Balatonaligára invitálják Lázár Jánost a Club Aliga beruházás ellen küzdő helyiek

  • narancs.hu
  • 2022. július 27.

Kis-Magyarország

„Várjuk Lázár János miniszter urat” – mondta Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület alelnöke. Az egyesület jövő szombaton nyílt fórumon beszéli meg a lehetséges lépéseket a beruházás ügyében.

 

Ahogy arról lapunk is beszámolt, visszavonta a Somogy Megyei Kormányhivatal a Club Aliga beruházás környezetvédelmi engedélyét, miután a beruházó cég úgy nyilatkozott, hogy „a fejlesztéseket a környezeti hatásvizsgálati eljárásban vizsgáltakhoz, értékeltekhez képest jelentősen eltérő műszaki tartalommal, moderált beépítési mértékkel, és egyes létesítmények célterületen belüli átpozicionálásával kívánják megvalósítani".

„Megmenekülhet a magaspart?! – reagált a hírre a Facebookon az Aligai Fürdőegyesület. – Köszönjük a fejlesztőnek, hogy a beruházás átdolgozása mellett döntött. Bízunk benne, hogy az új fejlesztési programot megismerhetjük, véleményezhetjük valamint reméljük, hogy az új tervekben a közfunkciók is megvalósításra kerülnek.”

Mi állhat vajon a befektető visszakozásának hátterében és mi várható a fejlesztés ügyében? Ezt kérdeztük Bukovszki Andrástól, a kormány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá tett fejlesztés ellen folyamatosan tiltakozó helyi civil szervezet alelnökétől, aki egyben balatonvilágosi önkormányzati képviselő is (az aligai falurész Balatonvilágos község része – a szerk.). „Szerintünk az elmúlt hetek három ellenzéki parlamenti felszólalása (Szabó Rebeka, Keresztes László Lóránt és Gurmai Zita), illetve Lázár János azokra adott válasza áll a háttérben – felelte Bukovszki. – A miniszter általános meglepetésünkre kifejtette, hogy semmi sem épülhet a helyiek akarata ellenére, felül fogja vizsgálni a kiemelt beruházások rendszerét, és ígéretet tett helyi egyeztetésre az érintettek bevonásával. Ezért várjuk Lázár Jánost Aligára, felkészültünk, mi a magunk részéről már az egyesület »fogadóbizottságát« is felállítottuk.

Az az alap, hogy a kiemelt beruházás státuszt töröljék a Club Aliga-fejlesztésről, mert ezáltal egy csapásra elvesztek közútjaink, közparkjaink és a parti sétányunk.

Ha ezeket visszakapjuk, akkor jöhet a fejlesztés, hiszen kezdettől fogva azt mondtuk, mi sem vagyunk a fejlődés ellen.”

Bukovszki Andrástól azt is megkérdeztük, tájékoztatták-e a befektetők a balatonvilágosi képviselő-testületet, hogy miért állnak el eredeti terveiktől és hogy mit akarnak megvalósítani. „Nem tudok erről, bár elméletileg a tájékoztatás meg is történhetett, hiszen a testület négy fős többsége (a polgármester és három képviselő) bennfentesi nyilatkozatot írt alá velük, amiben titoktartást is vállaltak a Club Aliga-fejlesztés részleteiről” - válaszolta a fürdőegesületi alelnök. Az ehhez nem csatlakozott három képviselő és a falu egész közössége így el van zárva az információk elől, ami alapvetően nonszensz. Ezt az állampolgári jogok biztosa is kimondta, de persze hasztalanul.

„Amikor a környezetvédelmi engedélyt kiadta a kormányhivatal, az egyesület azonnal megtámadta a Pécsi Törvényszéken (hiszen többek között részben el akarták bontani az új szálláshelyek kedvéért a híres-nevezetes aligai magaspartot), én kezdeményeztem, hogy a képviselő-testület is csatlakozzon a perhez, de ez nem történt meg. Ekkor jött egy érdekes csavar: a törvényszék perbe vonta nemcsak a befektetőt, a tervezőt és a kormányhivatalt, hanem az önkormányzatot is, 8 napot adva arra, hogy közölje, melyik fél oldalán kíván a perhez csatlakozni. Levélben szavaztunk, a szavazati arány a szokásos, 4-3 volt, és a többség úgy döntött: az önkormányzat a perből elbocsátást kér, egyik oldalon sem kíván részt venni benne. Ezek után azt hiszem, nem csak bennem merül fel a kérdés: a négyek kinek az érdekeit képviselik?” - tette fel a kérdést Bukovszki András.

 
Az egykori, ún. Kádár-sziget a parton. Itt horgászott a pártfőtitkár
Fotó: Narancs.hu

Úgy folytatta: hosszú évek alatt, tüntetések, tárgyalások révén sikerült elérni, hogy bármi történjék a Club Aligában; megmaradnak a közterületek, hiszen anno Rákosiék jóformán az egész település Balaton-partját elvették, államosították. Az Aligai Fürdőegyesület elnöke kiemelte, ezeket az eredményeket közös harccal tudták elérni, együtt az egyesület és az önkormányzat. „Közös volt az álláspont, egészen mostanáig” - jegyezte meg.

Az egyesület egyébként augusztus 6-án nyílt fórumot tart, amelyen megbeszélik a hogyan továbbot.

A Narancs.hu kérdésekkel kereste meg Takács Károly balatonvilágosi polgármestert és a Club Aliga-beruházást tulajdonló Pro-Mot Hungária Kft.-t is; amint válaszolnak, közöljük. A polgármester informácink szerint azt közölte írásban a képviselő-testületi tagokkal a perbe lépés kapcsán: álláspontja vátozatlan, nem támogat egyetlen törekvést sem, aminek a célja a fejlődés ellehetetlenítése, a fejlesztés akadályozása, és azzal sem ért egyet, hogy pereskedésre költse pénzét az önkormányzat.

Szállodakomplexum és nyaralóházak – ez lenne az Aligaliget, a befektetők nemrég bemutatott tervei alapján, többek között a löszfal részleges elbontásával és a Balaton-part felparcellázásával. Egyelőre nem tudni, mi az, amit továbbra is meg kívánnak építeni, és mi az, amiről lemondtak. A befektetők 10 milliárd forintnyi állami támogatást kaptak a kiemeltté nyilvánított fejlesztéshez. A befektető cég fő tulajdonosa jelenleg az új NER-oligarchák között emlegetett Balázs Attila érdekeltsége, a Bayer Property. Ezt megelőzően Jellinek Dániel érdekeltségében volt, eredetileg pedig Mészáros Lőrincében és Tiborcz Istvánéban.

A Club Aligával kapcsolatos valamennyi cikkünk e helyütt olvasható:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.