Ha a járdán sétálsz, az a baj - Tengernyi bírság és börtön szabálysértésért

Egyeseket több tízezer forintra bírságolhatnak olyan szabálysértésekért, amelyekért másokat sosem vonnak felelősségre. Aki nem tud fizetni, börtönbe is kerülhet. A szabálysértési törvény módosításáért évek óta küzdenek jogvédők. Eddig hiába.

Civil szervezetek, jogvédők és néhány ellenzéki politikus évek óta próbálja felhívni a figyelmet a 2012-ben életbe lépett új szabálysértési törvény abszurd elemeire. A kormány néhány kivételtől eltekintve rájuk sem hederít, így a „szabálysértésipar” tovább üzemel. A törvény ráadásul lehetőséget ad az eljáró hatóságnak arra, hogy mérlegeljen a bírság kiszabásakor, és így gyakran előfordulnak diszkriminatív döntések.

Most több szervezet újra elővette a témát: a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Ro­ma Sajtóközpont (RSK), a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Utcajogász együtt indított több hónaposra tervezett médiakampányt a szerintük értelmetlen és pazarló szabálysértési jogszabályok megváltoztatásáért.

A társadalmi veszélyességük alapján enyhébb mértékű jogellenes cselekményeket büntető szabálysértési előírásokat összefoglaló törvény olyan magatartásokat és élethelyzeteket is tilt, amelyekre a jog nem adhat megoldást: például a hajléktalanokat büntethetik azért, mert nincs otthonuk, vagy azért, mert közterületen kéregetnek.

A törvény megnevez olyan magatartásformákat is, amelyeket legitim tiltani és szankcionálni, azonban a jogszabályhalmaz aránytalanul súlyos büntetéseket helyez kilátásba. Nincs garancia arra sem, hogy a hatóságok azonos szempontokat mérlegelve alkalmazzák a szabályokat, és ne éljenek vissza a hatalmukkal. Vannak továbbá olyan jogintézmények (például a közérdekű munka), amelyek a szabályozás hibái miatt nem tudnak jól működni a gyakorlatban. Hihetetlen mennyiségű energiát és pénzt emészt fel a rendszer fenntartása, miközben a hatékonysága alacsony: például az elzárásnak semmilyen visszatartó ereje nincs akkor, amikor a hajléktalant tizedszer viszik a börtönbe, mert sosincs pénze kifizetni a rá kirótt bírságot.

Rászálltak a romákra?

„Évek óta járjuk az északkeleti országrészt, ahol egyértelműen tapasztaljuk, hogy a cigánytelepi romákat – elsősorban a kistelepüléseken, bár Miskolcon is történt ilyen – azzal is próbálják sakkban tartani a hatóságok, hogy apró, látszólag teljesen ártalmatlan dolgokért szabálysértési bírságokat szabnak ki rájuk. Olyanokért, amelyekért engem, szőke hajú és világos bőrű nőt szinte biztosan nem vennének elő” – nyilatkozott lapunknak Jovánovics Eszter. A TASZ romaprogramjának vezetője szerint a rendőrök sokszor a cigánytelepek szélén várják a gyalog vagy kerékpárral közlekedőket, és bármiért képesek bírságolni őket. Volt, amikor azért kaptak el valakit, mert nem a zebrán ment át az úttest egyik oldaláról a másikra – de a közelben egyáltalán nem volt gyalogosoknak kijelölt átkelőhely.

A nagy fogás

Fotó: Balázs Attila / MTI

A TASZ közölte azt a történetet, amikor a rendőrök azért bírságoltak meg egy értelmi fogyatékos fiút az északkeleti országrész egyik kistelepülésén, mert nem a járdán gyalogolt. A tízezer forintos bírságot be is kellett fizetni, noha ott, ahol a fiú sétált, nincs kiépített járda, csak egy kitaposott csapás a kerítések mellett. Az RSK is évek óta gyűjti a megdöbbentő szabálysértési eseteket; például egy vidéki roma az út szélén tolta a kézikocsiját, amikor egy rendőrjárőr felszólította, hogy menjen fel a járdára; aztán nem sokkal később egy másik rendőr azért büntette meg, mert a járdán ment a kézikocsival; kisvártatva ismét megbüntették, mert a kocsijával az úton közlekedett. Egy biciklis azért kapott 35 ezres bírságot, mert nem jelezte karjelzéssel a haladási irányt, és elkerülte a figyelmét egy stoptábla is. Csakhogy a férfi a kerékpárt tolta. Nehezen fejthető meg, hogy mi értelme volt 15 ezer forinttal büntetni azt az értelmi fogyatékos fiút, aki az utcán énekelt, s az is furcsa, hogy miért kellett igazoltatni a saját udvarán üldögélő férfit, majd megbüntetni 10 ezer forintra, mert el volt repedve a személyi igazolványa. Ráadásul néhány nappal később visszamentek az egyenruhások, és újabb 10 ezres bírságot szabtak ki, mert még nem volt meg az új okmány. Gyakran bírságolnak utcalányokat is úgy, hogy az indok nem a tiltott prostitúció, hanem valamilyen köztisztasági vagy közúti szabálysértés (zsebkendő vagy csikk eldobása, láthatósági mellény hiánya, kilépés az úttestre).

