Inkognitóban Lázárnál járt Mezőhegyesen Orbán Viktor

Kis-Magyarország

Úgy tudjuk, a kormányfő a feleségével látogatott el a tangazdaságba. Kérdésünkre a hírt Orbán sajtósa, Havasi Bertalan nem tagadta. 

Több, egymástól független helyi forrás arról tájékoztatta a Narancs.hu-t, hogy szombaton – a nyilvánosság teljes kizárásával, inkognitóban – Lázár János vendégeként Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságnál járt Orbán Viktor és felesége. 

„A Ménesbirtok központi épületében, amit mi csak 'nagyirodának' nevezünk, a franciáktól visszavásárolt vetőmagüzemben, a ménesnél, a tehenészetben és az új iskolában is járt szombaton Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó.

Lázár Jánossal, a gazdaság kormánybiztosával és feleségével együtt érkeztek, s több helyütt még a terepjáróból sem szálltak ki”

– mondta lapunknak az egyik mezőhegyesi informátor.

Ugyanezt erősítette meg egy másik helybéli is azzal a kiegészítéssel, hogy két terepjáró volt, ezek közül az egyik Lázár Land Roverje.

Az ügy gyorsan a közbeszéd tárgya lett a dél-békési kisvárosban, a helyi képviselő-testület egyik tagja, Kovács István a közösségi oldalán is írt. Kovács a posztjában azt is firtatta, amit sok helybeli is kérdez, miért nem értesítette a településvezetést, miért nem tisztelte meg a mezőhegyesieket Orbán Viktor azzal, hogy előre értesíti őket, hogy a városba látogat? 

 
Lázár János a Ménesbirtokon
 
Forrás: Facebook/Lázár János hivatalos oldala
 

Egy neve mellőzését kérő helyi értelmiségi azt mondta portálunknak, ez lett volna az elvárható minimum a kormányfő részéről, másrészt egy miniszterelnök hivatali ideje egyetlen pillanatában sem magánember. De különösen akkor nem, amikor egy állami tulajdonú gazdasági társaságot keres fel, mint amilyen a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság.  

Hétfő hajnalban Orbán lehetséges mezőhegyesi látogatásáról megkérdeztük a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát, Havasi Bertalant, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkárt és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt is. Azt tudakoltuk, helytálló-e ez az információ, amely szerint Orbán Viktor a múlt szombaton Mezőhegyesen jár? Azt is kérdeztük, ha igen, pontosan milyen céllal és miért nem volt (sajtó)nyilvános a rendezvény? Miért kellett titokban lebonyolítani a látogatást, úgy, hogy arról a Mezőhegyes település önkormányzata sem tudott?

Másfél nappal később a kormányfő sajtóügyeiért felelős Havasi Bertalan válaszolt megkeresésünkre. Azt írta, hogy

kérdéseinkkel forduljunk Lázár Jánoshoz, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztoshoz.

Ezt megtettük, de választ egyelőre nem kaptunk Lázártól. A közösségi oldalán több mint aktív hódmezővásárhelyi fideszes országgyűlési képviselő az elmúlt napokban nem tartotta fontosnak, hogy beszámoljon arról: kormánybiztosi működésének egyik helyszínén, Mezőhegyesen járt Orbán Viktor miniszterelnök és felesége. 

Az új vezérigazgató

A fentiekhez tartozik, hogy több forrásunk szerint Lévai Anikó és a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság 2019 novemberében kinevezett vezérigazgatója, Kovács Norbert rokonai egymásnak.

 
Kovács Norbert
 
Forrás: menesbirtok.hu

A közgazdász és nemzetközi agrár-közgazdasági szakértői végzettséggel rendelkező Kovács azok után került Szolnokról, az Agro-Várkony Kft. ügyvezetői posztjáról Mezőhegyesre, hogy a korábbi vezérigazgató, Pap István Tibor, Lázár János kiszemeltjeként a helyi Fidesz-jelölttel szemben 2019 októberében a dél-békési kisváros polgármestere lett.  

Mint arról korábban a Narancs.hu beszámolt, a helyiek félelmeivel szemben Papnak semmilyen kifogása nincs az állami kézben lévő Ménesbirtok alapítványi tulajdonba adásával

Fideszes alapítványi kiszervezés

Korábban megírtuk, hogy a hazai egyetemek nagy többségével párhuzamosan a parlamenti többség április 27-i döntésével egy közérdekű vagyonkezelő alapítványnak, a "Jövő Nemzedék Földje Alapítványnak" adta a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Kft.-t. Az erről szóló előterjesztést április elején adták be, 14 perccel azután, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a parlamenti irományok szerint március 31-én, szerdán 23 óra 40 perckor beadta a T. Háznak a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslatot. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság alapítványba adásáról szóló törvényt Áder János köztársasági elnök április 30-án alá is írta, és május 1-jén hatályba is lépett.

Nem másról, mint az ország egyik legértékesebb agráripari komplexumáról van szó, amely kiváló minőségű földeken termel. Magyarán állami tulajdonból fideszes érdekköröknek játsszák ki ezt a roppant fontos vagyonelemet is.

Több mint egy hónappal ezelőtt megírtuk, hogy bár megszületett a döntés, mégsem jegyezték még be a Jövő Nemzedéke Föld Alapítványt, amelynek a Ménesbirtokot átadják ingyen és bérmentve. Sőt, június második felében még az alapítvány bejegyzésének az eljárása sem kezdődött el.

Most újfent utánanéztünk az ügynek, és a bírósági iratok tanúsága szerint azóta sem történt semmi előrelépés. Ami azért érdekes, mert március végén-április elején a szokásos fideszes tempóban, rekordgyorsasággal tolták át ezt a jogszabályt is a törvényhozáson. Szakemberek szerint a Ménesbirtokot majdan működtető alapítvány bejegyzése és a kuratórium felállítása azért is késhet, mert ez a fajta kormányzati vagyonkimentés Brüsszel éles kritikáját váltotta ki. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet. De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.