A civilek is tiltakoznak Gyulafirátóton a katonai bázis bővítése miatt

  • Varga Domokos Péter
  • 2021. március 9.

Kis-Magyarország

Továbbra is megválaszolatlan néhány fontos kérdés a Veszprém megyei Gyulafirátót határában épülő NATO-bázissal, illetve a már meglévő objektum bővítésével összefüggésben. Ugyan a Honvédelmi Minisztérium azt állítja, előzetesen egyeztettek a környék lakosságával, illetve azok képviselőivel a házaktól 700 méterre épülő katonai létesítményről, de ezt rajtuk kívül jelenleg senki és semmi nem támasztja alá.

Ahogy lapunk korábban beszámolt róla, óriási területen vágták ki az erdőt a Veszprém melletti Gyulafirátót közelében, ahol egy katonai bázis infrastuktúráját bővítik. A lakosság felháborodott, a területet kezelő erdőgazdaság, a Verga Zrt. pedig csak annyit közölt, rendelkezik a tervezett katonai és nyomvonalas létesítmény helyének előkészítéséhez szükséges engedélyekkel, de több információt nem adhat.

Katanics Sándor, Gyulafirátót-Kádárta önkormányzati választási körzet DK-s önkormányzati képviselője Benkő Tibor honvédelmi minisztertől kért írásbeli tájékoztatást a tervezett létesítményről. A miniszterhez fordult Vadai Ágnes DK-s parlamenti képviselő is. Sőt, tőle várta állítása igazolását Porga Gyula, Veszprém polgármestere is, aki Gyulafirátót helyhatósági vezetője is, mivel a községben a 2018-as önkormányzati választások óta már részönkormányzat sem működik.

A polgármester állítja, nem tájékoztatták

Katanics a Narancs.hu-nak elmondta, a katonai bázis vezetői évente tartanak tájékoztatót a kiképzési tervről. Itt általában az hangzik el, mely hadgyakorlatok zavarhatják a lakosságot, többek között a lőfegyverek, vadászgépek zaja miatt. Katanics az elmúlt napokban többször beszélt a témáról Veszprém polgármesterével – személyesen is, frakcióvezetői értekezleten –, de Porga Gyula (Fidesz-KDNP) minden alkalommal azt állította, a katonai beruházásról ő sem kapott értesítést. A polgármester hallott ugyan a Zrínyi fejlesztési programról, de ennek konkrét tartalmát nem ismeri (Zrínyi 2026 – Honvédelmi és Haderő-fejlesztési Program). Lapunk is megkereste a polgármestert, de ő cikkünk megjelenéséig nem reagált.

Megszólalt a HM

Katanics Sándornak kérésére a körzet országgyűlési képviselője, Ovádi Péter (Fidesz-KDNP) adott tájékoztatást. Ebben szerepel, hogy az MH Bakony Harckiképző Központ használatában álló területen „a gyakorlatokra érkező katonák, haditechnikai eszközök elhelyezésére és ideiglenes állomásoztatására szolgáló, valamint a gyakorlótér kiszolgáló állománya munkafeltételeit biztosító ún. Új Bázis kerül kialakításra.”

Időközben Mesterházy Attila MSZP-s parlamenti képviselő is írásbeli kérdést tett fel a honvédelmi miniszternek. Ebben új elem, hogy arról is érdeklődik, 

az építendő katonai bázis környékén élők részesülnek-e bármilyen kompenzációban, ellentételezésben.

A NATO-bázis bővítésével kapcsolatos információk közül érdemes összevetnünk néhány dátumot: a Narancs.hu-n február 11-én jelent meg a hír az átalakítást megelőző fakivágásokról, a honvedelem.hu portálon február 15-én adtak részletes tájékoztatást a Központi Lő- és Gyakorlótér fejlesztéséről. Ovádi Péter február 17-én válaszolt Katanics Sándornak. Vadai Ágnes február 24-én kapott választ a lőtérfejlesztésről szóló kérdéseire Benkő Tibortól. Tehát az információkat csak a fakivágás, azaz az előzetes munkálatok megkezdése után kezdték el csepegtetni. Még pontosabban akkor, amikor a média – a Narancs.hu mellett néhány helyi portál is – nyilvánosságra hozta a történteket. Ráadásul a miniszter válaszából az is kiderül, 2020. február 24-én történt egyeztetés a katonai bázis parancsnoka és a helyi polgármesterek között. Ennek fényében különös Porga Gyula állítása, hogy nem értesítették a beruházásról.