Jovánovics Eszter szerint a bírságolási gyakorlatban két esetkört lehet megállapítani: az egyik, amikor egyértelmű, hogy nem áll meg formálisan a jogsértés. Többnyire persze történik valamilyen szabálysértés, de az általában a legcsekélyebb mértékben sem veszélyes a társadalomra, nem indokolt bírságot kiszabni, és a törvény szerint is lehetőség volna a figyelmeztetésre. Bizonyos helyeken emberek egy csoportjával szemben mégis a lehető legszigorúbban jár el a rendőrség; nehezen megfogható formája ez a diszkriminációnak, hiszen a hatóságok hivatkozhatnak az elkövetett szabálysértésre. A romaprogram-vezető szerint a diszkrimináció ott kezdődik, amikor a rendőrség kiválasztja, hogy kivel szemben intézkedik. Ez az ún. etnikai profilalkotás nem csupán Magyarországon, hanem a nyugati országokban is előfordul, ahol már számos alkalommal kimondta a bíróság, hogy jogsértő gyakorlat.

Az intézkedések diszkriminatív jellegét nehéz bizonyítani, ennek ellenére hazánkban is előfordult, hogy teljesen vagy részben bebizonyosodott: a rendőrök a romákra utaztak. A Magyar Helsinki Bizottság négy éve vetette fel, hogy Rimócon a rendőrök bírságolási gyakorlata diszkriminatív lehet, miután a helyi önkormányzat jegyzőjének feltűnt: a szabálysértési bírságok szinte csak a cigánytelepen élőket sújtják. A kikért adatokból kiderült, hogy a megbírságoltak 97,2 százaléka volt roma, s az esetek többségében a kerékpárok hiányos felszereltsége miatt történt intézkedés. Az ügy végén a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vállalta, hogy érzékenyítő kurzusra küld legalább 20 rendőrt a kistérségből, és a következő két év biciklis bírságainak dokumentumait bemutatja az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak. A gyöngyöspatai romák vegzálása miatt a TASZ indított pert; az elsőfokú ítélet szerint a rendőrség bírságolási gyakorlata 2011. május elseje és november vége között kirívóan aránytalan volt a romákkal szemben. A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a közelmúltban viszont megváltoztatta az ítéletet, és elutasította a jogvédő szervezet keresetét. A felülvizsgálati kérelem után az ügy­nek még nincs vége.

A Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatói anyagában olvasható, hogy egy amerikai állampolgár egy budapesti üzletben beleharapott egy kakaós csigába, amit a pénztárnál ki akart fizetni. Ezt meg is tette, de feljelentették. A rendőrök bevitték, ügyét gyorsított eljárásban tárgyalták, de nem értette a kirendelt tolmácsot. A továbbiakban védő képviselte, az eljárás figyelmeztetéssel zárult. Ha nem állítják elő, az állam megspórol magának 127 ezer forintot. Piliscsabán egy férfinak kiesett a zsebéből a zsebkendő, a rendőrök észrevették, felvetették vele, és 50 ezer forintra megbírságolták. Nem volt pénze rendezni a büntetést, így 10 nap börtön lett a dolog vége.

 

Súlyos esetek

Tavaly a szabálysértési eljárások száma a 700 ezret is átlépte, több ezren kaptak elzárást azért, mert kifizetni nem tudták vagy nem akarták – az utóbbi a ritkább – a rájuk rótt bírságot. Börtönbe a legtöbb esetben nem azok kerülnek, akik a legsúlyosabb szabálysértéseket követték el, hanem a szegények és alacsony érdekérvényesítő képességűek. A büntetés-végrehajtó intézetek tele vannak romákkal, szexmunkásokkal, hajléktalanokkal és olyanokkal, akik a hiányos tájékoztatás miatt nem ismerték a pontos eljárásrendet.

