Kiállítás

Sajtófotó

Berlin

  • Gál Krisztián
  • 2017. november 19.

Képzőművészet

Miután Leopold Ullstein papírkereskedő és könyvkiadó 1894-ben megvásárolta a Berliner Illustrirte Zeitungot, új korszak kezdődött az újságírásban. A fotográfia elterjedésével nőtt az olvasottság, az alig 10 pfennigért árusított BIZ képekkel illusztrált anyagai fénykorukban a kétmilliós példányszámot is hozták. A sajtófotó révén az olvasók addig ismeretlen területekre nyertek betekintést: II. Vilmos császár vadászat közben és a jachtján, a kaszárnyában élő katonák mindennapjai ébresztőkor vagy a kantinban. Ezek és a gyarmatokon készült riportsorozatok fotói, a zebrákon lovagló vagy éppen krokodilok mellett pózoló hivatalnokok erősítették a birodalmi tudatot. A köz­életi témák mellett a magazin a sporteseményekről és a művészetekről is gazdagon beszámolt. A BIZ ismertette meg az olvasókkal Gorkijt, ahogyan a legújabb technikai-tudományos innovációk (Zeppelin, repülőgép, automobil) is rajta keresztül jutottak el a szélesebb nyilvánossághoz. A tárlat legérdekesebb része az első világháború utáni időszak, az 1920-as évek képei, azon belül is az instabil Weimari Köztársaság társadalmi forrongásai, illetve a bohém világvárossá vált Berlin mindennapjainak kontrasztja. Amit Arthur Koestler tartott a BIZ-ről – „mottójuk a politikai liberalizmus és a modern kultúra” –, az Hitler színre lépésével megszűnt. A nácik hatalomátvételéről Martin Munkácsi készítette talán a vizuálisan legerősebb fotókat, de ahogyan más munkatársaknak, egy évvel később neki is emigrációba kellett vonulnia. A nácik rátették a kezüket a kiadóra és a lapra: a személyi kultusz építése, az egzotikus úti beszámolók rasszista és antiszemita felhangjai, a Szovjetunió elleni háború igazolására készült fotók mind a propagandagépezetet szolgálták, egészen a második világháború utolsó napjaiig.

Deutsches Historisches Museum, Berlin, október 31-ig

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.