A sümegi polgármester is részt vett Jakab Péter tapolcai fórumának megzavarásában

Kis-Magyarország

A fideszes polgármester tapolcai vendégjátéka kiverte a biztosítékot a sümegieknél.

Helyreigazítás

A magyarnarancs.hu médiatartalomban 2021. július 4-én megjelent „A sümegi polgármester is részt vett Jakab Péter tapolcai fórumának megzavarásában” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a sümegi polgármester is részt vett Jakab Péter tapolcai fórumának megzavarásában, valamint hogy a választókerülethez tartozó sümegiek felháborodtak polgármesterük, Végh László viselkedésén. Valótlanul híreszteltük, hogy Végh László, Sümeg Város polgármestere az önmagából kiforduló, rendbontó csoport tagja volt, valamint hogy Végh László ordibált, minősíthetetlenül becsmérelte a jelenlevő nőket, továbbá, hogy sértegette a rendezvényt biztosító rendőröket, valamint hogy a sümegi polgármester viselkedésével megbotránkoztatta a fórumon résztvevő embereket.

*

Rendőröknek kellett elválasztania a részben fizetett, részben önszorgalomból Jakab Péter Jobbik-elnök ellen tüntető fideszeseket és a fórumra érkező érdeklődőket péntek délután Tapolcán. A választókerülethez tartozó sümegiek polgármesterük, Végh László viselkedésén háborodtak fel.

"Azt viszont álmomban sem mertem volna feltételezni, hogy abban a szűk, önmagukból kiforduló, rendbontó csoportban Végh László Sümeg Város polgármestere és a Ramassetter-díjjal kitüntetett Remete József képviselő, a gazdasági bizottság elnöke is aktív szereplést vállalva „képviselte” Sümeg városát! A nyomdafestéket nem tűrő ordibálásokkal, a jelenlévő nők minősíthetetlen becsmérésével, továbbá a rendezvényt biztosító rendőrök sértegetésével (aki között több sümegi is volt) egyértelműen szégyent hoztak Sümeg város egészére!' – írta az esemény után Fb-oldalára Kovács Mihály, a sümegi ellenzéki vezetője.

 
Végh László (középen) Tapolcán

Kovács Mihály hozzátette: meglátása szerint egy városvezető nemcsak munkaidőben, 8-16 óra között polgármester, hanem szabadidejében is. Nem viselkedhet úgy, ahogy azt pénteken tette Tapolcán, megbotránkoztatva a fórumon résztvevő embereket. Többek elmondása szerint Végh László és Remete József is úgy viselkedett Jakab Péter tapolcai fórumán, ahogy közszereplőnek soha nem szabad.

A sümegi ellenzék azt kéri Véghtől, hogy a jövőben ne tegyen hasonló megnyilvánulásokat, másrészt arra hívják fel a figyelmet, hogy fideszes polgármesterüknek saját portája előtt kellene sepregetnie.

 
Remete József (jobb oldalon, pirosban)Tapolcán 

A Narancs.hu korábban megírta, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámának tetőzésekor az volt a legfőbb teendője Végh Lászlónak, hogy elképesztő mértékben megemelje a kistérségi egészségügyi központ vezetőjeként dolgozó élettársa fizetését. Másrészt minden módon tagadni próbálta, hogy párja érettségije nem valódi, noha ezt azóta már a lezárt rendőrségi nyomozás és bírósági végzés is bizonyítja.

Ezt követően Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta: visszavonatná a fideszes polgármester élettársának diplomáját is. 

A mai napon (egyeztetve kormánypárti vezetőkkel is) a helyi önkormányzati képviselőinkkel közösen arra jutottunk, hogy lépéseket kezdeményezünk Végh László személyével szemben! Mert ez így nem folytatható!

- írta közösségi oldalán Kovács Mihály, a sümegi ellenzék vezetője, majd így folytatta: "Lássuk be és mondjuk ki: Végh László méltatlanná vált, hogy Sümeg Városát és az itt élő embereket képviselje. A folytatásról hamarosan beszámolunk. Addig pedig ezúton kérek a magam és sok-sok sümegi polgár nevében elnézést és bocsánatot minden tapolcai lakostól! Higgyék el, Sümeg nem ilyen!"

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet. De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk