Hegedűs olyan hévvel magyarázkodik, mintha Polt Péter megígérte volna: nyugi, nem szívózunk veled

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2018. február 16.

Kis-Magyarország

Végre megszólalt a főtanácsadó, és burkoltan fenyegetni kezdett.

Levelet kaptunk tegnap délután Hegedűs Zsuzsától, ami nagy dolog.

A több mint egymillió forintot kereső, Audi 6-ossal járó szegénységi főtanácsadó asszonytól ugyanis hónapok óta próbálunk válaszokat kicsikarni az alapítványával kapcsolatban, ám eddig semmi érdemi információt nem kaptunk tőle azzal kapcsolatban, amire kíváncsiak voltunk. Most viszont ő maga jelentkezett, ehhez azonban kellett az, hogy feltárjunk néhány elképesztő dolgot a gyermekszegénység ellen küzdő alapítványnál.

Épp két hete publikáltuk tényfeltáró riportunkat, amelynek visszaidéznénk legfőbb állításait:

–         2010 óta közel 220 millió forintnyi közpénzes támogatás érkezett az alapítványhoz, amely állítólag még ma is aktív

–         ennek ellenére az alapítvány kicsit szétesett állapotban lévő honlapján a nyitóanyag egy 2016-os, lassan két évvel ezelőtti sajtótájékoztató

–         a honlapon megadott címen (Balassi utca 9–11.) nem találtuk meg az alapítványt, nincs postaládája sem. Mindennek az lehet az oka, hogy az a cég (Commitment Kft.), amely korábban itt tartott fenn irodát, és abban helyszínt biztosított a Hegedűs-féle alapítványnak, már törlésre került

–         a honlapon megadott vezetékes telefonszámon „előfizető nem kapcsolható”

–         bár ősszel nagy feltűnést keltett, hogy Hegedűs Zsuzsa 2,5 millió forintnyi közpénzt elköltött többek közt éttermi számlákra, a sajtóvisszhang nem fogta vissza Orbán Viktor főtanácsadóját. A Miniszterelnöki Kabinetiroda arról tájékoztatott, hogy néhány hónap alatt újabb 410 ezer forintot költött reprezentációs célokra

–         kiszámoltuk: 2010 júliusától, amióta Hegedűs a kormányfő tanácsadója, fizetésként közel 90 millió forintot vihetett haza, és közel 11 millió forintot tankolhatott utazásai során

–         a szóban forgó alapítvány aktivitása azonban folyamatosan csökkenma már nem osztanak kisállatokat sem, csak némi vetőmagot

–         a 2016-ban bejelentett, multikkal közösen vitt ételcsomagosztás már 2017-ben sem ismétlődött meg, azaz leállt

–         ennek ellenére Hegedűs alapítványának, amely a gyermekéhezés ellen harcol, 2015-ben lett egy Audija, és több mint 70 millió forint tartaléka van a legutolsó leadott beszámolója szerint

–         az alapítványi beszámolókat Hegedűsék rendre komoly késéssel adják le

–      De ezek csak járulékos felfedezések voltak, a lényeg mélyebben, az alapítványhoz befolyt százmillióknál keresendő

–      Ezeknél ugyanis komoly eltéréseket vettünk észre: utólag módosított támogatási bevallások, tízmilliós különbségek a belső elszámolásokkal kapcsolatban

false

 

Fotó: MTI

Amint látják, sok tisztázandó kérdés merült fel vizsgálódásunk során, melyekkel többször kerestük Hegedűst, legutóbb például e hét elején. Ám válasz eddig nem érkezett tőle.

Cikkünk nyomán egyébként Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke feljelentést tett hűtlen kezelés miatt.

Erre viszont már megmoccant valami Hegedűsnél, és klaviatúrát ragadott, és írt egy fenyegetést semmitmondással keverő levelecskét, amit nekünk is elküldött, noha sokáig úgy tűnt, lapunkról tudomást sem vesz! Mi természetesen most megmutatjuk az egész dokumentumot! Íme:

„A Minden gyermek lakjon jól Alapítvány közleménye

Magyarországon minden állampolgárnak joga van bárki ellen feljelentést tenni.

