Kiállítás

Kinek az emlékei?

Hermann Ildi: szerint a világ

  • Erdei Krisztina
  • 2021. május 5.

Képzőművészet

A kiállítást nézve az lehet a benyomásunk, hogy a fotográfus a múlthoz fűződő viszonyunkat, annak különböző rétegeit a fotográfia dokumentatív jellegének változásaival összefüggésben, karakteres példákon, személyes történeteken keresztül tette próbára viszonylag rövid, de annál tartalmasabb munkássága során.

Emlékeink hol tágabb enteriőrökben, hol néhány tárgy együttesében, hol testekre tetovált rajzok, hol pedig narráció formájában őrzik személyes kötődésünket a múltunkhoz, a régmúlt eseményeihez, a kultúránkhoz magához. A kiállítás kurátorai, Csizek Gabriella és Somogyi Zsófia a fotóművész halála után két évvel először mutattak be válogatást Hermann munkáiból, egy immár lezárt életmű jellegzetes töredékeinek rendezésére törekedve, egészen az első, már saját vizuális nyelvet bontogató Közeg című munkától a befejezetlenül maradt Hiányzó történetek címet viselő sorozatig.

A megjelenő nyolc projekt mindegyikéből láthattunk már korábban képeket valamilyen formában, de kifejezetten kiállítási körülmények között először jelenik meg az Emberek – New York, London és a Tetoválások című széria. Ez utóbbi lazán és nyers egyértelműséggel fotózott képeit Hermann a közösségi és online médiában osztotta meg korábban, talán maga sem volt biztos benne, hogy egy galériában is helye lehet a kurátorok szerint „kiapadhatatlan kíváncsisággal” készült fotóknak, amelyek „komoly kor- és kórképet adnak” környezetünkről. A snapshot jellegű pillanatképeket ezúttal különböző, az ábrázolt minták giccses túlzásaira rímelő képkeretekben láthatjuk. Ahogy a Balaton-parti panorámát kitakaró tetoválások, úgy Hermann számos egyéb munkája is könnyen átültethető volt a média felületeire, tőmondatos, éles állításaik érthetően hozták létre a kapcsolatot a felmutatni kívánt összefüggések között. Így ezek a felsorolt (bemutatott) példák mennyisége által megkérdőjelezhetetlenné váltak, illetve a szubjektív vizuális megfogalmazásuk ellenére objektív tényeknek mutatkoznak.

 
Az Emberek – New York, London sorozatból

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.