„Szép utóéletet kívánok” – Bada Dada kiáll

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2014. február 13.

Képzőművészet

Szabó Rozália szomorú sorsától a szarral festett Pink Floydig. Bárdos Deák Ágnes szubjektív beszámolója az új Bada Dada Tibor-kiállításról.

Bada Tibor, az első osztályú újvidéki srác, a festő, performer, költő és zenész idén lenne 51 éves. A délszláv háború elől Magyarországra szökött, és a jugoszláv Tudósok zenekarral boldogította a rendszerváltás utáni években a Tilos az Á és más alternatív helyek közönségét. A zenekarból kilépve a Hevi Metál Metil Haver, a Bada Csony, a Mosoly Trió és egyéb formációk frontembereként lépett fel saját kiállításait megnyitva – vagy önálló koncerteket adva, egészen a 2006-ban önkezével előidézett haláláig. Örök érvényű dalainak számos sora máig a fülünkben cseng, különös tekintettel a Szabó Rozáliát agyonbaszta a villám című opusra. Az 50. születésnapra tervezett kiállítást – melynek anyagát Lantos László Triceps válogatta a Bada Tibor szüleinél és barátainál fellelhető művekből – az Opál Színház nyitotta meg.

Opál Színház

Opál Színház

Fotó: Narancs

„Fergeteges tempóban elkaszál tíz szám: panelpunk és nowave mjúzik, Bada Dada recitál és kántál. A feszes és a kibicsakló, a tiszta és a hamisba hajló organikus keveréke. A jugoszláv Tudósok, akik se nem délszlávok, se nem tudósok, hideghengerműként üzemeltek. Amióta »döglött katonák felől fúj a szél«, a noviszádi vekkerstekkerek megkomolyodtak és megkeményedtek. Mojá generácijá!” – írja Triceps a Badáék 1993-as Tilos az Á-beli koncertjéről kiállításnyitó beszédében. Triceps nem az Á-ban látta Bada zenekarát először, hanem a 80-as években a jugó költészeti maratonon. Kisbada a Doktor Zsivágó Dark Stars nevű bandájával érkezett.” Egy szájbaköpős punkbandával.

Triceps

Triceps

Fotó: Narancs

A tűrhetetlen idióta és megváltó zseni – ahogy Triceps a megnyitó beszédében Badát nevezte – nem tudott, nem akart semmiről lemondani: inkább mindenről lemondott. Rólunk is. Ez borzasztó. „Ez borzasztó-ó-ó-ó-ó-ó-ó-ó, ez borzasztó! Apa kocsit hajt, türelmesen, figyelmesen, két kézzel, egy kézzel, kéz nélkül.”

„...Mindhárom bejárati ajtó nyitva, és a konyhai asztalon érintetlenül 200 euró. A rendőrségi nyomozás eredménytelenül zárult, a szobájában nem találtak vágóeszközt, sem búcsúlevelet. Csak egy tiszta papírlap hevert a padlón, piros betűs üzenettel: SZÉP UTÓÉLETET KÍVÁNOK MUNKÁMNAK.”

false

 

Fotó: Narancs

A barátok és családtagok – Bada Johanna és Bada István, Aradi Zsolt, ef. Zámbó István, Kurdy Fehér János, Ladányi Georg, Lantos Ábel, Méri Tamás, Szombathy Bálint, Ürmös Attila, Yea-net Poett – által a kiállításra közreadott képek közt található a legendás Röfi család is, Para-Kovács Imre jóvoltából.

Röfi család

Röfi család

Fotó: Narancs

Minden kép címét dalba lehetne foglalni, a jelenlegi tulajdonosokhoz kerülés történeteit meg egy Bada-galaxisba, egy „Gigantikus Bada Könyvbe”, ahogy ef. Zámbó Öcsike, a Bada Tibor Alapítvány egyik kurátora mondta, aki szerint sürgető lenne a két előző Bada-könyvet például a Nehéz Zenei Fesztivál archívumában őrzött anyagokkal is teljessé tenni.

Pink Floyd

Pink Floyd

Fotó: Narancs

A leginkább dadás firkák egyike a kurátor (Triceps) által közreadott Valahol az óceánon című képen látható: Bada cerkával, a már kész képre taggelte rá az „egymillió dollár” feliratot, a kép lehetséges sorsára is utalva. A Szarral festett Pink Floyd szintén emblematikus talált tárgy: a fekáliával és arannyal festett furnéron pink alapon sejlik föl az A oldal, a B oldalon egy gyermekkori álomlagzi vendégeinek egymásba fonódó nevei olvashatók. Középen lyuk. Bakelit. Jugó.

A kiállítás február 28-ig látható a Magyar Műhely Galériában. Bp. VII., Akácfa utca 20.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.