Megoldódni látszik Jászberényben a tömegközlekedés és a Malom-projekt ügye is

Kis-Magyarország

Két fontos ügyben hozott döntést a képviselő-testület Jászberényben szerdán. 

Pont került két fontos kérdésre Jászberény legutóbbi önkormányzati képviselő-testületi ülésén: bár korábban a képviselők nem szavazták meg a helyi tömegközlekedési szolgáltatásról szóló szerződés meghosszabbítását, most igen; illetve új és biztató fejezet nyílik a nagyon sok vitát kiváltó Malom-projekt megvalósítására. 

Mindkét kérdés nagy fontosságú volt, sokat vitáztak róla a testületben, és arra is volt példa, hogy el is maradt ezekkel kapcsolatos testületi ülés a Fidesz-frakció miatt.

A helyi tömegközlekedéssel kapcsolatban a vita a mostani ülésen főleg arról szólt, hogy miért nem vizsgáltak meg több alternatívát – ezt először a fideszes Bódis Béla tette szóvá, mondván több alternatívát is be lehetett volna vinni a javaslatba, hogy verseny legyen, sőt, szerinte ezt egy munkabizottság el is készítette, de ez már nem került a plénum elé. Budai Lóránt polgármester válaszában közölte, ha egy képviselő nem ért egyet a javaslattal, akkor élhet módosító indítvánnyal, de ez nem történt meg, illetve hiányolta a szakmai jellegű észrevételt – szerinte a város érdekei helyett egyesek azt nézik, hogy hogyan lehetne betartani a város vezetésének.

Tamás Zoltán Fidesz-frakcióvezető azt sérelmezte, hogy a fideszesek javaslatait nem építették be az anyagba, szerinte ugyanis az egész pályázat a Volánra van kiírva, és csak ablakon kidobott pénz egy 60-70 milliós szerződés, miközben nem biztos, hogy azzal a legjobb lehetőség jön létre. Előre jelezte, hogy a sok nyitott kérdés miatt tartózkodni fognak a szavazáskor, és csak egy részében támogatják az előterjesztést.

Balogh Béla alpolgármester szerint egy pályázatot csak úgy szabad kiírni, hogy semleges legyen. Persze vannak feltételek, de garancia kell rá, hogy olyan pályázó legyen, amely képes a színvonalat biztosítani. 

A volt DK-s alpolgármester, Gedei József, aki több ügyben is a Fidesszel állt már egy oldalon, most azt mondta, szerinte a javaslattal a testület további három évre fenntartja a jelenleg is alig elégséges buszos szolgáltatást Jászberényben, magas áron. Úgy vélte, volt szakmai alternatívája az előterjesztésnek, amelyet azonban a városvezetés szerinte leállított – ez az alternatíva saját buszok beszerzését javasolta volna, szerinte ezek jelentősen javíthatták volna a helyi közlekedés színvonalát és rugalmasan alkalmazkodhattak volna a változó igényekre.

Skultéti József ellenzéki képviselő azonban elmondta, hogy a jelenlegi körülmények között nem lehetett volna saját buszokat beszerezni, és Balogh Béla alpolgármester is úgy fogalmazott, hogy aki azt mondja, hogy van jobb megoldás, az nem ismeri a valóságot. Szerinte korábban ötletek voltak, de végül csak egy lehetőség maradt. 

Dobrán Gyula, a Mi hazánk képviselője úgy gondolta, ezt a javaslatot most át kell engedni, mert időközben a szerződés felmondható, de ne hagyják abba az ötletelést az esetleges jobb megoldás érdekében.

Végül 10 igen, egy nem (Gedei) és négy tartózkodással az előterjesztést elfogadták – a jászberényi testületben egyébként egy mi hazánkos, hét fideszes és Gedeivel együtt elvileg hét ellenzéki képviselő ül, vagyis három fideszes képviselő is megszavazta az előterjesztést. Így már jelen állás szerint nem áll fenn annak veszélye, hogy helyi tömegközlekedés nélkül maradhat Jászberény. A pályáztatás a képviselő-testületi döntés után indul. Az ajánlattételre 60 nap áll rendelkezésre, ez most nagyjából október 22., és november 18-at jelölték meg eredményhirdetésnek. A nyertesről a novemberi ülésen már dönthetnek is, várható szerződéskötés december közepére tehető.

A megyei önkormányzattal rendeződhet a Malom-ügy 

A szerdai ülésen ismét napirendre került a már többször megrágott és nagy vitákat kiváltott Malom-projekt ügye is. Erről a Narancs.hu többször cikkezett, a történet lényege, hogy az előző városvezetés által elkezdett, a Malom Kulturális Központ hasznosításával kapcsolatos beruházás jelenleg áll, mivel a Budai vezette önkormányzat kiszállt belőle, sőt feljelentést is tett a kivitelező ellen. Az ügy bíróságra került. 

Most egy olyan szándéknyilatkozat volt a vita tárgya, mely ahhoz szükséges, hogy az önkormányzat a megyei önkormányzattal karöltve, új tervek mentén folytassa a félbehagyott Malom-projektet, a megyei közgyűlés ugyanis már korábban vállalta, hogy jelentős összeggel támogatja a megvalósítást.

Budai Lóránt most azt kérte, hogy koncentráljanak az egyetértésre, és bár a fideszes Tamás Zoltán szóvá tette, hogy nem kellene a szőnyeg alá söpörni az elmúlt évek vitáit, mondván szerintük nincs lezárva pénzügyileg a projekt, mert a vélt milliárdos károkozásnak egyelőre nincs felelőse, ettől függetlenül jelezte, hogy a Fidesz-frakció biztosítja az elfogadáshoz szükséges szavazatokat. 

Gedei József bár támogatta az előterjesztést, de ismét ellenvetését fogalmazta meg, mondván egyetért a műszaki tartalommal, de szóvá tette, hogy nem kapott választ a kérdéseire a polgármestertől. 

Mint Budai Lóránt közösségi oldalán írta az ülést követően, a jászberényi képviselő-testület végül támogatta a szándéknyilatkozatot. Terveik szerint az ingatlan otthont ad majd a régóta felújításra szoruló épületben működő Palotásy János Zeneiskola AMI Jászberénynek, a kialakítandó nagyterem pedig városi rendezvényteremként is funkcionál majd – ezzel is bevételt termelve a városnak. A fejlesztéssel megvalósulhat az új épület Lehel Film-Színházzal való összeköttetése is. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk

„Engem untatnak a hagyományos elektromos gitárszólók”

  • Nagy István
Steve Stevens közreműködött filmzenékben, de a leginkább mégis Billy Idol szólógitárosaként ismerhetjük. A budapesti Billy Idol-koncert előtt mesélt nekünk együttműködésükről, a Top Gun Grammy-díjáról és sok minden másról.