Kiállítás

Vincze Ottó: River Pool

  • - dck -
  • 2016. november 6.

Képzőművészet

Szentendre mostanság az Art Capital címért száll ringbe. Voltaképp mindegy, hogy ez a nagyravágyó gondolat (egész pontosan Gulyás Gábor, a szentendrei múzeumok igazgatójának cseppet sem álszerény törekvése) mennyire reális; viszont a végeredmény szempontjából elmondható, hogy nyártól kezdve igenis vannak jó kiállítások a Duna-parti városban.

Köztük Vincze Ottó dunai installációja, amely a kikötőtől pár száz méterre (s ez itt a nem bújtatott reklám helye), a Kacsahajó söröző/
bisztró közelében úszik a vízen. Persze nem úszik, hanem lebeg; a hajózási bóják rögzítve vannak a mederhez. De hát nem is igazi bóják ezek, hanem nagyra püffedt biliárdgolyók. A művész korábban is készített úgynevezett vízi installációkat (az Infopark tizennyolc méter magas átriumába vagy a MOM üzletközpont központi terébe, nem beszélve olyan korai munkáiról, amikor például esővizet gyűjtő poharakkal tagolt/osztott fel egy mezőnyi területet). Ahogy Vincze egy interjúban el is mondja, a rögzített színes/számos golyók fordított biliárdhelyzetben vannak (lévén, hogy nem ők mozognak, hanem a „tábla”), továbbá néhány „kakukktojás is szerepel a térinstallációban” (azért az installációra ne ragasszuk már rá a téri jelzőt, hisz maga a szó is erre utal!). A kakukktojások a színes golyó-lufiktól elütő, fehér bóják, rajtuk pedig a régi szentendrei kereskedők jelvénye, a kettős kereszt, a horgony és a négyes számjegy (a kereszt jelzi a pravoszláv egyházi köteléket, a horgony a folyami kereskedési jogot, a szám pedig a kereskedelmi jutalék százalékára utal).

Persze ez csak érdekes adalék. De a látványban, a lebegő vízi ballonok képében van valami megnyugtató. Hogy nem szükségszerű, hogy tétován sodródjunk az árral, hogy egy sorsszerűnek hitt eseménysor is megállítható. Hát akkor merjünk végre egy kicsit pozitívnak is lenni!

 

Szentendrei Duna-korzó, október 30-ig

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.