Halálos áldozatot is követelt már az autósok életét megkeserítő szolnoki „Bermuda-háromszög”

Kis-Magyarország

Tudták, hogy létezik Szolnok mellett is egy "Bermuda-háromszög"? A népnyelv így nevezte el azt a kisebb terelő útszakaszt a 32-es főút és az épülő M4-es találkozásánál, ahol az elmúlt pár hónapban figyelemre méltóan sok baleset történt: autók tűntek el az árokban. Nemrégiben pedig már halálos áldozatot is követelt a mindössze pár száz méter hosszú aszfaltcsík.

„Öreg autós vagyok, nem gond ez a szakasz. Mégis úgy érzem, valahol baj van. Ha nem a tereléssel, akkor ezt tekintsük egy tesztszakasznak, ahol sokan kiesnek, nem mennek át a teszten. Újra vizsga, mert ők bárhol veszélyesek.” Így vélekedik egy hozzászóló a 32-es főút 68-as kilométerénél lévő terelőszakasszal kapcsolatban a Szolnok és környéke útinform Facebook-csoportban. Vagyis szerinte lehet, hogy baj van a sokak által bírált vonalvezetéssel, de úgy véli, még nagyobb a baj az autósok vezetési tudásával. A 32-es főút Szolnokhoz közeli szakaszán évek óta útépítés folyik. Itt halad majd az M4-es út Szolnokot északról elkerülő szakaszának egy része. 

A táj évek óta holdbéli. Az építkezés annak idején áldozatául esett a Simicska-Orbán-háborúnak: leállt, pedig ha minden maradt volna a régiben, már évek óta készen lenne az elkerülő. De hát ahogy Orbánéknak sok minden más sem drága, ez is belefért a vidékkel való packázásba.

Aztán nemrégiben a suvadó rézsűk és a hatalmas gyomok eltűntek, óriási gépek jelentek meg: újraindult ugyanis az építkezés. A munkák úgy kívánták meg az egyik területen, hogy kisebb elkerülőt, terelőszakaszt építettek ki. Azon halad egy ideje az amúgy jelentős, Jászberény-Szolnok közötti forgalom. Azóta szaporodtak meg a pályaelhagyásos balesetek is. Főleg a téli időszakban okozott gondot sokaknak az útszakasz biztonságos teljesítése. Volt olyan nap, amikor két autó is az árokban landolt.

 
Épül az elkerülő, szaporodnak a balesetek
Fotó: narancs.hu

A nép elnevezte

A népnyelv rögtön Bermuda-háromszögként kezdte emlegetni az útszakaszt, ahol eltűnnek az árokban a járművek. A balesetek jelentős része könnyű sérüléses kimenetelű volt, még az autók sem nagyon törtek össze. Tragédiával végződött viszont, amikor egy szolnoki idős házaspár járműve az út menti árokban landolt. Kocsijuk fejre állt, a férfi és a nő életét vesztette a balesetben.

Ők az útszakasz első halálos áldozatai. 

Természetesen nem maradtak el az elkerülővel kapcsolatos reakciók sem. A közösségi médiában annyi hozzászólás, bejegyzés jelent meg az útrész miatt, hogy azzal Dunát lehetne rekeszteni. Ki a vonalvezetést, ki az autósok vezetési tudását vélte a sok baleset okaként megnevezni, ki pedig azt, hogy nagyon csúszós itt az út. Többen viszont úgy vélték, vezetni tudni is kellene és szerintük a 40 kilométeres sebességkorlátozást betartva minden gond nélkül „teljesíteni” lehet az útszakaszt. 

Egy időben a megyei baleset-megelőzési bizottság is tanácstalan volt. Ezt írták Facebook-oldalukon: „Az M4-32 Bermuda-háromszög rejtélye! Elképzelésünk nincs, mi okozhatja a mindennapos baleseteket az épülő csomópont mellett, jelenleg ideiglenes terelőútvonalon haladó 32. számú főúton Szolnok térségében!” Végül a sok balesetet látva aztán a rendőrség kapcsolt, és kiálltak ellenőrizni a sebesség betartását. 

 
Autó az árokban egy súlyos baleset után
Forrás: police.hu

A táblák elég tájékoztatást adnak

A magyaros közlekedési morálról azonban sokat elárult egy hozzászóló: „Ma 2x is jártam ezen az úton, de amit emberek itt csinálnak... az valami botrányos. Állatkodnak és mindegy, hogy forgalomtól elzárt terület, záróvonal, ív, ő megy! Leszorít, mert nem gond, ha szembe is jönnek, de előz.”

A Narancs.hu megkérdezte a rendőrséget, hogyan vélekednek erről az útszakaszról. Mi okozhatja a sok árokba borulást, illetve mit tettek és tesznek annak érdekében, hogy itt kevesebb baleset forduljon elő? „Az említett útszakaszon kihelyezett jelzőtáblák és egyéb közúti jelzések megfelelőek és elég tájékoztatást adnak a közlekedők részére a forgalmi rendről és az ahhoz kapcsolódó sebességkorlátozásról – kezdte válaszát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Bálint F. Levente alezredes hozzátette: 

a balesetek leginkább az út- és látási viszonyoknak nem megfelelő közlekedésre és az előírt sebesség helytelen megválasztására vezethetők vissza.

Közölte, a megnövekedett baleseti számra tekintettel a megyei rendőr-főkapitányság egyeztetést kezdeményezett a Magyar Közút megyei igazgatósága és a kivitelező képviselőjével az érintett útszakasz még biztonságosabbá tétele érdekében. A Szolnoki Rendőrkapitányság rendszeresen forgalomellenőrzést végez ezen az útszakaszon.

