Puklus Péter: Handbook to the stars

  • - dck -
  • 2013. február 10.

Képzőművészet

A belváros közepén elhelyezkedő, kortárs képzőművészettel foglalkozó, a for- és a nonprofit profil közé pozicionált, kis méretű kiállítóhelyek (Kisterem, Vintage, Labor) sorába decemberben egy újabb galéria lépett.

A Trapéz elsősorban (és minden mediális megkötés nélkül) a nemzetközi művészetre fókuszál, így jó választásnak tűnik a harminckét éves művész bemutatása. Puklus ugyanis (bár egyik munkája szerepel az MNG Világmodellek című kiállításán) a nyugati művészeti közegben sokkal ismertebbnek számít: One and a half meter című, Németországban megjelent könyvét a German Photo Book Award 2013-ra is jelölték.

A Trapézban kiállított fotók 2011-ben, a selmecbányai (egyébként a vasútállomás épületében működő) kortárs "művésztelepen" készültek - a kiállítás címét is adó fotósorozat (kibővítve) szintén megjelent könyv formátumban is.

Néhány színes felvétel kivételével a munkák fekete-fehérek, műfajuk szerint pedig nagyrészt talált tárgyakból (lámpákból, gyümölcsös rekeszekből, hangszórókból, tájképszerűen elrendezett síkidomokból) készített, finom árnyékokkal operáló műtermi csendéletek. A fényképek nem sorozatként állnak össze, hanem csillagtérkép-szerűen; voltaképpen csak a befogadón múlik, hogy milyen asszociációk mentén rendeli őket egymáshoz. Bár a képeken több művészettörténeti utalás is felfedezhető (megidéződik Tatlin, Chirico, Csörgő Attila és Szarka Péter egy-egy munkája), mégis áthatja őket a humort sem nélkülöző, meditatív, a konkrét térről és időről leváló szenzibilitás. A kifejezetten erős fényképeket három kisebb, mintegy a fotókról elvándorló, gondolatiságukban meghökkentő installáció keretezi; sokáig elmélázhatunk például azon, vajon miért látható a Hegel-kötetre állított kazetta borítóján egy félig pucér hölgy.

Trapéz Galéria, Bp. V., Henszlmann Imre utca 3. Nyitva: január 25-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.