Nagy hónapja ez a veterán pisztolnyiknak; a Magyar Televízió leadta/ja - ún. sorozatként - terjedelmes filmrendezői munkásságának három westernjét (Fakó lovas; A törvényen kívüli Jossey Wales; Nincs bocsánat), a negyedik (Fennsíkok csavargója) pedig DVD-n jött ki.
*
Bár fel-feltűnt vadnyugati tévésorozatokban addig is (már igazi főszerepet vitt a millió - 217 - részes Rawhide-ban), de különösen az utókor számára kétségtelen: Clint Eastwoodot a spagettiwestern, Sergio Leone dollártrilógiája (1964- 1966: Egy maréknyi dollárért; Pár dollárral többért; A Jó, a Rossz és a Csúf) avatta a mitológia egyik megkerülhetetlen szereplőjévé, hovatovább főalakjává. A szőnyegbe (szebben mondva: ponchóba) öltöztetett pszichopata (ha akarom, kérlelhetetlen igazságérzettől hajtott idegen: Joe; Monco; Szöszi) gyilkos figurája azon túl, hogy rögvest védjeggyé lett, hordozott pár olyan - addig is ismert - dramaturgiai elemet, amelyek a majdan önállósodó Eastwoodnak is elengedhetetlen kellékei lettek; hál' isten, a kerek nyakú szőnyeget többet már nem vette fel - legfeljebb Madame Tussaud panoptikumába menet...
A dollártrilógia és Eastwood első rendezése, pláne első westernrendezése (Fennsíkok csavargója; 1973) között persze még eltelt egy csomó idő. Egyebek mellett olyan csacskaságokkal, mint a Cinecittában ragadván leforgatott szkeccsfilm (a kor divatos és kellemetlen itáliai műneme; ezt olyan "nagyágyúk" jegyzik, mint Bolognini, De Sica, Pasolini, Visconti és Rossi), A boszorkányok Egy este, akár a többi c. epizódja (De Sica).
Ám e köztes időszakban került az asztalra pár western is, visszatér például Rowdy Yates is a Rowhide-ból (El magnifico extranjero; 1967), vagy Ted Post Eastwood miatt is csak alig emlékezetes, ám jó című filmje, az Akasszátok őket magasra (Hang 'Em High; 1968 - van vagy háromféle magyar címe). Nem maradt hatás nélkül Eastwood önálló munkáira Don Siegel olykor már majdnem az abszurdig merészkedő karcos westernkomédiája, a Két öszvér Sara nővérnek (1970; lásd még e heti tévésmaci rovatunkban), és beköszönt a klasszikus vadnyugati mozik akkor már hattyúdal felé tartó idős nagymestere, John Sturges is. Ami azt illeti, a Joe Kidd (1972) bizonyos visszafogottan önreflexív, néha már-már önironikus gesztusai (végtére a forgatókönyv Elmore Leonard keze munkája) is megjelennek majdan Eastwood rendezéseiben.
Meg kell említeni még az 1970-es Kelly hőseit, s a '71-es Piszkos Harryt (ugye, megint Don Siegellel), hogy hozzájuk csapva Eastwood első nagyjátékfilm-rendezését, a Play Misty for Me-t (1971), belássuk: első westernrendezéséhez az éppen megcsinált ember, az épp kiforrott alkotó érkezett el 1973-ban. A magányos vadnyugati revolverhős mellett megvan a második világháborús vagány, a törvény betűjét rugalmasan, de hatékonyan értelmező zsaru és az érző szívű dzsesszista (a Play Mistyben maga is a zongorához ül) imázsa is - eljött az ideje a nagy dolgok véghezvitelének. (Ugyanakkor, hogy a felsorolt imázsok és filmek a jelmezeken kívül mennyire térnek el egymástól, az nyilván egy külön elemzést érdemelne. Itt legyen elég annyi, hogy semennyire.)