„Nem gondoljuk azt, hogy olykor ne lenne indokolt az elzárás, de sok esetben lennének enyhébb, ráadásul hatékonyabb és olcsóbb módszerek arra, hogy a szabályszegők feleljenek a mulasztásokért” – hangsúlyozta lapunknak Kazai Viktor Zoltán. A Magyar Helsinki Bizottság munkatársa szerint a hazai büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságát indokolatlanul növelik a szabálysértési eljárás miatt oda elhelyezett emberek, akik sokszor közel sem megfelelő körülmények között kénytelenek leülni a pénzbírságot. Kazai elmondta, hogy a börtönökben tett látogatásaik során sok olyan fogvatartottal is találkoztak, akik nem értették, miért kerültek be, meddig lesznek ott, és hogyan kerülhették volna el, hogy idáig fajuljon az ügyük. Az 5 ezer forintos bírságot leülők esetében az eljárási rend az, hogy a börtönök az elkövetőt befogadják, az átesik a teljes procedúrán, de a zárkába csak néhány órára kerül be, hiszen még aznap mehet is haza. Ilyenkor a büntetés-végrehajtási intézet az étkezésről sem gondoskodik mindig; a procedúra végén adnak egy 1000 forintos utazási utalványt a fogvatartottnak, hogy el tudjon jutni az otthonáig. Feleslegesen sok adminisztráció és költség ez az államnak ahhoz képest, hogy mekkora büntetésről van szó.

Ledolgoznák – de hogyan?

Sok állampolgár azt sem tudja, hogy milyen eljárás során váltható át a pénzbírság közérdekű munkára, mert az ezekről szóló tájékoztató anyagok nehezen érthetők, az ügyintézés pedig sokszor akadályokba ütközik – jellemző, hogy tavaly a kétezret sem érte el azon büntetések száma, amelyeket végül ledolgozhattak. Nem csoda, mert erről a lehetőségről a megbírságolt emberek onnan tudhatnak csak, hogy a csekk hátoldalán néhány mondatban szerepel e lehetőség. „Választása esetén a helyszíni bírságot közérdekű munkával megválthatja, melynek érdekében az állami foglalkoztatási szervnél (munkaügyi központnál) legkésőbb a befizetésre nyitva álló 30 napot követő 3 munkanapon belül kell jelentkeznie.” De sokan azt sem tudják, hogy miben más a közmunka és a közérdekű munka, több olyan esetről is tudomást szereztünk, amikor az illető bement a települési önkormányzathoz, hogy szeretne közmunkára jelentkezni, de elhajtották. Ők pedig ezt úgy értelmezték, hogy nem engedik meg nekik a bírság átváltását, ezért annyiban hagyták az egészet, és végül épp emiatt kerültek börtönbe.

A jogvédők nem azt szorgalmazzák, hogy ne legyenek következményei a szabálysértéseknek, csak pontosabb és következetesebb eljárási rendszert javasolnak. Különösen a gyenge érdekérvényesítő képességűek esetében – ide tartoznak a fiatalkorúak is – lenne fontos, hogy a szabálysértési elzárást csak végső esetben alkalmazzák a kisebb horderejű szabálysértésekkor, de érdemes lenne megfontolni azt is, hogy egyes szabálysértéseknél kizárják ennek a lehetőségét. A büntetés-végrehajtási intézetek terheit is csökkentené, ha többen kapnának lehetőséget a közérdekű munkára, ráadásul ez sokkal olcsóbb lenne az államnak – becslések szerint egy ember egynapi fogva tartása nagyjából 8 ezer adóforintba kerül.

A civil szervezetek és a jogvédők az újabb kezdeményezés során ismét átvilágítják a törvényt, a kifogásolható pontokról ismét kap egy szakmai anyagot az állam, de a civilek mérlegelik annak lehetőségét is, hogy Alkotmánybírósághoz és nemzetközi bírósághoz forduljanak, ha a kormány nem tesz érdemi lépéseket.

Érdeklődtünk az Igazságügyi Minisztériumnál, hogy fontolóra veszik-e a civil és jogvédő szervezetek javaslatait, ám nem kaptunk választ. A Belügyminisztérium bőbeszédűbb volt: közölték, hogy nem rögzítenek és nem kezelnek nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó adatokat, és nem is tudnak olyan esetekről, hogy a helyi kisebbség kárára szabnának ki túlzónak tűnő bírságokat a rendőrök. A rendőrség ugyanakkor folyamatosan nyomon követi, hogy érvényesül-e a diszkriminációmentes eljárás követelménye. A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek valóban túlzsúfoltak – átlagos telítettségük 131 százalékos, az elhelyezhető létszám 13 770, a jelenleg fogva tartottak száma pedig 18 ezer körül mozog –, de ez nem a szabálysértési bírságukat elzárással töltők miatt van így, az ő számuk nagyon csekély az összes fogvatartottéhoz képest.

