„A Balaton mindenkié, a polgármester meg szégyellje magát!”

Kis-Magyarország

A balatonvilágosi polgármester lemondását követelték a helyiek az Aligai Fürdőegyesület szombati, Club Aliga-témában összehívott lakossági fórumán.

„Ha nem jött el a polgármester, menjünk el mi hozzá, vonuljunk a háza elé és követeljük a lemondását!” Ezt javasolta a fórumon egy helyi lakos, Láng Attila. A Club Aliga legfrissebb fejleményeinek ügyében az Aligai Fürdőegyesület (AFE) tartott rendezvényt. Mint arról lapunk július végén beszámolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal visszavonta a Club Aliga beruházás környezetvédelmi engedélyét, miután a beruházó cég úgy nyilatkozott, hogy „a fejlesztéseket a környezeti hatásvizsgálati eljárásban vizsgáltakhoz, értékeltekhez képest jelentősen eltérő műszaki tartalommal, moderált beépítési mértékkel, és egyes létesítmények célterületen belüli átpozicionálásával kívánják megvalósítani".

A témában tartott fórumon a balatonvilágosi polgármester felkeresésének felvetésére valaki a telt házas gyűlés hallgatóságából megjegyezte: „Felesleges, nincs itthon, elutazott.” Addigra már szinte minden felszólaló a polgármester lemondását szorgalmazta, azok után, hogy Veres Lászlóné, a fürdőegyesület tiszteletbeli elnöke ezt elsőként felvetette. Ahogy a független Takács Károly polgármester nem tette tiszteletét a meghívás ellenére sem, úgy a Club Aligát tulajdonló NER-közeli Pro-Mot Hungária Kft. képviselői közül sem volt jelen senki (de levélben jó egészséget kívántak az aligaiaknak), mint ahogyan Witzmann Mihály kormánypárti országgyűlési képviselő is kimentette magát, programütközésre hivatkozva. Megjelent viszont három ellenzéki politikus: Gurmai Zita MSZP-s és Keresztes László Lóránt LMP-s országgyűlési képviselő, valamint Potocskáné Kőrösi Anita Jobbik-elnökhelyettes. 

 
Gurmai Zita MSZP-s képviseő a fórumon
Fotó: A szerző felvétele/Fónai Imre

Kongatják a vészharangot

Két éves, 2020. augusztus 7-i keltezésű a hajdani pártüdülő, a Club Aliga fejlesztését kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendelet, mely egy tollvonással teszi lehetetlenné, hogy a fejlesztendő területen köztulajdonú sétány, part és utak legyenek. Erről az állami vagyonkezelő és az akkor még izraeli tulajdonú Pro-Mot 2007-ben megállapodott, s amit 2013-ban írásba foglalt a Pro-Mot és az akkori balatonvilágosi képviselő-testület. De nem is annyira az évforduló, mint az adott inkább aktualitást a fórumnak, hogy a tulajdonosok közölték: mégsem az eredeti, már nyilvánosan is bemutatott Aligaliget-fejlesztést kívánják megvalósítani.

„Új helyzet van, ismét alkupozícióba kerülhetünk” – fogalmazott Rada Enikő, az AFE titkára. Hozzátette, küzdenek a közterületekért, a strandért, a parti sétányért és a közutakért (mindez 7 hektárt jelent a 47 hektáros Club Aligából), és mindaddig kongatni fogják a vészharangot, amíg garanciát nem kapnak arra, hogy ezek nem kerülhetnek magánkézbe. Bukovszki András alelnök azzal csatlakozott hozzá: „Ha a kiemelt státuszt sikerül töröltetni a fejlesztésről, és ha így megmaradnak a közterületek, akkor jöjjön az a fejlesztés!” Az alelnök arról is beszélt, hogy bíznak Lázár János ígéretében, aki néhány hete azt mondta a parlamentben, hogy felülvizsgálják a kiemelt kormányzati beruházások rendszerét, és azt is, hogy minden fejlesztés előtt egyeztetnek a helyiekkel. „Ha azonban ez csupán a helyi önkormányzatot jelenti, akkor megint csapdába kerülünk, hiszen a balatonvilágosi képviselő-testületben az a felállás: három képviselő és a polgármester bennfentesi, titoktartást vállaló nyilatkozatot írt alá a befektetőkkel, és a hét fős testületben ők vannak többségben – folytatta Bukovszki, aki tagja a világosi testületnek is, a kisebbségben lévő hármak egyikeként. – Mi nem kapunk tőlük tájékoztatást, ezáltal a település sem, és nem vagyunk benne biztosak, hogy ők négyen a falu érdekeit képviselik. Mi viszont nem hagyjuk Aligát veszni, ez a Balaton »legnagyobb telke«, Aliga településközpontja volt a Club Aliga parti része, ahol egyszer majd újra egyesíteni akarjuk a  falut.

