Ami Szülőotthon volt, ma Őszülőotthon

Kis-Magyarország

Minden 100 gyerekre 183 idős jut Csongrádon, ami magasabb arány az országos átlagnál – de közülük az aktívabbak működtetik a várost.

909-en kapták el a koronavírus-fertőzést tavaly Csongrádon, közülük 51-en haltak meg. Idén augusztusig 576 fertőzöttről tudnak, akik közül 27-en haltak bele a betegségbe a 15 ezres dél-alföldi városban.

Településre lebontott adatokat ritkán közöl a kormány – az önkormányzatnak sem sikerült korábban megszerezni –, ezért a számok megdöbbentették a csongrádi képviselő-testület legutóbbi ülésének hallgatóságát. Aki csak teheti, és még nem tette meg, oltassa be magát! – a figyelmeztetés itt is elhangzott, de az is kiderült, a város felnőtt lakosságának több mint 70 százaléka már megkapta az oltást, ami jobb az országos aránynál. Azt nem lehet tudni, ez mennyiben köszönhető az itt élők felelős gondolkodásának, illetve annak, hogy a város szociális ellátórendszere elég jó, és el tudja érni azokat, akiknek igazán szükségük volt a védelemre.

Most ők is kértek segítséget

A veszélyhelyzet kihirdetésekor a 70 év felettieket telefonon vagy személyesen kérdezték a csongrádi alapellátás dolgozói, hogy ha eddig nem is vettek igénybe segítséget, most mire lehet szükségük. Heti kétszeri bevásárlást, egyszeri gyógyszerkiváltást, más ügyintézést vállalt így az önkormányzat. Sokan igénybe vették a segítséget, a tanyagondnoki szolgálat körzeteiben is 6-8 fővel nőtt az ellátottak száma. A csongrádi bentlakásos intézményeket lezárták, látogatni nem lehetett, a lakók csak skype-on tarthatták a kapcsolatot a hozzátartozóikkal. Őket a bezártság viselte meg – a dolgozókat az, hogy sokkal több lett a feladatuk az ápolásban, gondozásban, és a megbetegedett kollégákat helyettesíteni kellett.

 
Képviselő-testületi ülés a csongrádi városházán                                                                                                                                                                                           
Fotó: A szerző felvétele
 

Az önkormányzatot a nehéz időkben segítették az Együtt az Idősekért civil szervezet önkéntesei is. Az, hogy ilyen nevű egyesület létezik, természetes abban a városban, ahol a népesség 23,9 százaléka 65 év feletti (a 14 év alattiaké 13, a 15 és 64 év közöttieké 63,1 százalék). Az öregedési index – ez a 65 év felettiek és a 14 év alattiak száma egymáshoz viszonyítva – országosan tavaly 136,6 volt. Csongrád-Csanád megyében 157,8, Csongrád városában pedig 183,9, ami azt jelenti, hogy 100 gyermekre és fiatalkorúra 183 idős jut. Tavaly 133 élve születést és 322 halálozást jegyeztek föl.

„Élethosszig tartó fejlődés, életöröm”

Mindez a 2011 óta Idősbarát Önkormányzat címmel rendelkező város idősügyi koncepciójában szerepel, amelyet legutóbb tárgyalt a képviselő-testület. A cél az, hogy a 65 év felettiek „szellemi és fizikai képességeiket, aktivitásukat minél tovább megőrizhessék a mindennapjaikban, kapcsolataikban”, ezért „folyamatosan fejleszteni szükséges (…) az önálló életvitelt és az ahhoz tartozó, kapcsolódó szolgáltatásokat, (…) az egészségügyi ellátást”, és „óvjuk őket a magányosság érzésének kialakulásától, biztonságban és védettségben tudjanak élni”, életüket „élethosszig tartó fejlődés, életöröm, önmegvalósítás jellemezze”. Tavaly a Piroskavárosi Idősek Otthonának 51, a Gondviselés Házának 36, az Aranysziget Otthonnak 180 lakója volt, és ezekbe az intézményekbe még 50, 30, illetve 43 ember szeretne bejutni. A tanyagondnoki szolgáltatás mellett működik jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, három telephelyen nappali ellátás, étkeztetés.

A csongrádi idősek egészségi állapota olyan, amilyen az országban máshol.

A 60 év felettiek több mint felének már van valamilyen krónikus betegsége, 10 százaléknak kettő. A 75 év felettiek több mint 80 százalékának magas a vérnyomása az érrendszeri meszesedés miatt, 30 százalékuk „már a cukorbetegség kapujában áll”. Jellemzőek a szív- és érrendszeri, anyagcsere-, száj- és fogbetegségek. A halálozások feléért szív- és érrendszeri betegség a felelős Csongrádon, negyedéért valamilyen daganat. Gondot okoz, hogy akinek több betegsége is van, a felírt gyógyszerei mellett vény nélkül kaphatóakat is szed, vagy anyagi helyzete miatt nem mindent vált ki.

