A lakosság és az önkormányzat sem támogatta a projektet, mégsem épül kikötő Balatonakaliban

  • narancs.hu
  • 2023. október 13.

Kis-Magyarország

A vállalkozó szerint „értelmetlen az árral szemben úszni.”

„Tisztelettel vesszük a véleményeket, többel egyet is értek, és a kikötőfejlesztési szándékunktól el is állunk” – nyilatkozta a 24.hu-nak Süle Gábor a M.I.D. Kft tulajdonosa. A lap emlékeztetett, a cég azzal a szándékkal érkezett Balatonakaliba, hogy az egykori Holiday Kemping területén épít egy 16 szobás apartmanhotelt, később pedig felemerült, hogy egy kikötőt is létesítenének a területen úgy, hogy egy 60 méteres partszakaszt átadnának a közösség számára.

A Koncz Imre polgármester által vezetett önkormányzat előbb lakossági fórumot hívott össze, melyen bemutatták a terveket, majd közvélemény-kutatást tartottak, amelyre összesen 145 érvényes szavazatot adtak le. Ebből 60 ember támogatta az építést, 85 pedig ellenezte. Az önkormányzat értékelése szerint a közvélemény-kutatás reprezentatívnak nevezhető, mivel az üdülőtelepülés 730 állandó lakosának közel 10 százaléka véleményt nyilvánított, jelentős számú ingatlantulajdonossal együtt. 

Az önkormányzat végül azt a döntést hozta, hogy

ismerve a helyi közösség határozott álláspontját, ami jelentős mértékben a tervezett beruházás ellen szól, az önkormányzat nem tudja támogatni a tervet.

A polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat semmilyen szempontból nem hatóság, nincs engedélyező jogköre, vagyis az önkormányzat álláspontjától függetlenül is megépíthetnék a kikötőt. A 24.hu megkeresésére a cég tulajdonosa azonban úgy reagált: „Értelmetlen az árral szemben úszni.” Igaz, attól nem zárkózik el a vállalkozó, hogy „ha mégis elmozdulna a hangulat egy olyan irányba, hogy a közösség szeretné ezt a fejlesztést, amely a partszakasz megnyitását is magába foglalja, akkor akár partnerek vagyunk abban is, hogy egy kisebb léptékű beruházás szülessen. De hangsúlyozom, hogy cégünk nem kíván lépést tenni ennek irányában.”

A portál a nád visszatelepítésével kapcsolatban is kérdezte a vállalkozót, mivel a volt kemping területén 150 méter hosszan és 8-12 méter szélességben tűnt el a kiemelten védett nádas jelentős része még évekkel ezelőtt. Süle Gábor elmondta, a büntetőeljárás a végére ért és az üdülőparkot fejlesztő SSS Group Kft.-t – melynek a vállalkozó a projektigazgatója – nem vonták felelősségre. A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a területen jelenleg természetvédelmi szakértő tervei alapján kiadott természetvédelmi engedély birtokában zajlik a nádasterület rehabilitációja.

A hír előzményeiről és a Balaton környéki, gyakran természetkárosító beruházásokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.