Hogyan lehet a bírságból börtön?

Ha szabálysértés miatt elkapnak valakit, aki el is ismeri azt, helyszíni bírságot szabhatnak ki rá. A büntetendő szabálysértések köre tág: közlekedési kihágások, magánlaksértés, rendzavarás, garázdaság, tiltott prostitúció, de a törvény ide sorolja a zaklatást, a koldulást, a tiltott vadászati és halászati tevékenységet. Pórul járhat az a szülő is, akinek a gyermeke a tankötelezettsége ellenére sem jár iskolába. A bírság általában 5 és 50 ezer forint közötti; olykor lehet több 50 ezernél is, például ha hat hónapon belül nem az első szabálysértés (a felső határ 70 ezer).

Ha nincs helyszíni eljárás, akkor feljelentésre indul a procedúra, s a vége lehet éppen pénzbüntetés is, de a felső határ így már 300 ezer forint. Ha 30 napon belül nem sikerül befizetni a bírságot, akkor le kell ülni, vagy le lehet dolgozni. Az elzárás tarifája napi 5 ezer forint, és ugyanennyit vonnak le a bírság összegéből napi 6 óra közérdekű munka után. Elzárást csak bíróság szabhat ki, a mértéke maximum 60 nap lehet. A büntetési módok közé tartozik még a figyelmeztetés, az elkobzás, egyes közlekedési szabálysértéseknél a járművezetéstől történő eltiltás vagy a kitiltás (például sportesemény helyszínéről).

Ha hat hónapon belül már a harmadik szabálysértését követi el valaki, a büntetése jelentősen megugrik: az elzárás lehet akár 90 napos is, a pénzbírság pedig 450 ezer forint. Ha valaki fiatalkorú (14 és 18 év közötti), csak akkor kaphat pénzbírságot, ha vállalja a megfizetését; az elzárás legfeljebb 30 nap lehet, közérdekű munkát pedig csak 16 éven felüli vállalhat.

 

A norma szorításában?

Több, lapunknak név nélkül nyilatkozó rendőr közül senki sem állította egyértelműen, hogy tömegével lennének olyan kollégáik, akik rászálltak a romákra, és rendszeresen értelmetlen bírságokkal sújtanák őket. Egy Heves megyei egyenruhás azt mesélte, hogy tudja, a kapitányságnál van olyan munkatársa, aki otthonosan mozog a Betyársereg köreiben, de ettől még nem bizonyítható, hogy „a cigányokra utaz­na”. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy általában tényleg történik valamilyen szabálysértés, így nehéz a bírságolás mögött rasszista szándékokat feltételezni. A főváros egyik elit környékén is
jár­őröző rendőr azt mesélte, hogy külön bírságolniuk nem kellett ugyan a cigányokat,
de „ha egy is megjelent a kerületben, már zavartuk is el”.

A rendőrök figyelmeztettek arra is, hogy számos, elsőre értelmetlennek és túlzónak tűnő büntetést azért róhatnak ki, mert bár sehol sincs kimondva, de a járőrökkel szemben van egy ilyen elvárás. „Konkrét darabszámot nyilvánvalóan nagyon ritkán adtak meg, de volt rá példa. A jelmondat a következő volt: Nincs statisztikai szemlélet, de ne krumplival gyertek be! A krumpli azt jelentette a beszámoltatásnál, hogy nem volt érdemi intézkedés, például helyszíni bírság és feljelentés” – mesélte az egyik rendőr. Társa is hasonlóról számolt be: egy nagyszabású országos ellenőrzési akció során – amikor a lakosság szubjektív biztonságérzetének a növelése volt a cél – furcsa utasítást kaptak. „Nekem a szubjektív biztonságérzet azt a rendőri munkát jelenti, amikor jelen vagyok, s az állampolgárok bizalommal fordulhatnak hozzám mint hivatásos személyhez. Ezen a napon, mivel elvileg nincs statisztikai szemlélet, a szabálytalankodókat szóbeli figyelmeztetésben részesítettem. A szolgálat végezte előtt beszámoltatott az akció parancsnoka, ekkor tudattam vele, hogy figyelmeztetések voltak, bírságot nem adtam, és feljelenteni sem jelentettem fel senkit. A parancsnok idegesen közölte velem rádión, hogy nem vonulhatunk be az objektumba, csak akkor, ha fejenként leadunk legalább két-két darab helyszíni bírságot.”