„Baleset ért itt, a laktanyánál, 2018-ban. Mentem volna át az úton, de megcsillant előttem valami. Elrántottam a bicikli kormányát, mert üvegdarabnak látszott egy pillanatig. Mivel rámpán voltam, nem tudtam megmenteni az addigi lendületemet, elkezdtem visszafelé gurulni. Ha nincs ott a kerítés, semmi gond, esetleg leesem a bicikliről, ennyi. De ott volt, nekivágódtam. Két csigolyám bánta. Utána hónapokig, ahogy gyógyultam, nyolcvan centi magasságú térben mozogtam. Kúszni tudtam, féloldalasan. És közben végig azt a sörös dobozt láttam magam előtt, ami megzavart” – idézi fel meghatározó élményét Kalmár Zoltán a Hősök erdejében.
Utánad nyúl egy karom, és visszahúz
Az ötvenegy éves szentesi férfinak születésekor agyvérzése volt. Mindig nehezen mozgott, olykor ittasnak is nézték, nagyon kellemetlen élményei voltak. Nyugdíjügyintézőként dolgozott, aztán gyógymasszőr lett, angolból korrepetált diákokat. Egy időben tolmácsolt egy holland segélyszervezet Szentesen dolgozó aktivistájának, aki muzulmán. Zoltánra nagy hatással volt Mohamad, együtt imádkoztak – ő görögkeleti vallású –, és beszélgettek arról, miféle próbatétel az élet.
A segélyszervezettől a tolmácsolásért cserébe kapta 2006-ban az első háromkerekű biciklijét, amikor már a hagyományos bringával nem tudott mozogni. Most már két ilyen járműve van. Megérti azokat az embereket, akik beszélnek az autójukhoz, a tárgyaikhoz. Ő is nagy becsben tartja két speciális kerékpárját, nélkülük most már nem is tudna kimozdulni otthonról.
| ||
„Olyan volt, amikor az egyébként sem túl jó állapotom romlani kezdett, mint amikor egy óriás karom utánad nyúl hátulról, és visszahúz. Gyengülő izmok, növekvő reakcióidő. Nincs ezzel baj, tudod miért? Mert amióta nem tudok járni, legalább egyértelmű a helyzet. Meglátnak, és nincs félreértés. Azért szerettem biciklizni. Régen, még a kétkerekűvel is, mert az eltüntette a különbségeket. Ahogy egy idős ember beül egy új, szép autóba, és az körülveszi, burokként. Ezt éreztem én is. Most már ez nem megy, de nem baj. Nincs mit takargatni. A háromkerekűbe esetleg belelátják azt is, hogy szellemi fogyatékos vagyok, de már ez sem zavar, elhanyagolható sérelem ahhoz képest, ami azelőtt néha ért. Megesett, hogy a járásom miatt a biztonsági őr hátulról megfogott, és kivitt egy szórakozóhelyről. Az agyvérzésem lehet az oka annak, hogy máshogyan működik az idegrendszerem, mint a többi emberé, mindig is másképpen hatottak rám a környezeti ingerek. A balesetem óta különösen irritál az út mellett látott szemét, elvonja a figyelmemet, akadályoz az összpontosításban. Ezért állok meg és szedem föl. És azért, mert amikor helyreáll a rend, az nekem olyan lelki elégtétel, mintha letekernék hatvan-hetven kilométert” – mondja a Narancs.hu-nak a szentesi férfi.
Zoltán húsz-huszonöt kilométert gond nélkül megtesz most is. Szentesről átjár Csongrádra, és ki szokott menni a Szentest Kiskunfélegyházával összekötő útra is, bár ott nincs kerékpárút. Biciklikosarában van kézfertőtlenítő, szemetes zsák. Az összegyűjtött flakonokat, dobozokat, zacskókat elviszi a szelektív gyűjtőszigetekre, már azt is tudja, Csongrádon hol találja ezeket. A hulladéktelepen is megfordult már, ismerik az ott dolgozók.
„Hagyd a büdös picsába!”
