Kiállítás

Vincze Ottó: River Pool

  • - dck -
  • 2016.11.06 13:10

Képzőművészet

Szentendre mostanság az Art Capital címért száll ringbe. Voltaképp mindegy, hogy ez a nagyravágyó gondolat (egész pontosan Gulyás Gábor, a szentendrei múzeumok igazgatójának cseppet sem álszerény törekvése) mennyire reális; viszont a végeredmény szempontjából elmondható, hogy nyártól kezdve igenis vannak jó kiállítások a Duna-parti városban.

Köztük Vincze Ottó dunai installációja, amely a kikötőtől pár száz méterre (s ez itt a nem bújtatott reklám helye), a Kacsahajó söröző/
bisztró közelében úszik a vízen. Persze nem úszik, hanem lebeg; a hajózási bóják rögzítve vannak a mederhez. De hát nem is igazi bóják ezek, hanem nagyra püffedt biliárdgolyók. A művész korábban is készített úgynevezett vízi installációkat (az Infopark tizennyolc méter magas átriumába vagy a MOM üzletközpont központi terébe, nem beszélve olyan korai munkáiról, amikor például esővizet gyűjtő poharakkal tagolt/osztott fel egy mezőnyi területet). Ahogy Vincze egy interjúban el is mondja, a rögzített színes/számos golyók fordított biliárdhelyzetben vannak (lévén, hogy nem ők mozognak, hanem a „tábla”), továbbá néhány „kakukktojás is szerepel a térinstallációban” (azért az installációra ne ragasszuk már rá a téri jelzőt, hisz maga a szó is erre utal!). A kakukktojások a színes golyó-lufiktól elütő, fehér bóják, rajtuk pedig a régi szentendrei kereskedők jelvénye, a kettős kereszt, a horgony és a négyes számjegy (a kereszt jelzi a pravoszláv egyházi köteléket, a horgony a folyami kereskedési jogot, a szám pedig a kereskedelmi jutalék százalékára utal).

Persze ez csak érdekes adalék. De a látványban, a lebegő vízi ballonok képében van valami megnyugtató. Hogy nem szükségszerű, hogy tétován sodródjunk az árral, hogy egy sorsszerűnek hitt eseménysor is megállítható. Hát akkor merjünk végre egy kicsit pozitívnak is lenni!

 

Szentendrei Duna-korzó, október 30-ig

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.