Visszautasíthatatlan ajánlatot tett, Gyulán is tarolt a Mészáros tulajdonolta Publimont Kft.

Kis-Magyarország

Olyan szerződést kötött a Mészáros Lőrinc-féle Publimonttal Gyula városa buszmegállók építésére, amivel jószerivel csak a cég nyert. 

Tavalyelőtt ősszel visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a fideszes többségű gyulai képviselő-testület a NER-univerzumban nagyhalnak számító, egykor még Simicska, de az egykori Fidesz-pénztáros bukása után mára Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Publimont Kft.-től. A Békés megyei fürdőváros 2020. októberi képviselő­-testületi döntése után végül 15 éves szerződést kötött a Publimont Kft.-vel.

A szerződés passzusai olyan mértékben veszik figyelembe a cég üzleti érdekeit, ami már önmagában is feltűnő, ám az egykori fideszes alpolgármester, Galbács Mihály – aki a kormánypárt helyi vezetőivel még a legutóbbi önkormányzati választás előtt szembekerült, és immár az MMM színeiben politizál – azt állítja, a másfél évtizedre szóló szerződés első egy-másfél évében a Publimont megkeresi a befektetés minden költségét, és onnantól kezdve kizárólag saját hasznára dolgozik. Galbács civilben könyvelő, és pontos levezetését is adta kijelentéseinek.

A Publimont Kft. ugyanis végiglátogatja az ország régióközpontjait, megyeszékhelyeit és középvárosait, és minden megkeresett önkormányzat esetében

azzal az ajánlattal áll elő, hogy saját költségén új buszvárókat épít, cserébe az itt található reklámfelületeket értékesíti.

Az ügyletet a legtöbb helyen úgy ütik nyélbe, hogy a cégnek közterülethasználati díjat sem kell fizetnie, de cserébe szép és esztétikus, hirdetési felületekkel bőven rendelkező utasvárókat kapnak a városok.

Ahogy a Narancs.hu már megírta, Békéscsabán közbeszerzés, a pandémia miatt közgyűlés és érdemi vita nélkül Szarvas Péter, a Fideszhez közel álló Hajrá Békéscsaba Egyesület polgármestere egyszemélyben döntött úgy tavaly tavasszal, hogy a Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó hirdetésszervező és hirdetésifelület-kezelő Publimont Kft. építhet buszvárókat a békési megyeszékhelyen. Ott több mint százat, Gyulán harmincegy készült el.

Nagyon hamar megtérül

Gyulán tavalyelőtt októberben nem vállalt nagy kockázatot Görgényi Ernő fideszes polgármester, amikor az újra összeülő testület elé vitte az ügyet, hiszen itt a kormánypártnak kétharmados többsége van. Az akkori vitában elhangzott, hogy a városnak összesen 51 millió forintjába kerülne a 31 új buszváró létesítése, amelyre a Fidesz szerint nincs pénz, másrészt Görgényi akkor és a 2021. decemberi ülés vitájában is azt hangoztatta, hogy a helyi hirdetési piac gyengesége miatt a bevételek is bizonytalanok, így pedig megítélése szerint előnyös a Publimont Kft. ajánlata.

Galbács Mihály ugyanakkor sokallta a több mint 50 milliós beruházási költségeket, és furcsának tartotta azt is, hogy az önkormányzat mennyire kiszolgáltatottá teszi magát az azóta már életbe lépett szerződésben. Az MMM képviselője tavaly októberben azt kérdezte, vajon mennyit fog kaszálni az ügyleten a Publimont Kft. A legutóbbi decemberi ülésre mindezt ki is számolta. 

Galbács számítása szerint a Gyulán létesítendő 31 buszváró a Mészáros-féle cégnek nem kerülne a város számítása szerinti 51 millió forintba, éppen azért, mert a Publimont százas, de lehet, hogy ezres nagyságrendben rendeli meg a buszvárókat országos projektje részeként, így ez nem is kis mértékben költségcsökkentő tényező.

