Ezt bizonyítja, hogy a lengyel uniós elnökség alatt egyik munkája, egy hatalmas, virágokból összeálló szivárvány díszítette a brüsszeli Európai Parlament bejáratát. Amellett, hogy a művésznő nem érdemtelenül jutott e feladathoz - hiszen az utóbbi időben számos egyéni és csoportos kiállítása volt Berlintől kezdve Amerikán át egészen Izraelig -, maga a felkérés is arról árulkodik, hogy (ellentétben hazánkkal) egy nemzet képzőművészeti reprezentációja nem feltétlenül molyrágta álmok és illúziók felmutatását jelenti. Persze Wójcik nem drasztikus horrorban vagy öntetszelgő feminizmusban "utazik", hanem egyfajta női szempontú társadalomkritikában, amelynek egyik jellegzetessége, hogy szobraiban vagy akcióiban elmosódik a határ a hétköznapi tevékenységek és a művészet között.
Fotó: Narancs
Egyik legelső akciója során a varsói Zacheta Galériában mint egy háziasszony, nejlonotthonkában és pöttyös fejkendőben üldögélve 50 kg krumplit hámozott meg (2001), később hasonlóan visszafogott ruházatban arra vállalkozott, hogy Canaletto stílusában színes gyerekfestékkel virtuálisan kicsinosítsa egy szocialista lakótelep szürke homlokzatait (View Maker, 2004). Ebben az időben kezdett el újraértelmezett népi motívumok felhasználásával falvédőket hímezni, és ekkor alakult ki "kézjegye", a horgolt épületmakett. Úgy tűnik, horgolással készült szobraival kezdetben inkább a művészeti szférát célozta meg, követve azt a stratégiát, mely szerint a művészeti intézményre fókuszáló munkákat általában kedvelik a kurátorok (2004-ben a lódzi városi múzeumnak helyt adó Poznanski palotának, 2005-ben a bialystoki Galeria Arsenal klasszicista épületének a kicsinyített mását horgolta meg).
Az igazi nagy dobást - mind méretben, mind koncepcióban - azonban a Platán Galériában is látható munka jelentette, melyet 2005 és 2006 fordulóján, hat hónap alatt készített el, és amelyet azóta a világ számos pontján bemutattak. A minta Lengyelország leghosszabb, a gdanski Przymorze negyedben lévő lakótömbje. A tizenegy emeletes, egybefüggő épület hossza 700 (más források szerint 800, 850 vagy 860) méter, tervezője többek közt Tadeusz Rózanski, 1970-73 között épült meg. (Összehasonlításként: a hetvenes évek elején felhúzott óbudai, Faluháznak becézett panelház 300 méter hosszú.) A valódi, egyszerre borzongató és lenyűgöző "lakógép" erénye, hogy követve a tájkép jellegzetességét (azaz a közeli tengerpartot) hullámot formáz, ennek ellenére ugyanolyan lehangoló, mint bármely másik a volt szocialista blokkban. Wójcik vonzódása, szeretetteljes jóindulata mégis érthető. Ebben az épületben nőtt fel, és sajátos domesztikálásával (melynek része, hogy a horgoláshoz felhasznált több kiló fonalat a panelben található egyik textilüzletben vásárolta meg) csak megismétli az eredeti lakók (vidéki munkások és városi kispolgárok) küzdelmét, hogy otthonossá és egyedivé tegyék modern, uniformizált lakásukat. A személyre/családra szabott bővítések (nyílászárók cseréje, erkélyek beépítése) mellett a Hullám panel készítésével egy időben az önkormányzat is "kicsinosította" az épületet: babarózsaszín csíkozással díszítették a homlokzatot. Ezért emlékeztet Wójcik szobra egy habos, túlcukrozott cukrászsüteményre vagy egy giccsbe hajló édes látomásra, amelyet természetesen árnyal a létrejöttéhez szükséges sziszifuszi munka és az eredeti stíluskavalkádot, a privát terek kinövéseit elfedő makettból, e monumentális mementóból áradó rezignált szomorúság.
A művész egy ízben úgy nyilatkozott, hogy "A horgolás a vidéki lányok jellegzetes elfoglaltsága. Türelmet igényel, ugyanakkor finom és kellemes", a nemzetközi kontextusban pedig mint a "vidéki otthon esztétikumának hírnöke ismert". Még ha egyes nyugati galériák és múzeumok el is fogadják ezt a jellemzést, nem hiszem, hogy igaz lenne. Wójcik nem emeli a házimunkát (benne a szövést, fonást, horgolást) piedesztálra, inkább ironikusan viszonyul hozzá, és az utóbbi időben végezett akciói is (kertgondozás, köztéri halastavak kialakítása, madáretetők építése, sárkányeregetés) főként a magánéletben végzett banális tevékenységekhez kapcsolódnak. Recepcióját nyilván megkönnyítette, hogy művészete két, a kétezres évek elején futó kurrens "irányzathoz" is illeszthető - ezek egyike a privát szféra és az épített környezet konfliktusának boncolgatása, a másik pedig az ún. női technika alkalmazása. Bár Magyarországon még mindig létezik a nőművészet kategória, nem világos, mit is takar pontosan, még ha akad is olyan magyar gyűjtő, aki kizárólag női művészek munkáira fókuszál. Igaz, hogy Wójcikhoz hasonlóan nálunk is számos művész készített/készít például ironikus szövegű és képvilágú konyhai falvédőket (Szabó Eszter Ágnes, Pittmann Zsófi), de Rácmolnár Sándor már a kilencvenes évek elején felhasználta ezt a formát. És persze van a női művészekre jellemző tematika is (család, gyerek, játékok), de különösebb nehézség nélkül találhatunk ebbe a témába időlegesen alámerülő férfi alkotót is (Károlyi Zsigmond). Talán az igazán jó művek szempontjából mindegy is, hogy nő vagy férfi-e, aki nem takács.
Platán Galéria, Bp. VI., Andrássy út 32., nyitva: augusztus 31-ig
