Lemondott Jászberény DK-s alpolgármestere

Kis-Magyarország

Gedei József a tavaszi választás után egy nappal távozott volna, de a jobbikos polgármester hétfőn elfogadta a lemondását.

Jászberény polgármestere, Budai Lóránt a közösségi oldalán közölte a hírt, amit egyébként Gedei József a helyi rádióból tudott meg. Budai tájékoztatása szerint Gedei József 2021. december 21-én levélben lemondott alpolgármesteri tisztségéről az országgyűlési választásokat követő nappal. Hozzátette, egyeztetésüket követően úgy döntött, hogy a lemondást 2022. január 3-tól fogadja el.

A polgármester kifejtette, döntésének oka, hogy a város vezetésében nem akart hónapokig tartó tisztázatlan, bizonytalan helyzetet, valamint semmiképp sem szerette volna a város lakosságát megtéveszteni, a hivatal és az intézmények munkáját megnehezíteni.

Gedei József lapunk érdeklődésékre elmondta, hétfőn délután telefonhívást kapott a helyi rádiótól, és annyit kérdeztek tőle, olvasta-e. Visszakérdezett, hogy mit. Ekkor hívták fel figyelmét a polgármester közleményére. A DK politikusa a Narancs.hu-nak is megerősítette, hogy az április választásig tervezett posztján maradni és csak azt követően kívánt lemondani a tisztségről. Erről a képviselő-testületet is értesítette, illetve személyesen is elbeszélgetett Budaival. Ennek ellenére adta ki most a közleményt a polgármester, hogy akkor ne várjanak a választásokig, máris felállhat az alpolgármesteri székből Gedei.

A DK-s politikus lemondását két fő indokkal magyarázta. Egyrészt nem tudott azonosulni azzal,  ahogy a Malom-ügyet kezelte a Budai vezette város. Szerinte nem kellett volna a "saját lábuk alól kirúgni a széket", hiszen minden bizonnyal a kormányzat megsegítette volna a várost, mivel – ahogy fogalmazott - nagy valószínűséggel nem Jászberény hibájából fuccsolt be az építkezés. Így azonban, hogy a város felbontotta a szerződést, lehet, vissza kell majd fizetni a támogatást a kamatokkal együtt. A Malom-üggyel több alkalommal is foglalkozott lapunk, legutóbb ebben a cikkünben írtunk róla: 

Másrészt az ellenzéki összefogást tarthatatlannak minősítette. Gedei József ezzel összefüggésben elmondta, nem tud egyetérteni olyan kijelentéssel, mint amit Budai Lóránt tett, miszerint ki kell venni a Gyurcsány-kártyát Orbán paklijából. Nem tud úgy együtt dolgozni olyan emberrel, aki patás ördögnek festi le Gyurcsány Ferencet. Arról nem is beszélve, hogy Gedei szerint Budai Lóránt elfelejti, a DK hathatós támogatásával lehetett polgármester.

Megírtuk: Budai Lóránt Gedei József helyett azt a Kertész Ottót támogatta az ellenzéki előválasztáson, aki az MSZP színeiben indult. Ez egyáltalán nem tett jót a kapcsolatuknak. Kertész meg is nyerte a jászsági előválasztást.

Gedei József a továbbiakban önkormányzati képviselőként folytatja munkáját.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Címszereplők

  • Kiss Annamária

Az elmúlt évad során a Katona József Színházban is láthattuk Médeia drámáját (Bagossy Júlia rendezésében), de hogy ne menjünk messzire, a Jurányiban is futott a Czukor Balázs által színre vitt változat.

Feladatmegoldás

Az OSA Archívum nem először foglalkozik azzal, hogy a legnagyobb haláltábor hogyan él tovább a magyar történeti tudatban. (Auschwitzba 56 nap alatt 430 ezer vidéki magyar zsidót hurcoltak, és a tábor minden harmadik áldozata magyar volt.)

Ki a mi barátunk?

„Ha a határ kellő sűrűséggel átjárható, az megkönnyíti az emberek életét. Ha viszont nem, akkor ez természetesen nehézségeket okoz az ott élőknek, és elválasztja az embe­reket egymástól. Éppen ezért számunkra stratégiai kérdés az, hogy van-e elég határátkelési pont két ország között” – mondotta Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere kedden, a Veľký Horeš (Nagygéres) és a magyarországi Nagyrozvány közti rövid összekötő út átadó ünnepségén.

Mindent jól csináltunk

„A négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül” – ezt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója közölte azon a múlt heti sajtótájékoztatón, amelyen a szeptember 20-án történtekről számolt be.

Arcah végnapjai

Alighanem az örmény–azeri konfliktus utolsó felvonásához ­érkeztünk a múlt héten. Azerbajdzsán visszanyerte ellenőrzését Hegyi-Karabah, a területén lévő, örmény többségű, s az 1992–1994-es háború óta magát függetlennek tudó enklávé ­fölött. Lesz-e maradása az itt élő 120 ezer örménynek, hogyan tékozolta el utolsó szövetségesét a térségben Moszkva, és ­maradtak-e jó fiúk a történet végén?

Herszoni történet

A háború alatt Herszon lakosságának java része elmenekült, csak néhány tízezren maradtak és dacoltak a megszállókkal. Olena férje nem sokkal azután halt meg, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a várost.

Nicsak, ki hallgat?

„Ma Magyarországon, ahol az állami beruházások még mindig jelentős mértékűek, ahol kormány által támogatott hitelkonstrukciók működnek, ahol az adórendszer kevéssé stabil, ahol állami cégek hiteleket vesznek fel üzleti bankoktól; nos, egy ilyen gazdaságban elég tág tere van annak, hogy alkuk köttessenek a kormány és a bankok között.”

"Amióta az eszemet tudom, Orbán a miniszterelnök"

  • Dusza Erika

A TASZ a napokban osztotta ki az idei SZABAD-díjakat, a fiatalok kategóriában a jelöltek között volt az ADOM Diákmozgalom is. A szervezet 16 esztendős kommunikációs vezetőjével és borsodi koordinátorával, Merucza Tibor Alexszel a fiatalok közéleti aktivizmusáról, személyes indíttatásról, jövőképről beszélgettünk.

Új szelek

Érezhetően megélénkült a kádermozgás Dunakeszi és Göd térségében, miután nyáron igazságügyi miniszterré nevezték ki Tuzson Bence országgyűlési képviselőt. Dunakeszin bizonytalanná vált a kormánypárti polgármester újraindítása, a város fideszesei pedig közben Gödöt is „felügyelik”.

„Uram, nem csak fólia lesz itt”

Dolgozni jöhet, de munka után menjen vissza a szállására. Vásárolhat a boltban, de eszébe ne jusson körülnézni a falunapon! Akiknek van rá hatalmuk, úgy ­próbálják szabályozni a vendégmunkások életét, hogy ittlétük minél kevesebb ellenérzést váltson ki a ­helyiekből. Mégis akadnak letelepedők.