Az a kérdés, hogy ha esetleg a Lázár-féle tárgyalások során nem áll ki mellettünk a polgármester, és nem marad Balaton-partunk, elértéktelenednek az ingatlanjaink, akkor ki fizeti majd ki a kárunkat? A polgármester? A négy fős testületi többség?

Ha most elbukunk, akkor az ennek a négy embernek a lelkén szárad majd.”

„Állítsuk kicsit félre ezt a faluvezetőt!”

Ezek után kért szót Veres Lászlóné korábbi elnök, ma az AFE tiszteletbeli elnöke. Előre közölte, hogy nem fogja „becsomagolni” a mondandóját. „Hét kormány és harminc év van mögöttünk, harcoltunk rengeteg eszközzel, tárgyaltunk, tüntettünk, azért, hogy a Rákosi-időszak törvénytelensége után végre biztosítsák az aligaiaknak, hogy lejuthassanak a Balaton-partjukra. Az államosítás előtt Balatonaliga fürdőtelepnek 1,5 kilométeres vízpartja volt, az a miénk, vissza akarjuk kapni. Annak senki ne dőljön be, hogy ma még beengednek bennünket a Club Aliga területére,  mert ez bármikor változhat. Világbotrány lesz, ha megfosztanak egy települést a partjától!”

Veres Lászlóné szerint az, hogy ma ország-világ tudja, mi az a Club Aliga-ügy (a napokban holland televíziósok forgattak a helyszínen), a civileknek köszönhető, annak a csapatnak, aminek Bukovszki András áll az élén, aki húsz éve harcol a partért. „Ő az, aki ismeri az ügyet, aki ért hozzá, ehhez képest az a polgármester tárgyal a befektetőkkel, aki nem tudjuk, hogy mihez ért, de hogy a Club Aliga témájához nem, az biztos. A polgármester szégyellje magát, mert magunkra hagytak bennünket, amikor jogi képviseletet kértünk, azt is megtagadta. A polgármester három éve nem tart fórumot, nem tájékoztatja, nem kérdezi meg az őt megválasztókat, bujkál.

Kérem önöktől, állítsuk félre kicsit ezt a faluvezetőt! Kérjük meg, hogy mondjon le, mert nem a falu érdekeit képviseli!”

Veres Lászlóné elmondta még, a polgármester tárgyal a befektetőkkel, de titoktartási szerződést írt alá velük. Hozzátette, a település vezetője írta legutóbb a helyi lapban, hogy eddig nem sok eredményre vezettek az egyeztetések a befektetőkkel, de új tárgyalást kezdeményezett. „És mégis milyen alapon? Ő, egy személyben? Hogy mer tárgyalni a falu véleményének megismerése nélkül? Kérem, minden fórumon, ímélben, személyesen mondják el, írják le a polgármesternek: szíveskedjen lemondani, mert nem bennünket képvisel! De három képviselőtársának a lelkiismerete is felébredhetne” - mondta a fürdőegyesület tiszteletbeli elnöke.

A hozzászólók közül Horváth Zsolt valamiféle „radikális, országos figyelmet keltő megmozdulást” szorgalmazott, Tóth László pedig azt mondta: „Hívjuk és nem jön el? Váltsuk le! Induljon el egy mozgalom, azzal a jelszóval, hogy »a Balaton mindenkié, a polgármester meg szégyellje magát!«”

 
Fotó: A szerző felvétele/Fónai Imre

Közmeghallgatás lesz

A Világosi Hírmondó júliusi számában Takács Károly polgármester arról is tájékoztatta a lakosságot: szeptember 23-án közmeghallgatás lesz, melyen ígéretük szerint a befektetők képviselői is ott lesznek. A Narancs.hu kereste Balatonvilágos első emberét, azt tudakolva, mit szól ahhoz, hogy az AFE fórumán lemondásra szólították fel. Amint válaszol, közöljük.

Szintén kereste lapunk a Pro-Mot Hungária Kft.-t még korábban a környezetvédelmi engedély visszavonásával kapcsolatban. A cég a hétvégén ezt válaszolta: „A Pro-Mot Hungária Kft. és Hellnarik Hospitality Kft. megvásárlását magába foglaló akvizíciós folyamatok 2022. július 29-én lezárultak. A társaságok Balatonvilágos községben, a Club Aliga területén tervezett fejlesztési dokumentáció felülvizsgálatának befejeztével, az új tulajdonosok az eredeti ingatlanfejlesztési és üzleti koncepciót új preferenciák mentén kívánják megvalósítani. Az Aligaligetre vonatkozó jövőbeni fejlesztési elképzeléseiket az elkövetkező 60 napban dolgozzák ki, az önkormányzattal egyeztetett formában erről a helyi lakosságot és a közvéleményt tájékoztatni kívánják.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.