Korrupcióinfó: „Eltűnt” egy uniós százmilliókból készült logisztikai központ Nógrádban!

  • Magyar Krisztián
  • 2016. május 26.

Kis-Magyarország

De inkább meg sem épült. Az NGM mindezt mégsem veszi tudomásul, miután kifizetett 837 millió forint támogatást egy olyan cégnek, amely még a tereprendezést sem fejezte be.

„A bátonyterenyei régió ipari és kereskedelmi tevékenysége rohamosan fejlődik, így szükség lehet egy olyan helyre, ahol vasúti-közúti rakodót fejlesztenének, ráadásul közel van a határ és mindent csak nem lehet a 21-es számú főúton szállítani” – így indokolta 2013-as pályázatában a ma már Ökogroup Zrt. néven működő Ökoenergia Hasznosító Beruházó Kft. azt, hogy a Nógrád megyei Bátonyterenyén miért érdemes építeni egy intermodális logisztikai központot. Csakhogy a projekttel több probléma is akad – ezekre Hadházy Ákos (LMP) hívta fel a figyelmet csütörtöki Korrupcióinfóján.

Hadházy Ákos

Hadházy Ákos

Fotó: MTI


A cég meggyőzte a magyar államot, hiszen a projektre 837 millió forint uniós támogatást kaptak a Gazdaságfejlesztési Operatív Programból (GOP). Az összesen 1,67 milliárd forint értékű beruházás során – az eredeti tervek szerint – fejlesztették volna az iparvágányt, kialakítottak volna egy oldalrakodóval egybeépített, daruzott raktárcsarnokot, egy burkolt rakodóteret, de épült volna iroda, szociális épület és porta is. A 21-es számú főúttól alig egy kilométerre megálmodott logisztikai központot kezdetben napi 500 tonna áru átrakodására tervezték, azonban ebből máig szinte semmi sem valósult meg: nincs kiépítve rakodóterület, de raktárnak sem látni nyomát. Mindez azért furcsa, mert az EU-s támogatást – legalábbis papíron – már felvette az Ökogroup, a hivatalos dokumentumok szerint a pénzzel elszámoltak, a projektet pedig teljesítettnek minősítette a GOP-s forrásokat kezelő Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ezt több mint 800 millió forintért?

Ezt több mint 800 millió forintért?

 

 

A számos kérdést felvető történettel kapcsolatban Hadházy Ákos elmondta, hogy a 2013 augusztusában benyújtott pályázatban még 2014-es befejezéssel kalkulált az Ökogroup elődje, de a tervezési és engedélyeztetési eljárás elhúzódása miatt végül 2015-ben kezdték el a kivitelezést, miközben a mai napig csak a tereprendezésig jutottak. Az LMP antikorrupciós szóvivője úgy tudja: időközben a beruházók – a hatóságok által már majdnem minden elemében elfogadott – terveket készítő irodával közölték, hogy szerintük a tervek rosszak, és nem azok alapján dolgoznak tovább. A tervezési díj jelentős részét ki sem fizették, újraterveztették a komplexumot, amely műszaki tartalma jóval csekélyebb lett annál, mint amelyre a támogatást elnyerték: az új változatban már nincsenek akkora rakodóterületek, hiányzik néhány daru is, és már nem intermodális logisztikai központról van szó, hanem csupán egy összeszerelő műhelyről.

Hadházy állítja: az Ökogroup Zrt. az új tervekre a mai napig sem szerzett be minden, a beruházáshoz szükséges engedélyt, így aztán végképp érthetetlen, hogy a meg sem épült logisztikai központra felvett pénzzel hogyan tudtak elszámolni. A kifizetés előtt minden bizonnyal nem volt helyszíni ellenőrzés, és a leadott iratokat sem a valós tartalmuk alapján ellenőrizhették a minisztériumban, hiszen a néhány tízmilliós tereprendezésből nem lehetett jogszerűen 837 millió forintos költséget kihozni.

Azt, hogy valami nincs rendben a beruházással, a pórul járt tervezők a közelmúltban többször is jelezték a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, de a tárca legutóbb idén januárban azt írta, hogy a pályázathoz kapcsolódó „szabálytalansági eljárást nem történt szabálytalanság megállapítással lezárta”. Végül a terveket készítő cég beperelte az Ökogroup Zrt.-t, a nyomozás jelenleg folyik, de Hadházy Ákos arról is tud, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is értesült már a szabálytalannak tűnő eljárásról. „Ha nem a saját szememmel látom, nehezen hittem volna el ezt a történetet, amely kapcsán két dologra tudok gondolni: vagy valaki eltüntette a kész beruházást a vasúti megállóval, a rakodóval és a raktárral együtt, vagy nem is építették meg, és úgy fizette ki a minisztérium a horribilis összegű támogatást. Nem tudom, melyik a hihetetlenebb” – mondta Hadházy.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.