Gyarapszik a tesó – Félmilliárdos bevétel Mészáros Lőrinc öccsénél

  • narancs.hu
  • 2014. június 23.

Kis-Magyarország

Nemcsak trafikot és földet nyert a kormányváltás után Mészáros János felcsúti fideszes képviselő, de legnagyobb cége is megtáltosodott tavaly. Jó, a többi vállalkozása sem panaszkodhat.

Szépen felfutott a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc öccsének vállalkozása az alapítás óta eltelt négy évben. Mészáros János – aki bátyjához hasonlóan szintén a kormánypárt színeiben képviselő Felcsúton – még 2010 novemberében hozta létre Agro-Felcsút nevű vállalkozását. Az Opten információi szerint az Agro-Felcsút (egyebek mellett) gépjármű-, illetve alkatrész-kereskedelemmel, zöldség- és gyümölcsforgalmazással, kiskereskedelemmel, italszolgáltatással és vendéglátással kezdett foglalkozni. A cég megalapítás után egyből repülőstartot is vett: 2011-ben máris 155 millió, 2012-ben már 277 millió, tavaly pedig 407 millió forint árbevételt könyvelhetett el. Ennek megfelelően az adózott eredmény is szépen nőtt: ez 2011-ben 7,8 millió, 2012-ben 9,1 millió, míg tavaly már 33,9 millió forintot jelentett. A cég egyébként a Puskás Akadémia támogatói közt van számon tartva.

A felcsúti stadion megnyitóján

A felcsúti stadion megnyitóján Mészáros Lőrinc - Jánosról nem találtunk képet

Fotó: MTI

Mészáros János másik cégénél, a Pegazus Trade-nél arányaiban még ennél is nagyobb növekedés történt 2013-ban. Mert bár az 1993-ban alapított cég 2011-ben és 2012-ben nulla forint árbevételt könyvelhetett el, tavaly ez az adat már 41,8 millió forint volt. A cég számos tevékenységet végez: kiskereskedelem, szerelés, dohányáru-kiskereskedelem stb. Mészáros János harmadik cége, a J+D 98 Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság  enyhe csökkenést mutat: 2011-ben 55,7 millió, 2012-ben 46 millió, míg tavaly „már csak” 41,4 milliós bevételt produkált. Azaz a három cég, amely Mészáros Jánoshoz tartozik, 2013-ban majdnem félmilliárdos bevételt termelt: összesen több mint nettó 490 milliós árbevételt könyvelhettek el. (Azt egyelőre nem tudni, hogy ebből mennyi pénz származik állami forrásból. Hogy valamennyi igen, az e feljelentés alapján okkal feltételezhető.)

Ezt olvasta már?

– Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozata

– Ellenzék alakult a faluban

Interjú a korábbi polgármesterrel

Interjú Ferenczi Krisztinával

Korábbi cikkünkben megírtuk: Mészáros János szerencsésen pályázott a trafikkoncessziókra, mivel ő „öt, felesége egy elnyert trafikkoncesszióval dicsekedhet. Ők sem a világvégén, hanem Budapest környéki, valamint a szegedi és kecskeméti Auchanban nyithattak üzletet”. (Akárcsak a település alpolgármestere, Mészáros László és családja.)

Ezenkívül a földpályázatokon (korábbi cikkünk erről itt olvasható) is jól szerepelt az öcs: Mészáros János is kapott földet 94, illetve 139 hektár erejéig. A Blikk azt írta novemberben: Mészáros Lőrincék cége, a Búzakalász 66 Kft. idén az első fél évben 30 millió forint területalapú támogatást kasszírozott, testvére 6,5 milliót, felesége pedig 2,8 millió forintot kapott fél évre a földekért a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kimutatásai szerint. A földpályázatok szubjektív elbírálásáról a Hír24 írt cikket. Ebben kielemzik Mészáros János váli „győzelmét” is: itt ugyanis a három indulóé közül Mészáros János pályázata objektív szempontok alapján a legkevesebb pontszámot kapta.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.