Az ördög vagy Gábriel
A Fennsíkok csavargójánál kevés jobb antrét lehet elképzelni. Körülbelül az első kockákig stimmel benne minden: jön a magányos lovas... Nyaktörő meredélyen ereszkedik alá, lova minden lépésére ügyelve. És ilyen nincs - mármint westernben, vagy csak ritkán -, a terep tök sivár, sehol egy fa, csak por meg kövek, és kérem, egy marha nagy tó. Ilyen hegyvidéki, erdei tavak, tavacskák olykor előfordulnak pioníros, indiános filmekben, de ez konkrétan egy marsbéli tó. A város neve is baró, Lagóba érkezik lóháton a főhős (a rendező mind a négy westernjében önmagára bízta a főszerepet). Lago. Ma mi tolga una curiosita, dove ha imparato l'italiano cos“ bene? Alighanem a Cinecittában. De mi az első dolga a lovasnak? Na jó, lelő három kirendelt statisztát. Meg is érdemlik, hisz nem hagyják, hogy megnyíretkezzék s kádfürdőt vegyen feltehetően hosszú és láthatóan poros útja végén. De akkor mi a második? Nos, miután az öldökléssel megvan, menten megerőszakolja az első szembejövő nőt. Nem viccel, úgyszólván a hajánál fogva beráncigálja az ismeretlen teremtést az útjába kerülő istállóba, s ott a szalmán elintézi, khm, seperc alatt (értő szem korai magömlésre gyanakszik, de az orvosi vonatkozásokra nem tér ki az alkotás). Csakhogy a megszokott bícsfíling fenntartásához a városkának éppen egy tömeggyilkos elmebetegre van a legnagyobb szüksége, lévén mostanra prognosztizálható három újabb rohadék érkezése, via börtönből esedékes szabadlábra helyezés (aligha jó magaviselet jutalmaként). S ezen elzárásban vastagon benne volt a komplett városvezetés, akik obskúrus bányamachinációkból élik léha életüket. Csináltattak valami disznóságot a három rohadékkal (hogy mit, az a kedves Idegen rémalmaiból, flesbekként jut a tudomásunkra, sötétben, belassulva), s hogy szabaduljanak tőlük, a terhelő tanúktól, egyszersmind lelkiismeret-furdalásuktól, hát elmeszelték a nyomorultakat a hatóságoknál... S azok most bosszúszomjasan vágtatnak vissza a városba, már csak pár napnyi járóföldre lehetnek. Az a három nyomorult, akit az Idegen a nyitányban lelőtt, épp a várost tőlük megvédendő volt láb alatt. Így aztán egy város nézi boldogan, hogy jött egy mindent felülmúlón vérnősző barom. Kedves, drága barom, mit méltóztatnál még, megerőszakolnál még valakit esetleg? Belelőnél valakikbe? Hozzuk eléd az asszonyokat és gyerekeket? És Clint él is az adódó alkalommal. A pár nap alatt, míg a három ürge lóhalálában eléri a várost, belead apait, anyait. Az első nap az ellenérték nélküli konzumálással telik, csizmát csináltat, marokszámra vételezi a szivart, cukorkát osztogat raklapszámra a páriasorban tengődő mexikói gyerekeknek, eszik, iszik, jól mulat, a város derék polgárai (továbbá Gogol, Rejtő Jenő, Ilf és Petrov) meg tapsolnak neki - csak azok a rémálmok ne lennének... De a három lovas egyre közeleg. S ahogy telnek a szép napok, úgy lesznek az Idegennek egyre vadabbak a kívánságai. Kifesteti az egész várost, a magtárakból tömeges hejehujázásra használatos asztalokat ácsoltat... míg végül kívül festékkel, belül vérrel vörösre mázolt pokol fogadja az érkezőket. Kész téboly - westernmaskarában. Az M, egy város keresi a gyilkost elmebaját látjuk kifordítva, ott egy város (pontosabban annak alvilága) kerget egy szem nyomorultat, itt egy nyomorult kerget (a teljes őrületbe és tovább is) egy egész várost, mely maga az alvilág, hisz minden lakosa bűnös. A némák is, akik tevőlegesen vagy felbujtóként sem, csak cinkosságukkal járultak hozzá a rémálmok ősbűnéhez. Egy, csak egy asszony van, aki felemelte egykor halk szavát a gonosz ellen. De az Idegen őt is elkapja egy fordulóra.
Ki tudja megmondani, hogy az isten bosszúálló angyala, Gábriel jött-e el Lagóba, vagy maga az ördög? Sergio Leone mert, mit férfi merhet, és elég messzire el is jutott a hatvanas évekre kifáradottnak nevezett műfaj életre galvanizálásában. Aki többet mer, nem ember: az ördög vagy Gábriel jött el a műfajba is, és szétrúgta az egész kalyibát... S annak nem maradt nyoma sem: a Fennsíkok csavargója egyedülálló remekmű, nincs folytatá-sa sem Clint Eastwood rendezői pályáján, sem a western műfajában. Ha nagyon akarom, az utolsó (előtti) vadnyugati film...
Lassú, lassú, gyors
Az elsőt viszonylag gyorsan, három év múlva követi a második western, A törvényen kívüli Jossey Wales. Fontos az évszám, 1976 - az tán megmagyaráz mindent. Volt egy jelenet a Fennsíkok csavargójában, a rabszolgasorban sínylődő mexikói ácsok, miután elkészültek a gigantikus dínomdánomra szánt asztalokkal, Clint elé járulnak, hogy részt vehetnek-e a nagy lakomán. Egy foghegyről kiköpött, kurta nem a válasz. Nos, ezt láthatjuk most két óránál is hosszabb kiszerelésben - mit vétettünk? De az idő a ludas, én esküszöm. Az idő, ami jót tett a Fennsíkok csavargójának, s az idő, aminek próbáján elvérzett szegény Jossey Wales.
Négy film, két felütés: a) Clint a földet túrja; b) magányos lovas (Clint) közelít.