A képviselő számításai szerint viszont a 31 buszvárón található hirdetési fületek listaárait, és egy feltételezett 80 százalékos kihasználtságot számítva bruttó 144 millió forint folyik be évenként csak a békési fürdővárosi reklámokból. S mivel a cég árbevétel-arányos nyeresége 34-35 (!) százalék volt a legutóbbi évben, így

egy-másfél év alatt megtérülne a gyulai befektetés, a 15 éves határidő fennmaradó része pedig már tiszta nyereség lenne Mészáros cégének.

Galbács szerint ráadásul a hirdetések 80 százaléka állami és kormányforrásból érkezne, míg csak a fennmaradó 20 százalék érkezne piaci megrendelőktől.

 
Kormányhirdetés egy Publimont-megállóban
Fotó: Bod Tamás 
 

A vitában a gyulai fideszes polgármester azt hangsúlyozta, hogy itt egy magáncég esetleges nyereségéről van szó, ami nem lehet testületi vita tárgya, másrészt visszásnak nevezte, hogy az egykori fideszes alpolgármester NER-es vagy NER közeli cégként beszél a Publimont Kft.-ről.

Mészáros Lőrinc egyik aranybányája 

2018-ban az előtte Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Mészáros Lőrinc fennhatósága alá került. Az utolsó teljes Simicska-évben, 2017-ben az árbevétel 4,5 milliárd forint volt, és a nyereség 9 százalékos, míg 2019-ben, az első teljes évben, amikor a leggazdagabb magyaré volt a cég, már 11,3 milliárd a bevétel és az ehhez mért eredmény 24 százalékos. Tavaly 10 milliárdos bevétel mellett 3 milliárd 436 millió forintos nyereséget könyvelhettek el, ami 34 százaléknak felel meg. Tavalyelőtt 2,5, míg 2020-ban 1,5 milliárdos, azaz összesen csak ebből a cégből 4 milliárdos osztalékot vett fel Orbán Viktor felcsúti gyerekkori barátja az elmúlt két esztendőben.

Az ajánlattevő érdekei szerint 

A gyulai önkormányzat és a Publimont Kft. között kötött szerződés egyik pontja – minden lehetőségre és politikai fordulatra felkészülve – kiköti, hogy

„az utasvárók és az azokban elhelyezett reklámeszközök a hirdetési cég tulajdonát képezik és kizárólagos tulajdonában maradnak a szerződés bármely okból történő megszűnése, megszüntetése esetén is”.

Egy következő pont elbizonytalanít abban a tekintetben, hogy a városban ténylegesen az önkormányzat irányítja-e az ügyeket és autonóm szereplőként cselekszik-e, ugyanis a dokumentum szerint ha a város a szerződés 15 éve alatt a fentieken kívül további utasvárókat akar „felújítani, kicseréltetni vagy kihelyeztetni, úgy köteles ajánlatot kérni a Publimont Kft.-től” (sic!).

De figyelemre méltó az a passzus is, hogy a hirdetési cég által telepített utasvárók a hirdetési felületeikkel együtt a szerződés megszűnésekor is a Publimont Kft. tulajdonában maradnak. A gyulai önkormányzat azt is vállalta, hogy a szerződés aláírását követően nem köt harmadik személlyel szerződést az adott közterületre, amennyiben a Publimont Kft. élni kíván ott reklámjai kihelyezésével. Mindebből leginkább az olvasható ki, hogy a farok csóválja a kutyát. 

Az elmúlt valamivel több mint egy évben az utasvárókat kormányhirdetésnek álcázott politikai tartalmú reklámok lepték el, közpénzen. Volt „Újraindítjuk a gazdaságot!” szöveg, „Vegye fel a harmadik oltást!”, Merkely Béla, majd Győrfi Pál arcképével súlyosbítva, most pedig éppen Gattyán György portréja köszön szinte mindenhonnan, és az, hogy „Magyarország előre megy!”. De mindez egyben már előkészület a 2022-es tavaszi országgyűlési választásra, ahol a sajátos „szabályozás” miatt mindenhonnan csak és kizárólag a kormány- és a Fidesz-KDNP-hirdetések néznek majd a járókelőkre. Így majd az utasvárókból is. Ez sok mindenről szól, de a legkevésbé az egyenlő kampányfeltételekről.

