A sok szép pénzből fölépült spektakuláris város mögött pedig van a másik Velence, a (spektakularizált) gettójával és a munkásnegyedével, saját lakosokkal, novemberben. Erről a másik városról azok tudnak beszélni, akiknek nincsenek adaptációs nehézségeik, mert a lokális specifikus adottságaiban fölismerik az egyetlen város hétköznapjainak univerzalizmusát. Velence historikus rétegzettsége és lenyűgöző esztétikája a hely köznapi működésében és az egésztől elidegenített fragmentumok autonómiájában tapasztalható meg.
Antoni Muntadas, aki Barcelonában született, és évtizedek óta New Yorkban él, a posztkonceptualista művész szemléletmódját ötvözi egyfajta szociografikus látásmóddal, amikor az épített városi környezetet elemzi múlt és jelen viszonylatában. A nyolcvanas években életnagyságú épülettöredékeket állított ki galériákban, rekontextualizálva egy épület urbanisztikai és ideológiai szerepét, a kilencvenes években pedig a szövegfordításhoz kapcsolódóan elemezte a hatalmi és szerzőségi konzekvenciákat. 1998-99-es budapesti, Ludwig Múzeum-beli kiállításához kapcsolódóan keletkezett az a sorozata, amely az ideológiailag terhelt történelmi városrészeket "szembesítette" saját archív felvételeivel. Jelenleg a Deák Erika Galéria művészeként, sokadik kiállítása után, életművének logikus folytatásában a 2013-as velencei biennálén korábban szerepelt sorozatát, a Velencei protokollok című műegyüttest mutatja be.
A huszadik századi emigráns értelmiségi jellegzetes pályája a centrum és a periféria között mozog: Muntadas Velencével kapcsolatos hétköznapi tapasztalatai az ottani egyetemen való tanításhoz kapcsolódnak, már ami elméleti és gyakorlati praxisként az ottani létezésének az alapját képezi, és ami természetszerűleg biztosítja az in és az out kettős látásmódját. A megfigyelt város töredékesen, archívumszerűen jelenik meg a kiállítás multimédiás művein, a fotókon és a többcsatornás videoinstalláción. Ez Muntadas privát anti-Velencéje, melynek felvételeit a klasszikus voyeur tradíciójának megfelelően gyűjthette össze. A felvételek esztétikai minimalizmusa nélkülöz minden olyan specifikumot, amely a részleteket azonosítható módon kapcsolhatná a fogyasztói kultúra és a turizmus Velencéjéhez: a képek falból kiálló csöveket, vaspántokat, málladozó téglasorokat ábrázolnak. A sötét sikátoron néha átszalad egy-egy járókelő, akinek semmilyen poétikus célja nincs, csak munkába megy vagy kiüríti a postaládát. A lagúna zöld moszatos vize nekicsapódik a lépcsősornak, ahogy elmegy egy láthatatlan hajó. Az eső meg esik.
Egy rutinos, jó szemű megfigyelő kiállítása a Muntadasé, aki minden erőfeszítés nélkül hozta létre velencei motivikus gyűjteményét, mert tudta, mit kell észrevennie. Koncepciója azonban elsősorban esztétikai alapú, és kevéssé érezni mögötte azt a komplexitást, amely sok más projektjénél a város és az ideológia, közösség és történelem, egyén és város viszonylataiban megmutatkozik. Ez a mostani egy érzékeny, tapasztalt művész magánbenyomásainak a poétikus látványkollekciója, egy művelt és civilizált világ emberének a megfigyelései a részletekben rejlő finomságokról, melyek ráadásul kifogástalan képi és kompozicionális rendben szerveződnek sorozatokká. Olyan dekoratív művészet, amelyet a hasonlóképpen művelt és civilizált, jó befektetői kapacitással rendelkező budapesti polgár galériás körútjáról mint valóban autentikus, velencei szuvenírt vihet haza.
Deák Erika Galéria, Bp. VI., Mozsár utca 1., nyitva február 1-jéig
