Akár 20 évet is kaphat a gyulai késelő: elrendelték az előzetes letartóztatását

  • narancs.hu
  • 2020. június 2.

Kis-Magyarország

Több ember sérelmére elkövetett emberölési kísérlet gyanújával tartoztatták le.

A letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020. május 31-én hajnali fél négykor, Gyulán egy késsel több alkalommal megszúrta a sértettet, aki a sérülések következtében a helyszínen meghalt. A gyanúsított ezt követően egy másik személyt is megtámadott, akinek az arcát vágta meg.

A letartóztatás elrendelésének indoka, hogy az elkövetés után a gyanúsított szökést kísérelt meg, illetve tartani lehet attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne.

Vérnyomok az egyik helyszínen

Vérnyomok az egyik helyszínen

Fotó: narancs.hu

Továbbá attól is lehet tartani, hogy szabadlábon a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné, valamint alappal feltételezik a hatóságok, hogy szabadlábra kerülése esetén bűncselekmény kísérelne meg a korábban megsebesített személlyel szemben – áll a Gyulai Törvényszék Narancs.hu-nak küldött közleményében.

Az elkövetett bűncselekményért a bíróság akár 20 év börtönt is kiszabhat.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.