Gátlástalanul összeollózta pályázatát a szigetszentmiklósi iskola élére készülő pedagógus

  • -zsip-
  • 2018. december 11.

Kis-Magyarország

Szigetszentmiklóson egyre paprikásabb a hangulat, miután kiderült, a helyi általános iskola és szakgimnázium igazgató-jelöltje kimaxolta a plagizálás lehetőségeit intézményvezetői pályázatában.

Új vezetőt választanak a Kardos István Általános Iskola Gimnázium és Szakgimnázium élére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázatra ketten jelentkeztek.

A városban megbecsült pedagógus, Nagyné Gazsó Mária, az intézmény igazgatóhelyettese és Adorján Botond, a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ tanára, gazdasági vezetője, oktatásszervezője adta be a pályázatát.

A szigetszentmiklósi iskola

A szigetszentmiklósi iskola

 

Ám itt is megismétlődött, ami az iskolák államosítása óta elég gyakran megtörtént másutt is. Mint arról a nyíltan kormányellenes Ellenszél nevű blogoldal beszámolt, az egyik jelölt, Adorján Botond egy mások pályázatából összeollózott dolgozattal jelentkezett, ám ez a fideszes többségű önkormányzatot nem zavarta. A múlt kedden a szigetszentmiklósi oktatási bizottság – az ellenzék nem szavazatai ellenére – Adorjánt tartotta alkalmasnak az intézmény vezetésére.

Mint ahogy azt az Ellenszél megírta, Adorján a nagykállói iskola intézményvezető-helyettesi posztjára pályázó, Papp-Földesi Ernőné, illetve a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola egyik tagintézményvezetői pályázatát hasznosította újra.

Olló, ragasztó

Közben a Narancs.hu betekintést nyert ezekbe a pályázatokba, és megállapította, hogy Adorján valóban plagizált. Nem is keveset. Láthatóan nem sok energiát fordított arra, hogy komoly dolgozattal jelentkezzen, mintha a politikai hátszélben bízna.

Adorján legnagyobb terjedelemben pályázatának első és második fejezetben engedett utat ollójának: teljes négy oldalon át szó szerint másolta át Papp-Földesi Ernőné pályázatának 2016-os gondolatait.

Papp-Földesi Ernőné dolgozata

Papp-Földesi Ernőné dolgozata

 

A bevezetés és a célmaghatározás fejezetekben alig hagyott el egy két szót, a szócsere is ritka, a megpályázott intézmény nevét viszont rutinnal átírta a nagykállóiról a szigetszentmiklósira. Adorján pályázatának szellemiségét kifejező Szentgyörgyi-Albert-idézetet is egy az egyben másolta oda nagykállói kollégájától: „olyan lesz a jövő, mint a ma iskolája.”

A 4. fejezetben ismét Papp-Földesiné pályázatára támaszkodott, a helyzetelemzésen alapuló vezetési terv leírásában, majd a vezetői hitvallásban is hűen követi és sajátjaként jeleníti meg forrását. Hogy 56 oldalas pályázata e részét mástól vette át, azt jelzi: nem igazán gondolkodott el azon, hogyan kívánja majd irányítani az intézményt, amelynek az élére kívánkozik.

Adorján nem csak Nagykállóban nézett szét, a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola egyik tagintézményvezetői pályázatát is jelölés nélküli forrásként használta. Tóth Krisztina 2016-os pályázatából merítette a pedagógus továbbképzésről szóló meglátásait.

Jó lesz az!

A két pályázatot múlt kedden tárgyalta az önkormányzat oktatási bizottsága, utóbbi pályázót tartva alkalmasnak az intézmény vezetésére. A tantestületben viszont eltérő döntés született: a Narancs.hu információi szerint Nagyné pályázatát nagy arányban támogatták, személye szintén kétharmados többséget kapott.

Adorján Botond dolgozata

Adorján Botond dolgozata

 

Ekkor már terjedni kezdett a városban a hír, hogy Adorján összeollózta pályázatát. Úgy tudjuk, ezt ő maga cáfolta a tantestület előtt, de akármit is mondott, a Narancs.hu birtokába került dokumentumok tényszerűen igazolják a másolást. Adorjánt sikerült telefonon elérnünk, de ahogy meghallotta a Magyar Narancs nevét, letette a telefont.

A képviselő-testület szerdán határoz a pályázatok támogatásáról az oktatási bizottság javaslatát figyelembe véve. Az intézményvezető kinevezéséről az iskolafenntartó Klebersberg Központ és az emberminisztérium hozza meg a végső döntést. A Kliket meg is kerestük az ügyben, de későbbre ígérték válaszukat, azt írták, előbb tájékozódnak a tankerületben.

Hat évvel ezelőtt Szigetszentmiklóson hasonló botrány robbant ki, akkor a Batthyány Kázmér Gimnázium vezetőjét váltotta le Balog Zoltán emberminiszter. A megfelelő végzettség hiányára hivatkozva az Emmi aztán visszavonta jelöltjének megbízatását, ebben akkor nagy szerepe volt a szülők tiltakozó demonstrációjának, és annak, hogy a tanárok megakasztották az oktatást. Végül egy harmadik személyt neveztek ki, aki lecsillapította az indulatokat, Balog embere pedig nem csak az iskolát, a várost is elhagyta.

Újabb sikertelen igazgatói pályázat a Batthyány Gimnáziumban

Nem nevezett ki senkit Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium élére. Az intézményben az előző igazgató áprilisi leváltása óta forrnak az indulatok, a szülők és a tanárok akkor megakasztották az oktatást. Ismét sikertelen lett a szigetszentmiklósi gimnázium igazgatói pályázata, miután a „három pályázó közül egy a pályázatát visszavonta, kettő pedig nem rendelkezik az előírt végzettséggel.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.