Pár óra alatt szembe fordult magával a fideszes polgármester az ingyenes közösségi közlekedés kérdésében

Kis-Magyarország

Porga Gyula délelőtt még nem támogatta azt a nem fideszes javaslatot, hogy a 14 év alattiak ingyen utazhassanak Veszprémben. Délután viszont bejelentette, hogy januárban mindenki ingyen használhatja a V-Busz járatait.

Nagyot fordult néhány óra alatt a világ Porga Gyula fideszes polgármesterrel Veszprémben az év végén. December 16-án délelőtt még amellett érvelt a képviselő-testület ülésén, miért nem tartja jó ötletnek, hogy megvizsgálják a 14 év alattiak ingyenes utazásának feltételeit. Délután viszont, amikor átadta az önkormányzati közlekedési cég vadonatúj flottáját, váratlanul bejelentette, januárban ingyenes lesz a közösségi közlekedés a városban mindenkinek.

Hogy a fideszes polgármester miért döntött és milyen megfontolások alapján az ingyenes közösségi közlekedés bevezetéséről, azóta se közölte. Erről sem előzetesen, sem utólag nem tájékoztatta a képviselőket, pedig a képviselő-testület aznapi ülésén erről is vitatkoztak. Hartmann Ferenc az MSZP-Párbeszéd-LMP frakciója nevében azzal a javaslattal állt elő, hogy

2022. szeptembertől a 14 év alatti veszprémi gyerekek ingyen utazhassanak a V-Busz helyi járatain.

A veszprémi MSZP elnöke azzal érvelt, hogy ennek köszönhetően ösztönözhetik a modern közösségi közlekedési eszközök használatát, csökkentve a város útjainak zsúfoltságát, zajterhelését. Hivatkozott arra, hogy több városban már bevezették az ingyenes utazást vagy kedvezményes szolgáltatásokat. A térítésmentes utazás indítását szeptembertől javasolta, addigra elkészülhetnek a különböző kalkulációkkal, előkészítő munkákkal, megjelölve a szükséges forrásigényt és lelőhelyét.

Porga Gyula kerek perec kijelentette: nem támogatja az indítványt. El is mondta, miért. Két út létezik: az egyik kedvezményeket ad, akár ingyenessé téve népszerűsíti a tömegközlekedést, a másik a szolgáltatások fejlesztésével éri el. A fideszes polgármesternek meggyőződése volt, az utóbbi a jobb út, Veszprém ezt választotta, ezért korszerűsíti a teljes infrastruktúrát.

„Nem ilyen-olyan kedvezményekkel szeretnénk rávenni a veszprémieket, hogy használják a közösségi közlekedést, hanem egy minőségi úton indultunk el.”

A fideszes polgármester azért sem támogatta délelőtt az ingyenes utazási javaslatot, mert úgy látta, a veszprémiek a minőségi szolgáltatásokra fogékonyak. Be is harangozta, délután átadják az új buszflotta első 10 darabját, jövőre pedig 15 jegykiadó automatát. A délutáni meglepetésébe nem avatta be a képviselőket, hogy érveivel szembefordulva, a rosszabbik utat járva, mégis ingyenes utazással fogja csábítani a veszprémieket a buszokra.

Porgát kérdeztük arról, az ingyenes utazás elrendeléséről kivel egyeztetett bejelentése előtt, készültek-e előzetes számítások, és mekkora bevételkiesést fog jelenteni a városnak. Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

A V-Busz egyik járműve

 
A V-Busz egyik járműve
Forrás: Facebook/V-Busz  

Nem csak a polgármester bejelentéséről, az ellenzék kezdeményezéséről sem történt előzetes egyeztetés. Katanics Sándor volt DK-s önkormányzati képviselőt is meglepte Hartmann kezdeményezése: „A mi frakciónk a rászorultsági alapot tartja fontosnak. Nem gondoljuk, hogy a busszal utazás ingyenessé tétele önmagában elegendő ahhoz, hogy ettől megoldódjon a városban a közutak túlterheltsége” – mondta a Narancs.hu-nak a Függetlenek-Szakszervezetek-Reformerek frakció helyi képviselője. Kérdésünkre hozzávetőleg 50 millió forintra becsülte a januári ingyenes utazás okozta bevételkiesést, megjegyezve, a költséghatékonyság eddig nem volt szempont a vállalatnál. „Olyan igényeket is teljesítenek, ami drága és kevesek számára teremt jobb feltételeket, máshol meg járatok maradnak ki, nem biztosítják a megfelelő méretű buszokat munkába járáshoz és a hazajutáshoz” – emlékeztetett. A képviselő szerint az elmúlt három évben olyan megbízhatatlan és rossz minőségű volt a szolgáltatás, ami miatt tömegesen kerestek más megoldást a veszprémiek, hogy időben beérjenek a munkahelyükre vagy eljussanak egyéb úticéljukhoz. „Elsősorban az utazóközönség igényeinek pontos megismerése, a valódi tömegigények teljesítése és a pontosság megteremtése növelhetné a bizalmat a szolgáltató iránt” - állapította meg. A polgármester lépését elfogadhatatlannak tartja, mert ötletszerűen, előzetes tervezés és a szabályzatok figyelmen kívül hagyása mellett döntött arról, hogyan és mire költsék el az adófizetők pénzét. 

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk