Súlyos turulügy Szentendrén: szimbólum, mutyi, antiszemitizmus, ezotéria

  • narancs.hu
  • 2015. november 20.

Kis-Magyarország

E heti lapszámunkban riportot közlünk arról, ami a közelmúltban Szentendrén turulügyben történt. Megannyi hazai jellegzetesség, az ezoterikus szélsőjobbtól a durva zsidózásig mind megvan itt.

Turulszobrot állíthatnak jövőre Szentendrén – ez minden bizonnyal meg is valósul, lévén a fideszes többségű testület már korábban jóváhagyását adta a Jobbik által kezdeményezett ügyhöz. Nem is igazán ez az érdekes, hanem az, ahogy ezt a szobrot felállítják majd. Milyen áron, kik, s milyen intrika és tévképzetrendszer húzódik meg a háttérben – ez mind kiderül friss lapszámunk riportjából.

Most abba adunk betekintést, hogy a helyi Fideszen belül milyen vitákat generált a turul, amit még az előző, Dietz Ferenc által vezetett testület szavazott meg. Dietz viszont már nem polgármester Szentendrén – arról is olvashat, hogy miért nem. „Utóda Verseghy-Nagy Miklós, a Semmel­weis Egyetem korábbi operatív főigazgatója lett, aki kormánypárti színekben kényelmes előnnyel nyert tavaly ősszel egy helyi civil szervezet, a TÉSZ jelöltje előtt. Nemcsak ő került kívülről a helyi frakció élére, hanem Gyürk Dorottya is, az EP-képviselő, korábbi Fidesz-kampányfőnök Gyürk András testvére. Bár forrásaink eltérő személyiségnek írják le őket, abban hasonlítanak egymásra, hogy a frakció­tagoknál képzettebbek, »gondolkodásuk más nívójú a többiekéhez képest«, ahogyan egy városházi forrásunk fogalmaz. Nem véletlen, hogy a fontos helyi ügyekben rendre ők ketten döntenek.

A turult például nem szeretik, mégsem tudták megfúrni. (Főleg Gyürk Dorottya nem akarta, állítólag az ő szájából hangzott el, hogy »itt nem lesz náci jelkép«. Erre azonban nem tudtunk nála rákérdezni, mivel leszögezte, a turulügyről nem kíván nyilatkozni.) Mivel a Fidesz-frakció többsége is ragaszkodik a madárhoz – elvégre többen pénzt adtak érte –, Verseghyék nem akartak azon melegében frontot nyitni saját frakciójuk ellen. Holló István vállalkozó – ő lett Filó jobbikos utódja – megerősíti a Narancsnak, hogy az eredeti helyszínt valóban Gyürk torpedózta meg, aki »elképesztő érvekkel állt elő, azzal például, hogy a szobor sérthet bizonyos társadalmi csoportokat«. Jellemző ugyanakkor, hogy amikor idén nyáron vita alakult ki a turul új helyszínéről, akkor nem a polgármester, hanem a kormánypárti frakció két régebbi tagja vette védelmébe a madarat. Zakar Ágnes például – jegyzőkönyvi idézet – mélységes elkeseredésének adott hangot. Szerinte mindenki »tudja, hogy milyen ősi szimbólum a turulmadár. Rárakódtak és rátehetnek még pluszdolgokat, ami nem biztos, hogy a mai magyar társadalomban létező dolog.« Hozzátette, hogy amikor a város egyik papja az »árpádsávos zászlót 2003-ban kirakta, nagy felháborodás kerekedett – ma már senki nem tesz az árpádsávos zászlóhoz semmi más jelentést«.”

A teljes cikket a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.