Amennyiben a feljelentést a rendőrség megalapozottnak találja, minden esetben köteles nyomozást indítani. Ellenkező esetben azonban, vagyis ha a feljelentés mögött nincsenek bűncselekményre utaló tények, a feljelentő hamis vád ügyében bírósági szankcióra számíthat.

A félreértések elkerülése végett mindenkit tájékoztatunk arról, hogy a
Minden gyermek lakjon jól Alapítvány a fennálló jogszabályoknak
megfelelően megalakulása óta (2010.02.03.) minden egyes évben az adott évre vonatkozó pénzügyi mérlegét elküldte a Nemzeti Adó- és
Vámhivatalnak.

Ezek az adatok a jogszabályoknak megfelelően nyilvánosak és
megtekinthetőek mind a Minden gyermek lakjon jól Alapítvány honlapján, mind az Országos Bírósági Hivatal honlapján (
www.birosag.hu), ahol minden alapítvány és civil szervezet éves pénzügyi mérlege megtalálható.”

Hegedűs Zsuzsa bár az égvilágon nem mond semmit a felmerült kérdésekkel kapcsolatban, mégis vegyük komolyan levelét, és tekintsük át alaposan válaszát.

Tehát:

Egyrészt azzal védekezik, hogy az alapítvány adatai nyilvánosak, és fenn vannak a bíróság honlapján. Nos, ez így is van, mi is csak emiatt tudtuk például nyakon csípni az alapítványt, hogy utólag radíroz ki tízmilliókat a nyilvános bevallásából. És ezen nyilvános dokumentumok alapján mutattunk rá cikkünkben arra is, hogy egy másik vonatkozásban nem stimmel 40 millió forint elszámolása. Ja, és egy múlt decemberben leadott beszámolóban, mint azt láttuk, még mindig az a Balassi Bálint utcai cím szerepel, ahol nem hallottak az alapítványról: ez akkor derült ki, amikor hetekkel ezelőtt meglátogattuk őket. Igen, ezek mind nyilvános információk, csak hát kérdéseket vetnek fel, nem is egyet. Ezért is kértünk interjút Hegedűs Zsuzsától, amire válasz eddig nem jött.

De a levél tartalmaz még egy figyelemre méltó mozzanatot: hogy ti. Hegedűs lényegében megfenyegeti Szabót „bírósági szankcióval”.

„…ha a feljelentés mögött nincsenek bűncselekményre utaló tények, a feljelentő hamis vád ügyében bírósági szankcióra számíthat.”

A helyzet viszont az, hogy ebben a kérdésben Hegedűsnek aligha van igaza. Ha valaki a tudomására jutott információk kapcsán hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést, az egyrészt állampolgári kötelessége, másrészt nem meríti ki a hamis vád büntetőjogi kategóriáját. Ez ugyanis úgy szól, hogy hamis vádat az követ el, aki „mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol”.

Itt azonban nem ez történt, hiszen valaki a rendelkezésére álló információk miatt kérte a hatóságot, hogy vizsgáljon ki egy helyzetet, döntse el, történt-e visszaélés, vagy sem.

Amire Hegedűs utal, az viszont már tényleg az ötvenes évek sötétségét idézi: még csak feljelentést se lehessen tenni közpénzes ügyben, mert ha a Polt Péter vezette ügyészség nem talál semmit, akkor a feljelentőnek kell bíróság elé állnia. Ez teljességgel nonszensz.

Egyébként Szabó Tímea csütörtök este a Hír Tv-ben Hegedűst nyilvános vitára hívta.

Azaz ki lehet állni, el lehet mondani, hogy nincs takargatnivaló.

Már ha tényleg nincs takargatnivaló.

Figyelmébe ajánljuk