Porgát elfelejtették meghívni

De a honvédelmi miniszter Porga Gyulának írt válaszát megismerve ez már nem is tűnik annyira furcsának. Benkő Tibor igazolja, hogy Veszprém polgármesterét nem tájékoztatták a Bakony Harckiképző Központ induló beruházásáról. És mivel ez így történt, a miniszter „megteszi a szükséges fegyelmi intézkedéseket”.

Viszont a miniszter levelében részletesen kitér Katanics szerepére is: „sajnálattal észleltem, hogy (...) 2020. február 24-én Várpalotán megtartott, többek között a beruházást is érintő tájékoztatón Katanics Sándor úr (…) a meghívó ellenére sem képviselte a résztelepülést”.

Így van ez ott, ahol ilyen lelkiismeretesen kezelik a honvédelem ügyét:

számítanak a „mezei” képviselőkre, a kisemberekre, a lakosságra is, de egy megyeszékhely polgármesterére csak nem jut elég figyelem.

Tájékoztatni is elfelejtettek?

Ámbár – bármilyen meglepő – a Narancs.hu információi szerint valószínűleg sem Porga, sem Katanics nem tudhatott volna meg semmit az új bázis kialakításáról, ha részt vesznek a tavalyi tájékoztatón. Az interneten ma is fellelhető a 2020. február 24-én, Várpalotán megtartott előadás power pointos vázlata. Ebben szerepel a napirend is, amelyben nyoma sincs az új bázissal kapcsolatos tájékoztatónak. És nincs szó róla magában az anyagban sem. Ettől persze még szóba kerülhetett. De megkérdeztünk több több olyan személyt, akik részt vettek a tavalyi megbeszélésen, és egyikőjük sem emlékezik rá, hogy felmerült volna az új bázis témaköre. Katanics is ugyanerről posztolt a Facebookon.

A honvedelem.hu-n a tájékoztatóról 2020. február 29-én megjelent hír is ezt az állítást támasztja alá, itt sem említik meg az új bázist. És nem említik az eseményről hírt adó egyéb portálokon sem.

Idén, egy március 2-án tartott tájékoztatón már „téma volt” az új bázis. De eddigre már média ráirányította a figyelmet a beruházásra.

Új szárnyvonal is épül

Az Új Bázisról eddig a legrészletesebben a honvedelem.hu írt. A cikkből kiderül, a bázis építésének első ütemével a tervek szerint 2023 elejére készülnek el. A bázison nem csupán a nemzetközi erőket, hanem a Központi Lő- és Gyakorlótér állományát is elhelyezik majd. Mint írják, a „komplex objektumban lesznek sátorhelyek, elhelyezési épületek, kiszolgáló blokkok, gép- és harcjármű telephely, mosó, javító műhely, étkezde, elsősegélynyújtó-hely és sportközpont”.

A létesítmény nagyságára, forgalmára, katonai jelentőségére leginkább utaló információ is szerepel a tájékoztatóban: „Az új bázis fontos része lesz a saját vasútvonal. Eddig a hajmáskéri vasútállomáson rakodták ki és be az eszközöket, majd a katonai konvojok a településen keresztül jutottak el a gyakorlótérre. Ha elkészül a saját rakodó, úgymond házon belül tudunk be- és kirakodni mindent.”

Ha elkészül, már mindegy lesz

Időközben a helyi civilek is hallatták hangjukat. Amrein Csaba, az Élhetőbb Rátótért Egyesület elnöke a Gyulafirátóti faliújság nevű Facebook-csoport felületén február 27-én közzé tette, hogy a község határában épülő NATO-bázis építéséről

közérdekű adatközlés keretében kértek információt a Honvédelmi Minisztériumtól.

Minden olyan kérdésre választ várnak, ami eddig az Új Bázis nevű katonai létesítmény építésével kapcsolatban érinti a környék lakosságát. Érdeklődnek többek között arról, milyen távolságra építik Gyulafirátóttól a lőszer- és lőporraktárt, hogyan védik meg a település lakosságát a por- és zajhatásoktól, hogyan védik meg a területen lévő környezeti értékeket. Azt is közölte az egyesület elnöke, hogy hamarosan petíciót indítanak, amelyet online vagy személyesen is alá lehet írni.

Az egyik hozzászóló azonban még ennél is továbbmegy. Szerinte a környező települések lakói nem arra kíváncsiak, hogy milyen távolságra épül meg tőlük a bázis, hanem azt kell leszögezniük, nem szeretnék, hogy a környékükre „ilyen jellegű tevékenységgel járó bármilyen épületet építsenek”. Úgy fogalmaz, „határozott tiltakozás kell, akár utcára vonulással társítva”, mert ha felépül a bázis, „akkor már mindegy lesz”.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.