Küszöbön a sztrájk – nincs megállapodás a Démásznál

  • Kohout Zoltán
  • 2013. október 3.

Kis-Magyarország

Akár már a napokban sztrájkot hirdethet az EDF Démászhoz tartozó dolgozói érdekvédelmi szervezet. Noha a cég a korábbinál kedvezőbb ajánlatot tett, a dolgozók továbbra is féltik állásaikat.

„Bár az EDF Démász nemrég az idei évre vonatkozóan kedvező ajánlatot tett alkalmazottai béremelésére, az ajánlat mégis elfogadhatatlan, mert az egyrészt nem a szakszervezettel egyeztetett módon született, másrészt már a közeljövőben a dolgozók helyzetének romlását okozhatja” – indokolta döntésüket a szakszervezet vezetője. Nagy Sándor szerint a Démász vezetése nem akar megállapodást. „Bár a mostani ajánlat kedvezőbb még annál is, amit a nyáron kipattant konfliktus előtt mi magunk követeltünk, valójában azért elfogadhatatlan, mert egy sor garanciát és a dolgozók jövőbeni helyzetét érintően kedvezőtlenebb, mint a szakszervezeti követelés” – tette hozzá.

Egy korábbi tüntetésen

Egy korábbi tüntetésen

Fotó: MTI

Az érdekvédelem szerint alapos okuk van rá, hogy további leépítésektől tartsanak, annak ellenére, hogy már így is komoly nehézséget okoz a munkaszervezésben a munka törvénykönyvében foglalt előírások, a munkavédelmi szabályok, a munkairányítási kérdések betartása. (Amint nemrég megírtuk, az utóbbi hónapokban csaknem kétszáz dolgozójától vált meg a dél-magyarországi áramszolgáltató, ami a szolgáltatás színvonalának romlását okozhatja.)

Bár Nagy Sándorék kaptak szóbeli ígéretet, hogy nem lesz több létszámleépítés, az alkalmazottak már nem hisznek a vezetésnek. „Idén is azt mondta a vezérigazgató egy munkavállalói fórumon, hogy nem terveznek jelentős létszámcsökkentést – abban az időben százfős leépítésről szólt a folyosói pletyka –, nem lesz tömeges racionalizálás, végül mégis több mint kétszáztíz dolgozót küldtek el. Emellett a villamosenergia-ellátás terén tapasztalatokkal nem rendelkező, más ipari ágazatból érkezett tárgyalópartnerrel kell folytatnunk az egyezkedést akár szakmai kérdésekről is. Sőt, a vállalatvezetés maga is megerősítette a minapi ultimátumában, hogy nélkülünk, egymaga fogja végrehajtani a bérintézkedéseket” – mondta a szakszervezeti vezető. Nagy Sándor hozzátette: a rendkívül lecsökkent létszám és az áramszolgáltatás biztonsága miatt nem könnyű feladat megszervezni a sztrájkot, de valószínű, hogy a bejelentést már a napokban megteszik az illetékes bíróságon.

Megkeresésünkre az EDF Démász arra hivatkozva, hogy a tárgyalások még folyamatban vannak, továbbra sem kívánta kommentálni a sztrájkfenyegetést.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.