156 ezret kérnek csak azért, hogy megnézhessük, van-e köze a beruházáshoz az Orbán családnak

  • Magyar Krisztián
  • 2017. július 7.

Kis-Magyarország

Az iratbetekintés nem olcsó mulatság a NER-ben.

Nemrég írtunk egy hosszú cikket arról, hogy az Orbán családhoz köthető bánya- és fuvarozóvállalkozások jelenleg is több állami nagyberuházás beszállítói. Lefotóztuk, ahogy a miniszterelnök szüleihez és testvéreihez köthető cégcsoport kamionjai a gánti telephelyről követ szállítanak a Nemzeti Lovarda felújításához, illetve azonosítottunk egy Várpalota melletti útépítést is, ahová betonelemeket vitt az egyik Orbán-vállalkozás, a Nehéz Kő Kft. logójával emblémázott teherautó. (A kormányfő családjának bizniszeiről, terjeszkedéséről és arról, hogy mivel is foglalkoznak a milliárdos osztalékot termelő cégek, itt olvashat bővebben.)

A meccsen

A meccsen

Fotó: MTI

A miniszterelnök családjához tartozó vállalkozások tevékenységét ismerő forrásaink olyan állami nagyberuházásokat is megneveztek, ahová szintén bedolgozhatnak Orbán Győzőék, de ezekről még nem sikerült dokumentumokat szereznünk. Ezeket a megbízásokat azért sem könnyű igazolni, mert az Orbán-cégek nem közbeszerzések győzteseiként, hanem ilyenek beszállítóiként jelennek meg, így a miniszterelnöki famíliához köthető vállalkozások nem találhatók meg a nyilvános adatbázisokban.

Az egyik olyan, közpénzből finanszírozott beruházás, amelyben szerepet vállalhatnak Orbánék, a Séd–Nádor-csatorna kármentesítése – tudtuk meg. Itt a munkálatok 2014-ben kezdődtek, a Fejér megyei Sárszentmihály és Cece közötti szakaszt 22 milliárd forintnyi állami pénzből tisztíthatja meg a Közgép és a Terra-log Kft. konzorciuma. A mederkotrási munkálatokra azért van szükség, mert a környékbeli ipartelepekről származó mérgező fémek – például ólom és higany – lerakódtak a csatorna aljára.

A kotrást követően az iszapot napokig állni hagyják, majd két lépcsőben elszállítják: először kisebb teherautókkal ideiglenes átrakodóhelyekre, majd nagyobbakkal oda, ahol megsemmisítik a veszélyes hulladékot. Információink szerint – ezt ottjártunkkor a csatorna melletti egyik munkaállomáson dolgozó férfi is megerősítette – a kotrógépek közül többet az Orbán család valamelyik vállalkozásától bérlik a kivitelezők vagy azok alvállalkozói.

Hogy papírokkal is igazoljuk informátoraink fenti állítását, betekintést kértünk a projektdokumentumokba, de a kármentesítésért felelős állami cég, a Nitrokémia Környezetvédelmi Tanács­adó és Szolgáltató Zrt. 156 ezer forintot akar elkérni csak azért, hogy átböngészhessük az iratokat, így a befogadott számlákat és szerződéseket, alvállalkozói megbízásokat, szállítóleveleket, építési naplót stb. Úgy kérnek ezért pénzt, hogy ezeknek a dokumentumoknak – úgy véljük – egy helyen kellene lenniük, mégis a Nitrokémia szerint a betekintést megelőző előkészítés „16 mérnökórát és 24 asszisztensi munkaórát vesz igénybe”. Jelezték, ha ezt kifizetjük – nem fogjuk –, akkor elkezdik a munkát, és majd szólnak, ha mehetünk.

A Nitrokémia Zrt. most azt használja ki, hogy egy 2016-os kormányrendelet lehetővé teszi: a közérdekű adatok gazdái pénzt kérhetnek az adatszolgáltatásért abban az esetben, ha mindez meghaladja a 4 munkaórát. Ennek ellenére csupán a betekintésért – legalábbis tapasztalataink szerint – nem jellemző, hogy pénzt kérnének az állami és/vagy önkormányzati kötődésű intézmények, cégek, mindenesetre a jogszabályok lehetővé teszik azt is, hogy „az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordításként az igényelt adat felkutatásához, összesítéséhez és rendszerezéséhez” szükséges munkaórákat felszámolják.

Ezenkívül még azt is meg kell jegyezni: gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni, hogy például most, a Nitrokémia esetében milyen előzetes kalkuláció során jött ki a 16 mérnök- és 24 asszisztensi munkaóra ahhoz, hogy egy rakás papírt egymás mellé tegyenek és biztosítsanak egy bármilyen kicsi és koszos helyiséget, ahol jó néhány óra alatt átlapozhatunk mindent. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a munkaórák kiszámításakor az is szempont lehetett, hogy minél magasabb legyen a kérhető összeg, amely elrettenti az újságírót.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.