A Narancs által feltárt fajvédő ásotthalmi ingatlanprojekt után eredt a BBC

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2017. február 7.

Kis-Magyarország

A Jobbik alelnöke egészen új információkat is csepegtetett a putyinista, brit szélsőjobboldaliakkal való kapcsolatáról.

Ásotthalmon forgatott a BBC, miután a televízió egyik munkatársa még tavaly év végén felfigyelt erre az ajánló cikkünkre, majd hamarosan elolvasták a Narancs teljes riportját is Toroczkai László putyinista ismerősei, a Knights Templar International jeles férfiairól és azok ásotthalmi ingatlanprojektjéről.

A sztorit még tavaly decemberben írtam meg, ezután keresett fel a BBC, hogy őket is érdekelné az anyag, és több mindenben segítettem nekik a forgatáshoz. A közel 12 perces tévériportot végül kedd délelőtt adták le.

Toroczkai László a BBC riportjában

Toroczkai László a BBC riportjában

 

 

A történet dióhéjban annyi volt, hogy a Jobbik körül legyeskedő brit szélsőjobboldaliak – akik valahogy remek orosz kapcsolatokkal is rendelkeznek – előbb Budapestre költöztek, és ma is innen menedzselik ún. lovagrendjüket. Mindeközben egy olyan ingatlanprojektet találtak ki, amelynek lényege, hogy megpróbálnak kiközvetíteni nyugat-európai, hangsúlyozottan fehér és vallásos embereknek olcsó ásotthalmi tanyákat, és ebben Toroczkai László polgármester – aki a „lovagrend” egyik vacsoráján is megjelent – aktívan segített nekik. (Például ezen a videón.)

A lényeg azonban persze nem Toroczkai, hanem egy Nick Griffin nevű brit szélsőjobboldali, korábban holokauszttagadásba keveredett politikus, és James Dowson agytröszt, akiről nemrég a New York Times is írt egy cikket annak apropóján, hogy Dowson „beszállt” az amerikai elnökválasztás kampányába gátlástalan álhírportáljával – természetesen Donald Trump oldalán. (A New York Times cikkében Dowson putyinista mivolta szintén előkerült.) Ez a két brit fickó amúgy már javarészt Magyarországon él, ők állnak a fehér európaiakat Ásotthalomra költöztető projekt mögött.

Róluk, mármint Dowsonról és Griffinről a BBC-nek Toroczkai annyit elmondott – bár ezt nekünk pont nem említette –, hogy korábban közösen többször meglátogatták Ásotthalmot, és körbenéztek ott. A teljes riportban egyébként a nézők megismerkedhettek a Jobbik alelnökének hírhedt rendeletével, és egy Ásotthalomra költözött brit férfival is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.