„Amikor láthatósági mellényben szedem a szemetet, szolidaritást vállalok azokkal az emberekkel, akiknek ez a munkája. A mozgásom talán elgondolkodtatja azokat az egészséges embereket, akik eldobják a sörös dobozt. Legközelebb talán nem hajítják el, együttérzésből, mert látják, hogy azzal másnak milyen problémát okoznak. Azt is tudom, hogy sok ember ugyanúgy undorodik a szemetes gyöp látványától, szívesen követné a példámat, és nem a lustaság tartja vissza, hanem az a gondolat, hogy mit szólnak az emberek. Tényleg kapok megjegyzéseket, de ezeket el lehet viselni. Mondták már, hagyjam ezt a büdös picsába, nem az én dolgom. Rendben, de akkor meddig nézzem? Nemrég olyat mondott valaki, ugye, ezek a balliberálisok mennyi szemetet elszórnak?”– Zoltánt ezen azért megdöbbent.
| ||
Előfordult, hogy mászott föl a gát oldalán, szeméttel a kezében, megállt a rendőrautó odafönn. Igazoltatták, mert valaki beszólt, gyanúsnak találta, hogy valaki négykézláb megy fölfelé a gátoldalon, mintha rejtőzni akarna. Nem sokkal azelőtt fordult elő Csongrádon, hogy két nő miatt, akik a fodrásztól hazafelé menet kendővel takarták le a fejüket, szintén a rendőrséget riasztották, mert azt hitték róluk, illegális bevándorlók.
Megkérdezték tőle, minek söpröget a hídon ott, ahol a kerékpárok járnak, hiszen szemlátomást nincs üvegtörmelék. Akkor elmagyarázza, hogy az autók által fölvert apró kőszilánk is okozhat defektet. Ez vele például előfordult.
Közben persze rengeteg pozitív élménnyel is szembesül, aki lehajol a szemétért: „A hídon láttak gyerekek, ahogy söprögetek. Az egyiket megkértem, hogy segítsen: olyan helyen, ahová nem tudtam lemenni, volt egy sörös doboz. Fölhozta nekem, szemlátomást örömmel. Az egyik szentesi kerékpárút mellett kihelyeztek egy kukát, azután, hogy jó néhányszor láttak arra szemetet gyűjteni. A múltkor pedig azt láttam, hogy ott, ahol én is össze szoktam szedni a hulladékot, valaki gumikesztyűben átnézi a laktanya kerítésének tövét. Azt is látom, hogy ott, ahol korábban sok szemét volt, a gazdák most már jobban vigyáznak a tisztaságra. És amikor közzétettem, hogy szeretnék egy söprűt a Tisza-hídra, amivel dolgozhatnék, nem néztem meg a kommenteket, de utóbb láttam, olyan ember is akadt volna, aki söprűstül együtt kivisz oda, autóval.”
Söprögetés, fél kézzel kapaszkodva
A közízlés érezhetően változik, az emberek egyre gyakrabban hajolnak le, ez nem csak Zoltán meggyőződése. A közösségi szemétgyűjtő rendezvények mellett híre van az egyéni akcióknak is. Az algyői Gávelné Tóth Irén Algyő és Szeged között, a 47-es kerékpárútja mentén szokta összeszedni a szemetet.
Nemrég a Facebook Tápéiak nevű csoportjában egy út szélére dobott hűtő elszállításához keresett egy helybeli férfi önkéntes segítőtársat. Zoltánnak a Tisza-hídon át kell kelnie az úttesten; nagyon figyel a közlekedésre, hallja, ha Szentes felől gyorsít egy autó, és meghallja a motorosokat is, akiket inkább elenged. Egy gyorsító motoros hét másodperc alatt végig tud hasítani ezen a hídon.
| ||
„A söprögetés egy ideig nem ment, mert nehéz úgy, hogy az egyik kézzel közben kapaszkodni kell – magyarázza. – De aztán ráéreztem. Nemrég a szentesi tévében láttam egy videót: idős bácsi kaszál rajta. Nyilvánvaló, a testnek, az izomzatnak is van tapasztalata, mert az az idős ember úgy dolgozott, hogy csupa hatékonyság volt minden mozdulata. Ott egy milliméternyi rezdülés sem veszett kárba. Aztán odaadta a kaszát egy fiatalnak, és látszott a különbség. Nem kell görcsölni. Megtanultam.”
