Kínai vakcina miatt áll a bál Kübekházán

Kis-Magyarország

„Márkizajokkal bandázik” – rótta meg a főorvos a polgármestert, aki az orvosi kamarához fordul.

Harmincéves munkakapcsolat romlott meg Kübekházán amiatt, hogy a polgármester mást gondol a védőoltásról, mint egy orvos.

A Délmagyarország címlapján közölte csütörtökön, hogy Balla Beáta azonnali hatállyal felbontotta a kübekházi közfoglalkoztatottak foglalkozás-egészségügyi ellátásáról szóló szerződését, „és nem is újítja meg, amíg Molnár Róbert a település polgármestere”.

A csecsemő-gyermekgyógyászat, a háziorvostan és üzemorvostan főorvosa ezt a kübekháziak Facebook-oldalán jelentette be. Balla Beátát Molnár Róbert polgármesternek az a február 24-i levele háborította fel, amelyben a község vezetője megkérte a helyi háziorvost, Deák Enikőt, hogy a helyiek egészségének védelme érdekében körültekintően járjon el a kínai vakcina használatával kapcsolatban, mert virológusok azt mondták, gond lehet vele. Ezért csak azokat oltsa vele, akik írásban nyilatkoznak arról, hogy kérik.

 

KH-jelenti: 2021. 02. 24. 9:55 A POLGÁRMESTER A KÍNAI VAKCINÁVAL VALÓ OLTÁSSAL KAPCSOLATBAN ÍRT LEVELET A...

Közzétette: Kübekháza Hírszolgálat – 2021. február 24., szerda

Balla Beáta harminc éve áll kapcsolatban Kübekházával, néha helyettesítette is ottani kollégáját, amellett, hogy az önkormányzat foglalkozás-egészségügyi orvosa. Azt írta, azért nem tud elmenni szótlanul a polgármesteri levél mellett, mert szerinte politikai indíttatásból, indulatból született: „Önnek esküjéhez híven a települését óvnia, az ott élő embereket védelmeznie kell. Önnek nem választási lehetősége, hanem kötelessége betartani és betartatni a járványügyi feladatokat. Önnek nem feladata vakcinaelemzéseket végezni, még kevésbé virológusokra hivatkozni. Ön a község háziorvosa felé tett utasító hangnemű és bizonytalanság keltését szító levelével átlépett minden megengedhető etikai, emberi és vezetői határt. Ezzel a járványügyi védekezést hátráltatni nem más, mint aljas összeesküvés a józan ész, a biztonság és a magyar emberek ellen.

Ezt teszi a magyar kormány ellenzéke, és ilyen alapon ön is, mert elvesztette józan eszét, és a márkizajokkal bandázik”

– írta Balla Beáta.

A főorvos a Narancs.hu megkeresésére és kérdéseire nem kívánt válaszolni. Azt mondta, üzenete így is nagyobb nyilvánosságot kapott, mint amire számított.

Molnár Róbert

 
Molnár Róbert a magyar-román-szerb hármashatárnál.
Fotó: Szlavkovits Rita
 

„Nem utasítottam a doktornőnket, csak kértem, és azt gondolom, minden polgármesternek az a dolga, hogy a településén élőket védje” – nyilatkozta lapunknak a leveléről Molnár Róbert, aki megosztotta a közösségi oldalon a delmagyar.hu cikkét, azzal a megjegyzéssel, hogy munkája elismerésének tekinti, amikor az ügy kapcsán őt, a „sutyerák kübekházi polgármestert” is „legazemberezte" Bayer Zsolt, mert jó érzés egy klubba tartozni Nelson Mandelával és Ferenc pápával. – „Azt olvasom, hogy Kínában sem oltanak azzal a vakcinával 59 éves kor fölött, nálunk pedig igen, ilyenkor szerintem tényleg körültekintően kell eljárni. Csak azt szeretném, hogy ne haljon meg senki, és akiknek ez a dolguk, azok erre nagyon vigyázzanak.”

Azt gondolom, munkám elismerése az, ha Bayer Zsolt Nelson Mandela, Ferenc pápa, stb... után engem, a sutyerák kübeki...

Közzétette: Molnár Róbert – 2021. március 3., szerda

Molnár Róbert azt mondta, mivel Balla Beátának foglalkoztatás-egészségügyi szerződése, nem pedig háziorvosi szerződése van Kübekházával – ami tizenhárom közfoglalkoztatott ember üzemorvosi ellátását jelenti –, ellátatlanul nem marad a szerződésbontás nyomán senki. Meg fogják oldani ezt a feladatot a háziorvossal, aki idő közben szintén üzemorvos lett.

A polgármester az üzenet hangneme miatt az orvosi kamara etikai bizottságához fordul.

Azt, hogy ezután nem lesz semmilyen kapcsolatban egymással Kübekháza és Balla Beáta főorvos, azért nem lehet kijelenteni, mert a helyettesítési beosztás miatt bármikor előfordulhat ezután is, hogy Balla doktornőnek a község betegeit kell ellátnia. A háziorvosi ellátás és a vállalkozói alapon működő munkaegészségügyi ellátás két külön kategória.

Az idén ötvenéves Molnár egykor dolgozott Torgyán József kisgazda politikus mellett, 1998 és 2002 között a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője volt, 2002 óta, 19 éve polgármester Kübekházán, legutóbb, 2019-ben egyedüli jelölt volt. Hét könyvet írt, hívő keresztény, és tényleg jó a kapcsolata a szintén ellenzéki Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel:

Dr. Molnár Róbert Kübekháza polgármestere, akinek nagyon sokat köszönhetek a kampány alatt nyújtott sok segítségért,...

Közzétette: Márki-Zay Péter – 2018. február 27., kedd

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.