Elképesztő és egészen vérlázító részletek kerültek ki Orbán vejének kalocsai Elios-mutyijáról

  • narancs.hu
  • 2018. február 16.

Kis-Magyarország

Tiborczéknak megvolt a „receptjük”, hogy győzzenek vidéken. Csak hát: csúnyán lebuktak.

Újabb részletek, most az Elios kalocsai pályázatával kapcsolatos aggályok kerültek nyilvánosságra – kezdődik az Index cikke. Harangozó Tamás MSZP-s képviselő ugyanis megszerezte azt a levelet, amelyet az EU Csalás Elleni Hivatala a Bács-Kiskun megyei település polgármesterének küldött, és amely összegzi a jelentés városra vonatkozó részét.

A cikkben több pontot is említenek, amely arra utal: nem volt tiszta az Elios és Tiborcz István bulija Kalocsán. Ilyen az például, hogy:

–         A pályázat független ellenőre az INS Kft. volt, ám a cég és az önkormányzat közötti auditszerződést már az INS nevében az Elios közvilágításért felelős igazgatója, Mancz Ivette, és a Sistrade ügyvezetője, Puskás András írta.

false

 

Fotó: Németh Dániel

–         A pályázat beadási határideje (2013. február 11.) előtt három nappal az irányító hatóság átírta a pályázati kiíráshoz tartozó Excel-tábla számait, így a pályázóknak három napjuk volt, hogy módosítsák az ajánlataikat (pontosan ugyanekkor ugyanez történt Szolnokon – olvasható a cikkben).

–         Több ajánlatot írtak egy számítógépen.

Az egészben külön érdekes, hogy szinte kísértetiesen ugyanez történt Szolnokon, amely esetet szintén az Index írt meg.

(Via Index)

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.