Vidéki lájkfrász

Nem merik lájkolni a Narancsot

Kis-Magyarország

Vidéken élő szerzőink néhány apró történetet küldtek arról, hogy közeli vagy távoli ismerőseik milyen megfontolás alapján félnek lájkolni bizonyos honlapokat – köztük a miénket is.

Bod Tamás történetei

1. Egy, a könyvnap alkalmával rendezett Békés megyei író-olvasó találkozón lépett hozzám az egyik helyi középiskola magyartanára, akiről tudom, hogy számos kollégájával ellentétben az ő közéleti érdeklődése nem veszett el, sőt. Régről ismerjük egymást. Már előre láttam, hogy a teremben kiszúrt magának. „Azt mindenképpen tudnod kell, hogy olvasom a cikkeidet. Az esetek döntő többségében egyet is értek veled, de nem merlek lájkolni, mert meggyőződésem, hogy ezt is figyelik. Érd be ennyivel! A férjem, a gyerek és az állás miatt jelenleg csak ennyire futja” – mondta a tanárnő, aki osztályából több diákot is elhozott az irodalmi estre.

2. Ugyanezt mondta el nagyjából egy köztisztviselő is. Olvas, de a cikkeket nem lájkolja. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a munkahelyén jegyzői intézkedés miatt már nincs is internetes elérhetőség. Azt mondja, ezért csak otthon szörfözik a neten, de még így is fél lájkolni. Nem szeretné, ha kiderülne a véleménye. Megtartja inkább magának.

Rózsa Melinda történetei

3. „Én nem megyek előrébb, nehogy lefényképezzenek” – mondja egy fiatalember az egyik, amúgy békés, téli kormányellenes tüntetésen. Békés, mert csak szónokok vannak, rendbontás nincs. Attól tart ugyanis, hogy ha a főnökei meglátnák valamelyik lapban, hogy ott volt a tüntetésen, nem néznék jó szemmel, és akár még következményei is lehetnének a dolognak. Egy kormányhivatalnokról van szó – aki nem ért egyet a kormány politikájával, és épp ezért jött ki tüntetni. A hátsó sorban.   

4. „Jobb az óvatosság” – hallom az egyik vidéki városháza munkatársától. Azt is megtudom, hogy itt, az egyik nyugat-dunántúli megyeszékhely önkormányzatában a hivatalos, munkahelyi e-mail címeken kívül majd’ mindenki használ valamilyen ingyenes e-mail szolgáltatást is. Nem is egyet. Munkahelyi gépekről van szó és olyan irodákról, ahol nagy a nyüzsgés. Sokszor előfordul, hogy hosszabb időre elmegy valaki az asztalától. IIyenkor a gép bekapcsolva marad, a felhasználó pedig bejelentkezve. Azaz ebben az időben elvileg bárki láthatja, mi fut a gépen. Épp ezért ellenzéki fórumokra, hírlevelekre titokban regisztrálnak a városházi munkatársak (persze nem mindenki), a bejáratott e-mail cím helyett másikat, titkosat használva. Így, ha oda érkezik valamilyen üzenet, az nem keveredik bele a munkahelyi postaládába, és biztos, hogy nem látja meg illetéktelen.      

(Ha Ön is tud ilyen történetekről, kérjük, írja meg nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.