Elhallgatott tragédia: gyógyulását követően az ajkai kórházban hétfőn leesett a lépcsőről egy férfi és meghalt

  • -vdp-
  • 2019. március 12.

Kis-Magyarország

Hazamenetel közben egy elbocsátott idős beteg leesett egy rossz állapotú lépcsőn az ajkai Magyar Imre Kórházban, és emiatt életét vesztette – értesült a Narancs az áldozat hozzátartozójától.

Az eset előzményeihez tartozik, hogy az idős férfit gyógyulását követően elbocsátották a kórházból. A fia érkezett érte, majd az osztályon hagyva édesapját, a távolabb parkoló kocsijáért ment. Azonban mire visszatért, édesapját már egy rossz állapotban lévő lépcső alján találta, eszméletlenül, vérző fejjel.

A kórházi személyzet a helyszínen is megkísérelt segíteni a sérült férfin, majd hamarosan elszállították, információink szerint az intenzív osztályra. Ott azonban a gyors orvosi beavatkozás ellenére rövidesen életét vesztette.

Mállott és töredezett lépcső

Olvasónk azért tartotta fontosnak, hogy a hírről értesítse a Narancs.hu-t, mert állítja, a lépcső évek óta elhanyagolt, balesetveszélyes állapotban van. A lépcsőfokok letöredeztek, illetve omlottak, mállottak. Ez a helyzet már évek óta fennállt, ennek ellenére a lépcsőt nem zárták le, folyamatosan használták.

Informátorunk szerint elképzelhető, hogy a balesetben közrejátszott a lépcső elhanyagolt állapota. Mindez hétfőn történt, olvasónk azt sem érti, miért nem látta, hallotta viszont a baleset hírét egyik médiumban sem.

A tragédia helyszíne, az ajkai kórház

A tragédia helyszíne, az ajkai kórház

Fotó: wikipedia.hu

Az üggyel kapcsolatban kérdéseinket a kórházak felett a tulajdonosi jogokat gyakorló Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK) tettük fel. Az alábbiakra várunk választ:

Átadta-e a kórház az ügyet vizsgálatra a rendőrségnek?

Van-e arra utaló jel, hogy a balesetben közrejátszott a lépcső elhanyagolt állapota?

Az ajkai Magyar Imre Kórházban lezárták-e már a megrongálódott, feltehetően balesetveszélyes lépcsőszakaszt?

Amennyiben bármilyen választ kapunk, azt közzétesszük.

(Frissítés: cikkünk megjelenését követően a férfi közvetlen családtagjai annak közlésére kérték lapunkat, hogy nem ők tájékoztatták az esetről Narancs.hu-t, az esetet semmiképp nem kívánták a nyilvánosság elé tárni.)

(Borítóképünk forrása: ajkakorhaz.hu)

Figyelmébe ajánljuk