A gyulai képviselő-testület fideszes többsége december közepi ülésén az interpelláció nyomán kialakult vita ellenére rendben lévőnek találta a Publimont Kft. számára több mint előnyös szerződést.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Címszereplők

  • Kiss Annamária

Az elmúlt évad során a Katona József Színházban is láthattuk Médeia drámáját (Bagossy Júlia rendezésében), de hogy ne menjünk messzire, a Jurányiban is futott a Czukor Balázs által színre vitt változat.

Feladatmegoldás

Az OSA Archívum nem először foglalkozik azzal, hogy a legnagyobb haláltábor hogyan él tovább a magyar történeti tudatban. (Auschwitzba 56 nap alatt 430 ezer vidéki magyar zsidót hurcoltak, és a tábor minden harmadik áldozata magyar volt.)

Ki a mi barátunk?

„Ha a határ kellő sűrűséggel átjárható, az megkönnyíti az emberek életét. Ha viszont nem, akkor ez természetesen nehézségeket okoz az ott élőknek, és elválasztja az embe­reket egymástól. Éppen ezért számunkra stratégiai kérdés az, hogy van-e elég határátkelési pont két ország között” – mondotta Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere kedden, a Veľký Horeš (Nagygéres) és a magyarországi Nagyrozvány közti rövid összekötő út átadó ünnepségén.

Mindent jól csináltunk

„A négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül” – ezt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója közölte azon a múlt heti sajtótájékoztatón, amelyen a szeptember 20-án történtekről számolt be.

Arcah végnapjai

Alighanem az örmény–azeri konfliktus utolsó felvonásához ­érkeztünk a múlt héten. Azerbajdzsán visszanyerte ellenőrzését Hegyi-Karabah, a területén lévő, örmény többségű, s az 1992–1994-es háború óta magát függetlennek tudó enklávé ­fölött. Lesz-e maradása az itt élő 120 ezer örménynek, hogyan tékozolta el utolsó szövetségesét a térségben Moszkva, és ­maradtak-e jó fiúk a történet végén?

Herszoni történet

A háború alatt Herszon lakosságának java része elmenekült, csak néhány tízezren maradtak és dacoltak a megszállókkal. Olena férje nem sokkal azután halt meg, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a várost.

Nicsak, ki hallgat?

„Ma Magyarországon, ahol az állami beruházások még mindig jelentős mértékűek, ahol kormány által támogatott hitelkonstrukciók működnek, ahol az adórendszer kevéssé stabil, ahol állami cégek hiteleket vesznek fel üzleti bankoktól; nos, egy ilyen gazdaságban elég tág tere van annak, hogy alkuk köttessenek a kormány és a bankok között.”

"Amióta az eszemet tudom, Orbán a miniszterelnök"

  • Dusza Erika

A TASZ a napokban osztotta ki az idei SZABAD-díjakat, a fiatalok kategóriában a jelöltek között volt az ADOM Diákmozgalom is. A szervezet 16 esztendős kommunikációs vezetőjével és borsodi koordinátorával, Merucza Tibor Alexszel a fiatalok közéleti aktivizmusáról, személyes indíttatásról, jövőképről beszélgettünk.

Új szelek

Érezhetően megélénkült a kádermozgás Dunakeszi és Göd térségében, miután nyáron igazságügyi miniszterré nevezték ki Tuzson Bence országgyűlési képviselőt. Dunakeszin bizonytalanná vált a kormánypárti polgármester újraindítása, a város fideszesei pedig közben Gödöt is „felügyelik”.

„Uram, nem csak fólia lesz itt”

Dolgozni jöhet, de munka után menjen vissza a szállására. Vásárolhat a boltban, de eszébe ne jusson körülnézni a falunapon! Akiknek van rá hatalmuk, úgy ­próbálják szabályozni a vendégmunkások életét, hogy ittlétük minél kevesebb ellenérzést váltson ki a ­helyiekből. Mégis akadnak letelepedők.