Ahogy Mészároshoz került a cég, máris közbeszerzéshez jutott

  • Magyar Krisztián
  • 2017. április 30.

Kis-Magyarország

A bicskei céget Mészáros Lőrinc öccse vette meg februárban, a rendőrség máris őket tette meg beszállítónak.

A fiatalabb Mészáros a Pegazus Trade Kft.-jén keresztül lett tulajdonos, az Opten céginformációs rendszere szerint idén február 17-én, a Herceghalom Interat Zrt.-ben.

Az 1992-ben alapított Herceghalom Interat elsősorban mezőgazdasági gépek és alkatrészek kereskedésével foglalkozik, de a Bicske szélén található telephelyükön – van egy Dombóváron is – üzemeltetnek egy Suzuki-szalont is. 2015-ben több mint 1,5 milliárd nettó árbevételt produkált a cég – a 2016-os adatok még nem nyilvánosak –, amelyet nemrég Mészáros János, a felcsúti polgármester öccse vett meg.

false

 

Fotó: A szerző felvételei

A felcsúti vállalkozónak – aki önkormányzati képviselő a helyi testületben – így a Herceghalom Interat lett a legnagyobb vállalkozása a 2015-ben 855 millió forintot termelő Agro-Felcsút Kft.-t megelőzve. Az eddig is jól teljesítő bicskei cég alig több mint egy hónappal Mészáros János felbukkanása után már be is zsebelt egy közbeszerzést, miután a Készenléti Rendőrség úgy döntött, hogy a három bekért ajánlat közül a felcsúti polgármester öccsének új vállalkozásáé a legjobb, így tőlük vettek meg egy „vontatásra alkalmas emelő-rakodó gépet” nettó 9,35 millió forintért.

Minden bizonnyal nem ez a rendőrségi megbízás repíti az egekbe az Interat 2017-es évét, mindenesetre több mint véletlen egybeesésnek hat, hogy amint feltűnik Mészáros János, máris az ölükbe pottyan egy közpénzből finanszírozott megbízás. A cég várhatóan e nélkül is jól prosperál majd, a vállalkozás jelentős ügyfélkörrel rendelkezik, külföldi gyártmányú mezőgazdasági gépeik népszerűek a megrendelők között.

A Herceghalom Interathoz tartozó Suzuki márkakereskedés is fellendülhet Mészáros János érkezésével. A autószalonnal lehet kapcsolatos, hogy tapasztalataink szerint Mészáros Lőrinc egyik felcsúti telephelyén az utóbbi időben megjelent több teljesen új, még rendszám nélküli Suzuki. Az új autók összefügghetnek azzal is, hogy a felcsúti polgármesternek 2016 óta van egy Mészáros M1 Autókereskedő Kft. nevű cége. Mivel Mészáros Lőrincnek autószalonja még nincs, akár az öccse bicskei cégénél is árulhatják az új Suzukikat, bár egy Mészároshoz közeli forrásunk úgy tudja, eddig elsősorban céges autókként kezdték használni azokat az új kocsikat, amelyeket már forgalomba helyeztek.

false

Arról már írtunk korábban, hogy a testvér gyarapodásával Mészáros Jánosnak is kezdtek beindulni az üzletei, de az ő vállalkozásai a már ötödik leggazdagabb magyarnak számító bátyja érdekeltségeihez képest aprópénzt termelnek, bár ez sem kevés. Négy cég van Mészáros János tulajdonában, ezek 2015-ben összesen nettó 1,16 milliárd bevételt hoztak össze. Összehasonlításképp: Mészáros Lőrinc legnagyobb vállalkozása, a Mészáros és Mészáros Kft. 2015-ös nettó árbevétele 20,7 milliárd forint volt.

Nemrég belenéztünk Mészáros János vagyonnyilatkozatába, amelyből egyebek közt kiderült, van két háza és egy rakás telke Felcsúton, egy üzlethelyisége Bicskén és sok-sok földje a környéken. Egy régi Volkswagen Transportert és egy Yamaha Virago típusú motorkerékpárt is feltüntetett a bevallásában. Mészáros Jánosnak a dokumentumok szerint megtakarítása nincs, osztalékot nem vett ki tavaly a cégeiből.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.