"A" pontból elindulván a poszt-polgárháborús trauma közepiben találja magát az addig a családja körében a földmívesek sanyarú kenyerét nagy szeretetben majszoló Jossey. Haramiának áll, s jó oka van rá: a szét nem széledő szabadcsapatok felégetik házát, leölik családját. Innentől hagyományos üldözéses westernben vagyunk, ami helyenként még mindig elég szellemes, de kétségkívül kevésbé frenetikus, mint az előző. Menekül a bandita, kergeti a törvény (nevében egy seregnyi csirkefogó), evidens, hogy ki a rosszabb. A film nagy tudománya, hogy hosszú (sajna túl hosszú) menekülése során Jossey Wales köré egy egész kis kompánia szerveződik mindenféle sorsüldözöttekből. A szedett-vedett népség hosszú menetelése során, s a rájuk mért terhek (és ütlegek) súlya alatt még jobban ráébred alapjáraton sem csekély öntudatára - továbbá Amerika a népek kohója, és nincs jobb stratégia a toleranciánál. Mármost ezt szükségképpen csak molto didactico lehet előadni; ezért fontos az idő. 1976-ban még ez a meskete talán csak (kohói) fele részében volt brutálisan lejárt szavatossági idejű, amiért akkor még jobban kijöttek a finom szellemességek, melyek ma már csak akkor mentik a filmet, amikor a hősök rovására csattannak. Ezzel együtt szimpatikus vállalkozás A törvényenkívüli Jossey Wales, de legmegengedőbben is csak addig mennénk, hogy a korának címezett mű.
Ellenben ennyit sem mondhatunk el az immár közel évtizednyi szünettel elkövetett Fakó lovasról. Ami didaktikus is, viszont semenynyire sem innovatív. Ám kétségkívül roppant hangulatos. A hangulatfestő erő egyébként is nevezett egyik fő sajátja, a határvidéken térben és időben kívül eső munkásságában is biztos támasz. Valahol a hegyekben járunk "B" mezőről indulván, aranybányászati okokból - ismét azt kell mondjuk, amit már egyszer, hogy tudniillik külön dolgozatot érdemelne a Fakó lovas és a Fennsíkok csavargójának hatása a valóban utolsó westernre, a Deadwoodra. Mindazonáltal a Fakó lovas nem tesz hozzá semmit addigi ismereteinkhez és élményeinkhez, sem a műfaj, sem az alkotó tekintetében - ugyanakkor távolról sem kellemetlen végignézni. S hogy mennyire nem hatástalan mégsem, azt például nyomon követhetjük a Magyarországon nem elég széles körben érdemei szerint számon tartott (de mindjárt itt a Pokolba taszítva) Sam Raimi Gyorsabb a halálnál című munkáján. Ne szépítsük, mondott mű 107 percnyi korszerű (1995) kalaplengetés a Fakó lovas előtt, szemérmetlenül konkrét idézetekkel.
Ugyanakkor 1995-ben már három évvel Clint Eastwood utolsó westernjén, a legfőbb Oscar-díjakkal szépen dekorált Nincs bocsánaton is túl voltunk (ennek hatásai is kiütnek, igaz, csekélyebb mértékben Raimi technówesternjén). Erről persze ismét csak azt mondhatjuk, hogy szimpatikus munkadarab. Gondosan megformált, hangulatos, ám mérsékelten eredeti meglátásra kilyukadó töprengés az öregségről, a megöregedésről. Clint Eastwood már rég nem akar ajtóstul rontani a házba, megint az "A" mezőről indulunk inkább. Bár ezúttal nem kimondottan mezőgazdasági okokból túrja a földet hőse, Bill Munny, hanem szegény feleségét kaparja el rozoga viskójuk egyetlen szomszédja, az öreg fa tövébe. Eközben (míg a távolban a horizont mögül még kivöröslik kicsinyt a napsugár) felirat tudatja velünk, hogy senki nem értette, hogy a világszép és okos lány annak idején miért ment hozzá a hírhedett kalandorhoz, ahhoz az alkoholista tömeggyilkoshoz. Kétségkívül nem érte meg, hiszen majd' tíz éve ment rá, hogy rendes embert neveljen a bűnözőből, aki aztán halála után a közösen kiküzdött nyomor elől az első hívó szóra, s a pulyát magára hagyván indul újra ölni. A kezdeti bizonytalankodás, hovatovább kínos bénázás után kiderül, hogy az emberölés olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Illetve vénségére sem bújhat ki senki a bőréből, ahogy a nagy magyar lírikus mondja: maradsz, aki voltál, leszel, aki vagy. És akkor itt már csak az emberölés helyére kell behelyettesíteni a műfajt magát, a westernt, s körülbelül meg is van a határozottan vallomásos műalkotás mérsékelten talányos üzenete is. Persze az is számít, és a mű javára írható, hogy a kor technikai csúcsszínvonalát az erőlködés látványos jelei nélkül hozza.
*
Ha mindenáron összegezni vagy címkézni akarnánk Clint Eastwood e négy westernjét, westernalkotói életművét, kábé arra juthatnánk, hogy egy becsületes, a korai lendületét esztétizálásra és moralizálásra váltó férfival van dolgunk. Aki nélkül azonban jóval színtelenebb lenne a mozi egyik legősibb mestersége. Westernről nevének említése nélkül pedig szó ne essék!
Az m2 "sorozatában" pénteken 21.55-kor a Nincs bocsánat következik; a Fennsíkok csavargóját DVD-n forgalmazza a Universal
