Kihez köthető a Pusztaföldvár határában talált állati eredetű hulladék?

Kis-Magyarország

Két helyszínen nagyobb mennyiségben találtak állati eredetű hulladékot bejelentés alapján a Békés megyei Pusztaföldvár külterületén. A rendőrség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indított eljárást. A településen egyedül Sonkolyos Szabolcs fideszes polgármester foglalkozik vágással és húsfeldolgozással, de kérdéseinkre hosszú ideje nem válaszol.

 

Különös dolgokra lehettek figyelmesek azok a helyiek, akik február 29-én az esti órákban, majd március elején kicsit figyelmesebben szemlélték az eseményeket Pusztaföldváron, ezen az alig másfélezer lakosú, kissé eldugott Békés megyei községben. Rendőrök és állategészségügyi szakemberek jelentek meg az éj leple alatt, s több helyszínen kutakodtak. Portálunk kérdésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) megerősítette, hogy zöld számukra február végén közérdekű bejelentés érkezett, amelyet továbbítottak a területileg illetékes szervnek.

Ez nem lehetett más, mint a Nébih Békés megyei szerve, amely értesítette az orosházi járási állatorvost. A rendőrséggel kiegészülve ők érkeztek a helyszínre és a Narancs.hu információi szerint egy Pusztaföldvár külterületén lévő elhagyott tanyán nagyobb mennyiségű feldarabolt és romlott, bűzlő húst, míg egy másik helyen szabálytalanul elásott állati tetemeket találtak.

Kérdésünkre ezt a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette, azzal kiegészítve, hogy közérdekű bejelentés alapján intézkedtek, s ennek nyomán a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt rendeltek el nyomozást az ügyben. Megtudtuk, az eljárás során a válaszadás időpontjáig előállítás, őrizetbe vétel, gyanúsított kihallgatás nem történt. „A rendőrség vizsgálja, hogy a hulladék mely gazdasági társasághoz, illetve személy szerint kinek a tevékenységéhez köthető, kit terhelhet büntetőjogi felelősség” – áll a rendőrségi válaszban.

 
Fotó: Narancs.hu

Két héttel később, március közepén az iránt érdeklődtünk a romlott hús és állati tetemek elszállításával foglalkozó Greenpro Zrt.-nél, megfelel-e a valóságnak, hogy március 12-én Orosházán, a Győri Vilmos téren található húsüzletből lejárt határidejű és rossz minőségű húsokat szállítottak el. A cég adatvédelmi okok miatt annyit ismert el, hogy „az adott napon valóban végzett szolgáltatást Orosházán”. Ezt követően kerestük meg Sonkolyos Szabolcs (Fidesz-KDNP) pusztaföldvári polgármestert, akinek a tulajdonában van a Soni Hús Kft., s amelynek a térségben vágóhídja, húsfeldolgozója és húsboltja van. Azt kérdeztük tőle, hogy a felsorolt eseményekhez van-e bármi köze, s ha igen, pontosan mi. A viharsarki község első embere, egyben a húsos cég tulajdonosa választ ígért az egyszerű kérdésre, de utána mostanáig sem válaszolt. A teljes képhez hozzátartozik, hogy több száz millió forintos tartozásai miatt a tulajdonában lévő Soni Hús Kft. ellen a Gyulai Törvényszék hónapokkal ezelőtt felszámolási eljárást indított.

 
Fotó: Narancs.hu

Nem először írunk erről a cégről. Öt évvel ezelőtt a Nébih egy „horrorvideót” és sajtóközleményt tett közzé arról, hogy a pusztaföldvári vágóhídon milyen súlyos hiányosságokat és szabálytalanságokat találtak ellenőrzésük során. Ennek ellenére a húsüzem néhány nap múlva újraindulhatott.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

A kék ég felettünk

Jobb hangversenyt elképzelni sem tudtunk volna Kurtág György 100. születésnapján: a koncert nemcsak muzsikusokat, hanem mindenféle jelességeket és a széles közönséget is a Müpába vonzotta, megközelíthetővé tette Kurtág György életművét, miközben miniatűröket és nagyobb műveket, a pianínótól a nagyzenekarig mindent felsorakoztatott. Meg egy világsztárt.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.