Pécsen is sikerült, ami eddig lehetetlennek tűnt: a teljes ellenzék összefog

  • Babos Attila
  • 2019. április 3.

Kis-Magyarország

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP Pécsen is összefogott, hogy ősszel leváltsák a Fideszt. Ám közös polgármester-jelöltjük még nincs.

Közös cél ültette tárgyalóasztalhoz az öt legnagyobb ellenzéki párt pécsi képviselőit: a Fidesz leváltása az őszi önkormányzati választáson. Amire szerintük Pécsen minden esély megvan, ám az csakis teljes összefogással sikerülhet.

Ebben a kérdésben és célban egyetértett a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP képviselője, akik azt mondták, hosszabb ideje tárgyalnak már, két napja pedig megállapodtak abban, hogy választási együttműködést kötnek. Az elhatározás és a szándék megvan, az együttműködés konkrét részleteiről a közeljövőben fognak tárgyalni és remélhetően megegyezni. Az együttműködés arról szól, hogy közös képviselői listát állítanak.

13 ezer ember hagyta el Pécset

Az LMP-t a pécsi Keresztes László Lóránt társelnök képviselte, aki azt mondta, hogy Pécsen meg kell állítani a leszakadást, amit jelez szerinte, hogy az elmúlt tíz évben közel 13 ezer ember hagyta el a várost.

Fogarasi Gábor (Jobbik), Keresztes László Lóránt (LMP), Gulyás Emil (MSZP), Kunszt Mária (DK) és Péderi Tamás (Momentum) balról jobbra

Fogarasi Gábor (Jobbik), Keresztes László Lóránt (LMP), Gulyás Emil (MSZP), Kunszt Mária (DK) és Péderi Tamás (Momentum) balról jobbra

Fotó: A szerző felvétele

Fogarasi Gábor, a Jobbik önkormányzati képviselője azt hangsúlyozta, hogy a pécsi ellenzéki összefogás Pécs érdekében történik.

Korábban is együttdolgoztak

Gulyás Emil (MSZP) azt mondta, hogy Pécset ismét fejlődési pályára kívánják állítani, hogy mind a városban élőknek, mind a Pécsett vállalkozóknak ismét vonzó település legyen.

Kunszt Mária (DK), Pécs volt MSZP-s alpolgármestere egy kérdésre válaszolva megjegyezte, a mostani öt pártból négy korábban is képes volt számos kérdésben együttdolgozni. Voltak közös javaslataik és előterjesztéseik, amelyeket a Fidesz-KDNP-s többség rendre leszavazott.

Péderi Tamás, a Momentum pécsi elnöke szerint a fiatalokat érinti a leginkább negatívan az, ahogyan az elmúlt években a Fidesz vezette Pécset, ezért nekik új alternatívát szeretnének nyújtani.

Lesz-e közös polgármester-jelölt?

A Narancs.hu azt kérdezte, hogy ez az együttműködés azt is jelenti-e, hogy közös polgármester-jelöltet is állítanak-e? Megtudtuk, hogy erről még külön fognak tárgyalni. Az ötből három ellenzéki párt, az MSZP, a DK és a Momentum már korábban bejelentette, hogy ők egy független polgármester-jelöltet, a Pécsi Hőerőmű volt vezérigazgatóját, Péterffy Attilát támogatják ősszel.

Péterffy Attila, polgármester-jelölt

Péterffy Attila, polgármester-jelölt

Fotó: Facebook.com

Gulyás Emil azt mondta, bíznak benne, hogy a későbbiekben a másik két párt is beáll majd az általuk támogatott jelölt mögé. Keresztes László Lóránt nem zárta ki ennek a lehetőségét. Azt mondta, hogy az LMP később dönt majd ebben a kérdésben. De az biztos, ők támogatják Mellár Tamás pécsi független országgyűlési képviselő, egyben a Párbeszéd-frakció tagjának azon javaslatát, hogy az egy közös pécsi ellenzéki polgármesterjelölt megtalálását előzze meg egy közös kiválasztási folyamat.

Mint arról Kis-Magyarország rovatunk korábban beszámolt, az ellenzék egyre több városban tömörül egységfrontba az őszi önkormányzati választásra készülve. Legutóbb Veszprémben tettek ilyen bejelentést.

Közös ellenzéki jelölttel erősítene Veszprém is az önkormányzati választáson

Helyi ügyeken már többször megvalósult az ellenzéki összefogás. Együttműködnek és közös jelölteket állítanak a parlament ellenzéki pártjai a veszprémi önkormányzati választáson - közölték sajtótájékoztatón szerdán az érintett politika erők képviselői. Varga-Damm Andrea jobbikos országgyűlési képviselő azt mondta, összefogást vár el a társadalom a Fidesz hatalmának leváltása érdekében.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.