A „második ütközet” következik – bezárhatják a vásárosnaményi kórházat

Kis-Magyarország

A tiltakozók első demonstrációjukon augusztus 10-ig adtak ultimátumot a kórházvezetésnek, hogy megnyissák az intézmény kapuit a fekvőbetegek előtt, de nem történt semmi. Ezért augusztus 14-én újra tüntetnek.

Korábban megírtuk, 2020 márciusától Vásárosnaményban is kiürítették a kórházi osztályokat a Covid-19-re hivatkozva. Ám miközben országszerte mindenhol újranyitották a kórházakat, a legutolsót július 1-jén, addig a beregi városban ez a máig nem történt meg. A tiltakozás szervezői szerint így 40 ezer itt élő ember maradt kórházi fekvőbeteg ellátás nélkül, rákényszerülve arra, hogy más városokban kezeltessék magukat.

Sápi Mónika, a vásárosnaményi tiltakozók vezetője a Narancs.hu-nak elmondta, hogy a helyi kórházban nem ápoltak koronavírusos beteget. Hozzátette, hogy az ország északkeleti szegletében található kisváros és környéke elszegényedő, idősödő, beteg embereire aránytalanul nagy terhet ró a felesleges utaztatás és időtöltés, amit a tömegközlekedés silány járatszámai csak felerősítenek.

Sápi Mónika: ma már nem is ígérnek semmit

Sápi Mónika: ma már nem is ígérnek semmit

Fotó: Dr. Sápi Mónika/Facebook.com

Öt hónapja teljesen üres

A történtek miatt öt hónapja üresen áll a vásárosnaményi kórház öt fekvőbeteg egysége, az ápolási, a krónikus, a belgyógyászati, a gyermek- és a rehabilitációs osztály, de a tiltakozók azt is követelik, hogy a három évvel ezelőtt megszüntetett sürgősségi részleget is indítsák újra a 120 ágyas kórházban.

„Korábban azt a halvány ígéretet kaptuk, hogy szeptember elsejével újraindul az ápolási, a krónikus és a belgyógyászati osztály, és november első napjától a rehabilitációs osztály is. Azonban ma már ezzel sem biztatnak bennünket. Az Emmi egészségügyi államtitkárának, Horváth Ildikónak írt levelünkre máig nincs válasz. A helyi kórházvezetés egy semmitmondó és időpontokat nem tartalmazó levelet írt nekünk, ami elfogadhatatlan. Attól tartunk, és azért tiltakozunk, mert félő, hogy ezt a kórházat be akarják zárni” – mondta a Narancs.hu-nak Sápi Mónika.

Meghívták a fideszes politikust is

A szakrendelés működik a beregi kisvárosban, de innen a fehérgyarmati, a kisvárdai, a mátészalkai és a nyíregyházi kórházakba utalják be a rászoruló embereket, ami a rossz közlekedési viszonyok miatt nagy kényelmetlenséget okoz a legtöbbeknek.

Hat osztály és százhúsz ágy üresen

Hat osztály és százhúsz ágy üresen

Fotó: Szatmár-Bereg Kórház/Facebook.com

A helyiek és környékbeliek augusztus első napján már tüntettek a kórházért, s akkor augusztus 10-ig adtak ultimátumot a kórház vezetőségének, hogy megnyissák az intézmény kapuit a fekvőbetegek előtt. Ám mivel azóta nem történt semmi, újra kiviszik az embereket az utcára, ezúttal azonban a politikai pártok részvételével, támogatásával.

Sápi Mónika lapunknak elmondta, a "második ütközet" elnevezésű demonstráción minden pártnak lehetőséget biztosítanak, hogy kifejtse a véleményét a vásárosnaményi kórház ügyében. Ezért meghívták a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, Tilki Attilát is az augusztus 14-i, a kórház főbejáratánál délután 4 órakor tartandó tüntetésre. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kormánypárti politikus ennek eleget tesz-e.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.