Kirúgták az újságírót, miután képviselőjelölt lett

  • narancs.hu
  • 2024. április 17.

Kis-Magyarország

A Mediaworks cáfolja, hogy indulása miatt bontottak volna szerződést a Vas Népe munkatársával, Tóth Judittal.

A Változás a Városért Egyesület képviselőjelöltje lesz Körmenden a június 9-i önkormányzati választáson Tóth Judit, akit a Vas Népe újságírójaként ismernek, és korábban Nívó-díjat is kapott. Tóthról most Patonay Imre, a szervezet polgármesterjelöltje írta meg a Facebookon, hogy szerződést bontott vele a megyei napilap – közli a nyugat.hu.

Elgondolkodtató és egyben megdöbbentő, hogy 2024-ben, a helyi önkormányzati választások időszakában azonnali hatállyal megszüntetik a munkaviszonyát a Vas Népénél Nívó-díjas újságírónak, Tóth Juditnak, aki – élve alkotmányos jogával – bejelentette, hogy egy civil szervezet képviselő-jelöltjeként indul a júniusi választáson” – írja Patonay Imre. 

A polgármesterjelölt szerint már korábban lehetett tudni, hogy ez bekövetkezik. Az egyesület támogatja a jelöltet, aki indulni fog a választáson. Ugyanakkor Patonay azt is bejelentette, élni fognak a jogorvoslat lehetőségével, mert jogellenesnek tartják a munkaviszony megszüntetését.

A Vas Népét (is) kiadó Mediaworks Hungary a napilap oldalán közleményben cálfolja, hogy azért bontottak volna szerződést Tóth Judittal, mert jelölt lett: „a felmondásra azért került sor, mert Tóth Judit munkavállaló olyan magatartást tanúsított, amely a Munka Törvénykönyvébe ütközött. A munkavállaló Munka Törvénykönyvébe ütköző magatartását a Munkáltató bizonyítékokkal tudja alátámasztani” – fogalmaz a kiadóvállalat (ügyvédje).

Tóth Judit szerdán szintén közzé tett egy bejegyzést a Facebookon, arról, hogy megszűnt az állása, de nem ír arról, hogy miért:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.