 
Se szeri, se száma a közösségi médiában megosztott fotóknak az árokba borult autókról
Forrás: Szolnok és környéke útinform Facebook

A közösségi médiában is megjelentek a traffipaxos autókról készült fotók, ahogy itt ellenőrzik a forgalmat. „Ha kint a trafi, csak szidják őket, viszont nincs autó az árokban! Ha nincs kint, egyből baleset van! Lehet, mégsem az út a hibás?” – firtatta egy hozzászóló. Nem kevesen ugyanis az út vonalvezetését tartják hibásnak, a balesetek fő előidézőjének. 

Felülvizsgálták a helyzetet

Lapunk a Magyar Közút Zrt. kommunikációs osztályát is megkereste. Arról érdeklődtünk, hogy a közút szerint mi lehet az oka a sok balesetnek, és hogy ezeket észlelve történt-e intézkedés a csökkentésük érdekében. Közölték: az M4-es gyorsforgalmi út 32-es főúti fel- és lehajtó csomópontjának építése és a főút régi nyomvonalának bontása miatt a közúti forgalom 2020 nyarától egy rövid szakaszon, ideiglenes jelleggel kialakított terelőutat használhatja.

Itt 40 km/órás sebességkorlátozás és előzési tilalom van érvényben. 

A megváltozott forgalmi rendre figyelmeztető táblák és egyéb forgalomtechnikai eszközök hívják fel a közlekedők figyelmét. A Közút hangsúlyozta, minden szükséges forgalombiztonsági beavatkozást előírt. A kivitelező a szükséges üzemeltetési kötelezettségeiknek (táblák tisztántartása, burkolat takarítása) eleget tesz. Hozzátették, a pályaelhagyásos balesetek miatt február első felében a rendőrséggel és a kivitelezővel közösen felülvizsgálták a terelőút közlekedésbiztonsági helyzetét. A helyszíni szemle alapján arról döntöttek, hogy kiegészítő forgalomtechnikai beavatkozásokra van szükség.  

A vállalat levele megjegyzi, az útszakaszon a balesetek rendszerint a sebesség nem megfelelő megválasztása és az időjárási viszonyok figyelmen kívül hagyása miatt következtek be. Ezt igazolja szerintük, hogy a rendőrség sebességmérési adatai alapján az elrendelt 40 km/órás sebességkorlátozást jelentős mértékben túllépik a járművezetők. 

Ahogy tehát a válaszokból is kitűnik, a legnagyobb probléma az előírt sebesség be nem tartása.

Az egyetlen halálos baleset is vélhetően emiatt következett be, a sofőr jelentősen túlléphette az előírt korlátozást. A helyszínen járva azt tapasztaltuk, tábla tábla hátán hívja fel a közlekedők figyelmét, itt útépítés folyik, kéretik a gázról levenni a lábat és fokozott óvatossággal közlekedni. Az is biztos, hogy a minap, a Közút levelében említettek alapján, újabb szalagkorlátot telepítettek. 

 
A "Bermuda-háromszög" egy szakasza
Fotó: narancs.hu

Vérszomjas 32-es

Ezzel kapcsolatban máris megjegyezte valaki: „Ne legyen igazam, de azok a sofőrök, akik eddig leestek az útról, most visszapattanva frontális balesetet fognak okozni....”  Az utóbbi időben szerencsére látványosan csökkent itt az árokba csúszások, borulások száma. Köszönhető ez talán annak, hogy immár nem jeges, esőtől nedves az út; a fokozott ellenőrzésnek; de lehet, annak is, hogy a rettegett elkerülőnek híre ment. Ebben sok egyéb más mellett az is szerepet játszhat, hogy nincs talán még egy ilyen rövid útszakasz az országban, aminek saját közösségi oldala volna.

Amit úgy hívnak: Vérszomjas 32-es terelés az M4-ért...

Nem a kanyar a vétkes

Lapunk megkérdezte Bana Bélát, a Magyar Autóklub Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnökét, mi a véleménye a kialakult helyzetről, a több ívvel „nehezített” útszakaszról. Az elnök, aki egyben közlekedési szakoktató is, kifejtette, hosszú évtizedek statisztikai adatai azt mutatják, a közlekedési balesetek döntő része emberi tényezőre vezethető vissza. Megjegyezte, a kanyarokban bekövetkezett balesetek jelentős részének a relatív gyorshajtás a kiváltó oka. 

„Nem a kanyar a felelős tehát a pályaelhagyásos balesetekért, az árokba hajtásokért, az árokba borulásokért. A kanyar adott, nekünk, járművezetőknek kell a kanyarhoz alkalmazkodnunk” – jelentette ki. Hozzátette, a járművezető feladata és egyben felelőssége az útkanyar felmérése, a sebesség helyes megválasztása, a megfelelő vezetéstechnika alkalmazása. Végül jelezte, a közúti közlekedés hármas rendszerében (ember, pálya, jármű) még mindig az ember a legmeghatározóbb. A biztonságos közlekedésért továbbra is a járművezetőknek kell a jövőben a legtöbbet tennünk.

 

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Ahogy több kormányzati szlogen, úgy Orbán Ursula von der Leyennek szóló üzenete is sima koppintás

Nem sokat törték fejüket a Fideszben, amikor „elbúcsúztatták” Ursula von der Leyent, aki ellen egy román széljobber képviselő nyújtott be bizalmatlansági indítványt az Európai Parlamentben. A kép és a szöveg ugyanaz, mint amivel az Európai Néppárt tavaly októberben üzent Orbánnak. A Fidesz kommunikációs gépezete rendre idegen tollakkal ékeskedik.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.