Kecskemét: a tiltakozás piros-fehér szalagjai a színháznál és az egyetemnél

  • B. T.
  • 2020. szeptember 7.

Kis-Magyarország

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemmel vállaltak szolidaritást a hírös városban.

A független kecskeméti hírportál, a kecsup.hu Fb-oldalán hétfő este tette közzé azt a hírt és hozzá kapcsolódóan több fényképet, hogy Bács-Kiskun megyeszékhelyén az egyetemnél és a Katona József Színháznál piros-fehér szalagok jelentek meg.

Aligha félreérthető az üzenet. Kecskeméten többen ezzel az akcióval fejezik ki kiállásukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak több napja tartó tiltakozóakciója mellett. A hétfő este készült felvételek tanúsága szerint a piros-fehér szalagok éppúgy megjelentek a helyi egyetemi campus kerítésén, mint Katona József Színház bejáratánál és a névadó drámaíró szobrán is.

Katona József szobra és a piros-fehér csíkok

Katona József szobra és a piros-fehér csíkok

Fotó: kecsUP.hu

A kecsup.hu Fb-oldalán valaki kommentben azt írta: „Cseke most kap idegrohamot.” Azaz Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház vezetője, aki mind a Fidesz-kormányhoz, mind Vidnyánszky vezette Magyar Teátrumi Társulathoz (MTT) áll közel.

A tiltakozás jelképe az egyetemi campus kerítésén

A tiltakozás jelképe az egyetemi campus kerítésén

Fotó: kecsUP.hu

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.