Szentendre mostanság az Art Capital címért száll ringbe. Voltaképp mindegy, hogy ez a nagyravágyó gondolat (egész pontosan Gulyás Gábor, a szentendrei múzeumok igazgatójának cseppet sem álszerény törekvése) mennyire reális; viszont a végeredmény szempontjából elmondható, hogy nyártól kezdve igenis vannak jó kiállítások a Duna-parti városban.
Köztük Vincze Ottó dunai installációja, amely a kikötőtől pár száz méterre (s ez itt a nem bújtatott reklám helye), a Kacsahajó söröző/
bisztró közelében úszik a vízen. Persze nem úszik, hanem lebeg; a hajózási bóják rögzítve vannak a mederhez. De hát nem is igazi bóják ezek, hanem nagyra püffedt biliárdgolyók. A művész korábban is készített úgynevezett vízi installációkat (az Infopark tizennyolc méter magas átriumába vagy a MOM üzletközpont központi terébe, nem beszélve olyan korai munkáiról, amikor például esővizet gyűjtő poharakkal tagolt/osztott fel egy mezőnyi területet). Ahogy Vincze egy interjúban el is mondja, a rögzített színes/számos golyók fordított biliárdhelyzetben vannak (lévén, hogy nem ők mozognak, hanem a „tábla”), továbbá néhány „kakukktojás is szerepel a térinstallációban” (azért az installációra ne ragasszuk már rá a téri jelzőt, hisz maga a szó is erre utal!). A kakukktojások a színes golyó-lufiktól elütő, fehér bóják, rajtuk pedig a régi szentendrei kereskedők jelvénye, a kettős kereszt, a horgony és a négyes számjegy (a kereszt jelzi a pravoszláv egyházi köteléket, a horgony a folyami kereskedési jogot, a szám pedig a kereskedelmi jutalék százalékára utal).
Persze ez csak érdekes adalék. De a látványban, a lebegő vízi ballonok képében van valami megnyugtató. Hogy nem szükségszerű, hogy tétován sodródjunk az árral, hogy egy sorsszerűnek hitt eseménysor is megállítható. Hát akkor merjünk végre egy kicsit pozitívnak is lenni!
Szentendrei Duna-korzó, október 30-ig