A koncepcióban lévő SWOT-analízis (stratégiai tervező eszköz, ami egy koncepció erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és veszélyeit térképezi fel  - a szerk.)„Gyengeségek” rubrikájában ott áll, hogy a támogatásra szorulók egy részét még mindig nem „látja” az önkormányzat, hogy alacsony az „öngondoskodási igény”.

Cybernagyi 

A háziorvosi prakszisközösségek szűrővizsgálataira – vérnyomás- és vércukor-ellenőrzésre, diétás tanácsadásra, vasatagbélrák-szűrő programra – eljárnak valamennyien, mert az orvosok azoknak küldenek beutalót, akik már régen voltak ilyenen, de ezeknek az embereknek a negyede nem fogad el „semmiféle programot” a bajok megelőzése érdekében. Talán nincs több mentális betegséggel küzdő idős ember, viszont nőtt azok aránya, akik egyáltalán elmennek pszichológushoz, ha úgy érzik, baj van.

A város életében máig szimbolikus jelentősége van annak, hogy 1996-ban bezárták a Szülőotthont, és azóta Csongrád nem „szülőváros”: a csongrádi gyerekek a szentesi vagy a kiskunfélegyházi kórházban születnek. A Vasút utcai épület homlokzatára a felirat elé tettek egy Ő betűt, így Őszülőotthon lett belőle, most is otthonként működik.

 
A nevezetes Vasút utcai intézmény. Arra használják, amire kell                                                                                                                                                             
Fotó: A szerző felvétele

Ha ezen a szemüvegen keresztül nézzük az itteni életet a passzív, befelé forduló idősek mellett észre kell venni azt is, hogy a várost, legalábbis a társadalmi életét nagyrészt idősek működtetik. A könyvtár rendezvényein a leggyakrabban ők vannak jelen: az öt éve működő Cybernagyi internetes csoport rendszeresen vesz részt informatikai, idegen nyelvi tanfolyamokon. Létezik sima, vasutas és pedagógus nyugdíjasklub, ugyanilyen szervezet a csatolt településen, Bokroson is van, működik nyugdíjas dalkör, nótakör, senior úszó- és szabadidősport-egyesület, kézimunka-szakkör, honvédklub, amelynek 42 tagjából 41 65 év feletti. Más egyesületeknél ugyanez vagy hasonló a helyzet, ami a korösszetételt illeti.

Kulccsal a kézben várnak

Az említett testületi ülés elején Murányi László, a megye egyik legrégebben dolgozó független önkormányzati képviselője, a testület korelnöke napirend előtt megköszönte az egyik nyugdíjasklub tagjainak, hogy beosztották egymás között, ki mikor áll készenlétben, hogy beengedje az érdeklődő turistákat a helyi babamúzeumba. Kiderült, az egyik előterjesztésről bizottsági ülésen azért nem szavazott Nagypál Sándor, mert úgy gondolta, nem szép, hogy Bedő Tamás polgármester (független) nem volt ott az ülésen.

 
Murányi László a képviselő-testületi ülésen az előterjesztést véleményezi. Előtte Nagypál Sándor.                                                                                         
Fotó: A szerző felvétele
 

Bedő azt mondta, a bizottsági ülés végére odaért, az elején azért nem tudott ott lenni, mert az Aranysziget Otthon egyik 90 éves lakóját köszöntötte születésnapja alkalmából. Murányi László hozta szóba később, hogy amikor Magyarországon a szakképzést úgymond korszerűsítették, a megyék nagyvárosaiban szakképző centrumokat hoztak létre, látta, mi lesz ebből. Azok a döntéshozók, akik a kollégiumavatón elégedetten vágták át a szalagot, és aztán ettek az „agapén”,

talán bele sem gondoltak abba, hogy ezzel még egyet ütöttek a közeli, elöregedő kisvárosokon, falvakon.

A városonként csoportosított szakképzési kínálat miatt az általános iskolából kikerülő gyerekeknek máshová kell menniük szakmát tanulni, ott lesznek szerelmesek, nagy eséllyel ott alapítanak családot, nem térnek haza. Csongrádnak van ösztöndíjprogramja, más módon is próbálja helyben tartani a fiatalokat, de ebben a versenyben a nagyobb városoknak így még mindig nagyobb az esélye.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk