Gyalogosan Somogyban, római nyomok nyomában

Kis-Magyarország

Nem messze a Balaton déli partjától, Siófok közelében remek túraútvonalak és ókori maradványok húzódnak az erdőkben és a településeken. Kipróbáltuk Külső-Somogy egyik legérdekesebb terepét.

Miközben ezerrel dübörög a turizmusfejlesztés, csilivili NER-szállodák épülnek a Balaton-parton és a polgármesterek minden választás előtt a szezon „hűdenagyon” meghosszabbításával kampányolnak, valakik szép csendben spontán felfedezték maguknak a balatoni túraúrvonalakat. Télen-nyáron. 

Csúcsforgalom van a Balatonszéplaktól néhány kilométerre délre lévő Törekiben (hivatalosan Siófok településrésze), a Cinegei-pihenőnél az erdőben november elején, hétvégén. Családok sütögetnek, kutyák csaholnak, fiatalok bandukolnak, focisták futóedzenek. Másnap ugyanez. Nyugdíjasok túráznak.

Ötből egy ember viszonozza a köszönést. Kicsit beljebb, az erdőgazdasági úton hetvenes úr jár egyedül, ő szóba áll velünk. Pesti, nyaralója van Zamárdiban, és minden héten kijön egy napra. Lemegy a benzinkúttól a római útig, Ságvár-Lulla határáig meg vissza.  Tudtuk-e, hogy római út húzódik errefelé. (Ságvár és Lulla két külső-somogyi település Balatonkilititől, illetve Balatonendrédtől délre.) 

 
Fotó: A szerző felvétele

Tudtuk. A mai Ságvár fontos erődítménye volt a római időkben. Kora császárkori nevén Tricciana. Valahol itt keresztezte egymást a Sophiane-Arrabona (Pécs-Győr) és az Aquincum-Poetovio (Óbuda- Ptuj, Dráva-parti város Szlovéniában) útvonal. Akkora katonai erőd volt a faluban, hogy a környező római települések lakói veszély esetén behúzódhattak oda. Volt vízvezeték, csatornázás, mozaikpadló, minden, aminek akkoriban lennie kellett.

Benyomulni a vadonba

Az útvonalat az elejétől illik bejárni. Ha római nyomdok, akkor induljunk az erőd falától. Az a mai ságvári református templomnál van egy szakaszon helyreállítva. Helyi túravezetőt kerestem; a hivatali utat bejárva telefonon a Ságvárért Egyesülethez irányítottak, egyik  tagjuk készségesen vállalkozott arra, hogy eljön velem gyalogolni.

Az erődrom megtekintése után beszéltük meg az útvonalat. A taktikai szünet szükségességét a nagy köd is indokolta. Nagyjából itt kezdtem kételkedni abban, hogy normális vagyok, ha 20 méteres látótávolságban készülök benyomulni a vadonba, nyirkos terepen, aztán egy pillantás a műholdképre, és kiderült, hogy ki fog derülni.

Nagyjából a ságvári Petőfi utca alatt vannak a római erőd romjai. Itt a csatornázási munkálatok során több érdekes tárgy került elő. Korábbi régészeti ásatások nyomán üvegcsék, pohár, cserépedények, fém tárgyak kerültek múzeumokba. Az öregek valami alagútról is mesélnek, amiket a földmunkák során találtak. A csatornarendszer maradványa lehetett. Egy közeli réten most is előkerülnek apró tárgyak, római kori cseréptöredékek.

A temetőig autóval megyünk, ott várjuk meg az egyesület egy másik tagját, aki a közelben lakik. A Jaba-patak kis hídjától indulunk. Pusztaszemesen ered a Jaba, ami Bálványos, Lulla és Ságvár érintésével Ádándnál folyik a Kis-Koppányba, az pedig a Sióba, a Sió a Dunába. 

Itt járhatott Gratianus császár

Hármas úthoz érünk, elindulunk az egyiken.

 
Fotó: A szerző felvétele

Ez nem a római út, az, ha hinni lehet a leleteknek és a hagyománynak, miszerint járt utat a járatlanért nem hagynak el, a völgyben halad Lulla felé. Azon az úton járhatott Gratianus császár is, aki az írások szerint 379. április 8-án biztosan Tricciana területén tartózkodott. A rómaiak a készt foglalták el anno. Ez a vidék az őskortól lakott volt, mint arról a löszfalak között húzódó mélyúton szemléltetést is kapok. Egy kis elszíneződés itt és ott. Az egyik bronzkori tűzőrző gödör, aminek agyagos falait téglaszerűvé égette a hő, belül pedig szenes feketeséget fed fel egy kis kaparás. Odébb az egykori Pannon-tenger vöröses üledéke látszik.

A Ságvárért Egyesület tagjai elmondják, errefelé találtak már bronzkori baltát, vetüléknehezéket, amilyent a nomád szőnyegszövők ma is használnak, és vályogháznyomokat. A bronzkori települést úgy kell elképzelni, mint egy alföldi tanyát, mondja kísérőm. Vályogház, ágkerítés, kút, ólak. A dombok közötti védett terület nem véletlenül lakott ősidők óta. A rómaiak előtt kelták éltek itt.

Mire felérünk a bújólukhoz vezető tisztásra, sokadjára teszek fogyókúra-fogadalmat, de most tényleg. Oszlik a köd, halványan már látszik a Balaton. 

Kivájták a hegyet

A Bújó-lik a löszfalba vájt újkori közlekedőút. A ságvári legenda szerint úgy keletkezett, hogy a református tiszteletes megelégelte, hogy a domb másik oldalán elterülő földek nehezen megközelíthetők, ezért ösztönzőnek a túloldalra kirakott egy-egy hordó bort, és szomjas munkások kivájták a hegyet. A geodéziai ismeretek azonban nem lehettek egészen pontosak, mert az alagút úgy járt, mint az egykori Marx téri felüljáró a Nyugatinál Budapesten: a közepe nem ért össze pontosan, így egy kis kanyar van a likban.

A luk után lefelé vezet az út, elhagyott pincék, villatelkek mellett. A vidék azonban nem lakatlan. Vannak, akik más lehetőség híján a pincébe költöztek. Sajnos nemrégiben haláleset is történt: egy idős asszony halt meg kihűlés következtében. Hiába jött érte a mentőhelikopter, már nem tudtak segíteni rajta. Nemrégiben leégett egy másik alkalmi hajlék is; a szegénysorsú lakóért összefogott a közösség, próbálnak segíteni neki, pótolni az odaveszett használati tárgyakat.

A tisztáson meglepetés. Ami egykor rét volt, ősgyep, ott most őszi búza sarjad. Beszántották a földet, a patakparton végig földmérők jelzései. A megmaradt gyepszakaszon is. Az új földesuraknak fontos a bevétel (meg a föld alapú EU-s támogatás, ami gyepre nem jár ). Az út is beszántva, mezsgye nyista. A vetést nem tapossuk, az utolsó barázda mellett, a patakparton, süppedős terepen bandukolunk. Az ott egy középkori falu maradványa, mutatja kísérőm, és kicsit távolabb még egyet mutat. Odébb a Tömlöc-hegy, ahol a régészek az 1930-as években ókeresztény kápolnát és temetőt tártak fel. 

A triccianai római tárgyak egy része a Nemzeti Múzeumban, más része a keszthelyi Balaton Múzeum kőtárában található. Fülbevalók, pohár, Péter, Pál és Timóteus apostolokat filozófusként ábrázoló ládikaveret. A barbár betörések miatt Tricciana 430 körül eshetett el, a romanizált lakosságot Siscia, a mai horvátországi Sziszek környékére, Pannonia Media más néven Pannonia Savia vagy Pannonia Ripariensis területére költöztették.

Márciusban újra túra?

Elhaladunk a domb mellett, ahonnan az eső még ma is római cserépdarabokat szokott kimosni, ahol fémkeresővel próbálkoznak fiatalok. A köd teljesen feloszlott, három óra körül kisüt a nap, ragyog a táj. A betyárbarlangba már nem megyünk fel, négy kilométer az út vissza, bármi történhet, nehogy ránk esteledjen, mert a késő őszi erdőn az nem kellemes. A keresztúttól visszafordulunk, onnan nagyjából egyenesben vagyunk, a Jaba partján haladunk folyásirányban. Valahol jobbra a hegyen volt az a római őrtorony, amiről az egész vidéket be lehetett látni, de már csak a nyoma van. 

Lépdelünk a császári nyomdokokon, már csak két millarium (2-szer 1481 méter) az út római mércével az Ürümajorig, ami szintén régészetileg fontos terület. Telik az idő, lépés, lépés után. Nem szokta a szövegmunkás a gyaloglást, állapítom meg, és megint fogadalmat teszek, hogy gyakrabban gyalogolok. 

 
Fotó: A szerző felvétele

Kidobott sírkövet találunk, fekete diót, miniatűr gombát, szarvasnyomot, vaddisznódagonyát, őzbogyókat. Tanyákat látunk. Aztán elérünk Ürümajorba, elhaladunk a juhász kutyái és egy erődített rancs szögesdrótos-áramos kerítése, biztonsági kamerái és sok „Idegeneknek belépni tilos,” „Magánterület, átjárni tilos” táblája mellett. Innen már csak egy kilométer az első utca. Lehetne sokkal rövidíteni az autóig, de arrafelé is lekerített magának valaki egy területet, kerítést mászni pedig nem célszerű. Búcsúzunk lassan, már aszfaltos úton haladunk, a faluvégi lelakatolt játszótér előtt (mert nincs pénz fenntartani). Márton nap van. És az út végén átmennek előttünk a libák. Csak bámulok.

Jöjjek máskor is, mondja kísérőm

Ígéretet kaptam, hogy ha igény volna rá és az idő engedi, március idusán délelőtt 10-kor találkozunk a Görbe Tök nevű kocsmánál és átmegyünk Lullára vagy Balatonendrédre vagy Bálványosra az erdei utakon. Mert gyalogolni maga a szabadság. Szinte el is felfelejtettük már, hogy a szomszéd településre az apostolok lován is át lehet menni.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk