Kiállítás

Vető János: Virrasztás

  • - dck -
  • 2016. november 13.

Képzőművészet

A kicsiny térben megjelenő anyag ugyan emlékkiállításnak álcázza magát, de jóval több annál. A kiindulópont Vető barátjának, az ún. második nyilvánosságban nonkomform életmódjáról elhíresült, de a nagyközönség előtt jórészt ismeretlen Csömöri István Csömének a tavalyi halála, illetve a Vető–Hajas Tibor–Csömöri „trió” közös tevékenysége. Ez utóbbi a kiállítás címét is adó, 1980. május 18-án a Bercsényi Klubban megvalósult performanszban csúcsosodott ki – így a kiállításon láthatók a performanszról készült, slide-show-ba rendezett fotók, továbbá hallható Hajas szövege is. A haláltematika már ebben a műben is benne van – lévén Vető az utolsó pillanatban „megfosztotta” Hajast a halálközeli élmény (öntudatlan) megélésétől.

A tér nagy részét a Csöméről készült fotók töltik meg – az installáció hátterében pedig olyan, halálra rezonáló elemek jelennek meg, mint a félig-meddig eltakart tükör és a téglából „faragott” halálfej. Nem véletlenül használtam az installáció szót; a fotósorozatok, szekvenciák ugyanis a „Csömöri-féle rendhagyó installációk szellemében” nem a falon sorakoznak, hanem X alakban lebegnek a térben. Ily módon azonban nagy részük szabad szemmel nem is látható, csak színházi látcsővel – szépen (bár kissé didaktikusan) példázva az „elsüllyedt undergroundhoz való hozzáférés lehetőségét/lehetetlenségét”.

A kiállítás alig titkolt (de teljesen elfogadható) célja Vető munkásságának újrapozicionálása, kiléptetése a „Hajas szerzőtársa” szerepéből. S valóban, Vető életútja és még teljesen fel nem tárt életműve igen érdekes, hiszen a Trabant zenekar alapító tagja már tizenöt éves korától készített fekete-fehér fotókat. Nem is akármilyeneket – még ha a galéria csupán egyetlen szegmensre, a barátokról (Baksa-Soós János, Hajas, Méhes) készített „szociokulturális” fényképekre fókuszál. De valahol el kell kezdeni.

acb NA, Bp. VI., Király utca 74., nyitva október 27-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.