebb az róható fel, hogy ezek nem kerültek ki a ház falára.

Mai Manó Ház, nyitva február 24-ig

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.